Bár mi magunk is édesanyák vagyunk, továbbra is szükségünk van rátok. Valójában, nagyobb szükségünk van rátok most, mint valaha.
Szükségünk van rátok, hogy azt mondhassuk: “Hé, anya, már értem!”. Szükségünk van rátok, hogy azt mondhassuk: “Anya, nem tudtam korábban, hogy mennyire nagyon szeretsz engem!”.
Szükségünk van rátok a csodálatos napokon.
A napon, amikor mi magunk is “Anyává” válunk. A napon, amikor a gyermekünk először mosolyog ránk. A napon, amikor megkapja az első “nagylányos” frizuráját, és azon a napon, amikor először iskolába megy.
- Kapcsolódó: Gondolatok Anyák napjára
Azon a napon, amikor egy “Anya és én” című rajzot hoz haza az óvodából, és azon a napon, amikor az első balett-fellépésén a színpadról kiabálja, hogy “Szia, Anya!”.
Szükségünk van rátok a nehéz napokon is.
Azokon a napokon, amikor reggel nem akar a gyermekünk felöltözni, spagetti került a hajunkba is, a gyerek nem akar délután aludni, amikor mindenki kiabál – azokon a napokon, amikor senki nem érti, ez mennyire nehéz, de ti mégis!
- Kapcsolódó: Ezért (is) jó anyának lenni
Óriási szükségünk van rátok ezeken a napokon, amikor a gyerekekkel kapcsolatos problémák tényleg nagyon nagynak tűnnek, és különösen azokon a napokon, amikor a kamasz gyerekünk azt mondja, “Utállak!”, és arra kell emlékeztetni magunkat, hogy nem igazán érti, ez mit is jelent.
De szükségünk van rátok az átlagos napokon is.
A teljesen felejthető napokon. Azokon a napokon, amelyeket magától értetődőnek tekintünk, mert az egyik ilyen nap követi a másikat, a rutin könnyedségével. Szükségünk van rátok, hogy emlékeztessetek minket arra, hogy nincsenek egyszerűen hétköznapok – csak különleges napok -, hiszen azok a napok, amikor a gyerekeink még kicsik, meg vannak számlálva, és minden perccel közelebb kerülünk ahhoz, amikor felnőnek, és már nem laknak velünk, otthon.
Szükségünk van rátok a fontos napokon.
A napokon, amikor a gyermekünk először átfordul a hasára, kibújik az első foga, majd néhány évvel később, amikor kiesik az első tejfog. Szükségünk van rátok azokon a napokon, amikor először jár, amikor először mondja, “Anya”, de akkor is, amikor megtanul biciklizni, vagy leírni a saját nevét.
- Kapcsolódó: Anyák (egy) napja
És szükségünk van rátok azon a napon, amikor a szívünk szakad meg, mert a gyermekünk az egyetem miatt elköltözött otthonról, és mi a padlón ülve találjuk magunkat a lakásban, abban a csendben, amiről azt hittük, vágyunk rá, de közben az egyetlen, amire most szükségünk van, hallani a ti hangotokat a telefon másik végén.
Mert tudnunk kell a választ arra: “Anya, te hogy csináltad?”.
Anyaként nagyon furcsa érzések vannak bennünk, vágyunk bizonyos napokra, de közben rettegünk is ezektől. Ilyenkor óriási szükségünk van rátok, hogy azt mondjátok, álljunk meg egy pillanatra, és vegyünk mély lélegzetet.
Számomra semmi sem valódi, amíg nem beszélek veled róla. Semmiről sem lehet dönteni, amíg át nem folyattuk az egyensúly és a tapasztalat szűrőjén, hogy tisztábban láthassam. Semmit sem ünnepelhetünk addig, amíg te nem vagy ott, hogy velünk ünnepelj, és szükségem van a tanácsodra mindenben, kezdve a rizsfőzéstől a biliztetésig.
- Kapcsolódó: Az anyák mind láthatatlanok?
És nem tudok elképzelni egy olyan napot, amikor erre már nem lesz szükség. Még akkor is, amikor a saját gyermekeim édesanyjának kell lennem, szükségem van a saját édesanyámra.
Néhányan vagyunk annyira szerencsések, hogy ez megadatott nekünk, megvitathatjuk az édesanyánkkal a dolgokat. De vannak olyanok is, akiket kilométerek és félreértések választanak el egymástól. És sajnos vannak olyanok is, akiknek már nem vagytok itt – nekik ti vagytok az állandó hang a fejükben, és egy folyamatosan hiányzó rész a szívükben.
Amit mondani szeretnénk: “Köszönjük, Anya!”.
Köszönjük, hogy érted, milyen ezekben a cipőkben járni. Köszönjük a végtelen nassolnivalókat, a hazafuvarozásokat, a késő estig tartó beszélgetéseket a konyhaasztalnál – mindent, amit teljesen magától értetődőnek tekintünk.
Köszönünk mindent, amit értünk tettetek, és mindent, amit még értünk tesztek majd – hiszen még sok minden áll előttünk!
Köszönöm az éveket, amelyek által jobban ismersz és szeretsz, mint én saját magamat. Anya, velem most történnek ugyanezek a dolgok.
(Cikk forrása: mother.ly)
Kapcsolódó cikkek
