Baba

Az Egyesült Államok 22 tagállamában terjed a kanyaró

Az amerikai egészségügyi miniszter nagyobb átoltottságot sürget. A betegség terjedését az erősödő oltásellenes mozgalom segíti elő, több közösségi portálon is rendszeresen jelennek meg hamis információk az oltásokról.
2019. Április 25.
Az Egyesült Államok 22 tagállamában terjed a kanyaró

Az Egyesült Államok 22 tagállamában diagnosztizáltak kanyarós megbetegedéseket – jelentette be Alex Azar egészségügyi miniszter. A tárcavezető az amerikai járványügyi hivatalra (CDC) hivatkozva közölte, hogy 2000 óta – amikor pedig már megszűntnek nyilvánították a betegséget – nem diagnosztizáltak ennyi megbetegedést.

Alex Azar közleményt adott ki, amelyben nagyobb átoltottságot sürgetett. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az oltóanyagok – az egyes, interneten terjedő információkkal ellentétben – évek óta bizonyítottan biztonságosak.

Az idén 695 beteget kezelnek kanyaróval, a legtöbb megbetegedést az északnyugati Washington államban és New Yorkban regisztrálták. New York városának Brooklyn negyedében néhány héttel ezelőtt egészségügyi szükségállapotot hirdettek a hatóságok és elrendelték a kötelező oltást is. Az oltásnak “ellenálló” szülőket törvény elé idézték, akár ezerdolláros büntetésre is számíthatnak. Brooklyn ortodox zsidó közösségében egyébként tavaly október óta 390 új kanyarós megbetegedést rögzítettek.

A betegség terjedését az erősödő oltásellenes mozgalom segíti elő, több közösségi portálon is rendszeresen jelennek meg hamis információk az oltások állítólagos veszélyességéről. Amesh Adalja, a Baltimore-i Johns Hopkins kórház fertőző betegségekkel foglalkozó egyik orvosa szerdán újságíróknak azt mondta: a betegség teljes mértékben megelőzhető. “Most, 2019-ben, e betegség ellen kell küzdenünk, holott már az 1960-as évek vége, azaz az oltóanyagok kifejlesztése óta ezzel már nem is szabadna foglalkoznunk” – fogalmazott az orvos.

Az amerikai járványügyi hivatal szerdán ismételten közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a járvány terjedése folytatódik, és az alacsony átoltottságú közösségekben nem sikerül gátat vetni neki, akkor a kanyaró az Egyesült Államokban ismét mindennapos betegség lehet.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI