Baba

Baba és fülbevaló: ha ragaszkodsz hozzá, ezek közül válassz

Kevés megosztóbb kérdés van, mint a babakori füllyukasztás. Nem mi fogunk igazságot tenni, nem is szükséges, ám van néhány szempont, amit érdemes átgondolni.
2025. Május 15.
fülbevalós kislány

Kép: Getty Images

Baba és fülbevaló: pro és kontra

Vannak, akik elképzelni sem tudnak egy kislányt – még ha csecsemőről van is szó – fülbevaló nélkül, míg mások úgy gondolják, hogy majd eldönti a gyerek, szeretne-e és ha igen, hány évesen ékszert a fülébe. Sőt, az ellenzők táborába tartoznak azok is, akik szerint az ékszer, mint olyan nem való egy gyereknek, gyerekhez, hiszen a szépség, a tetszeni akarás, a külcsín és a nőiesség hangsúlyozása a célja – ezeket pedig nem a gyerekkorhoz (pláne nem a babakorhoz) kötjük, sőt kifejezetten nem szerencsés szexualizálni egy gyereket. Másfelől balesetveszélyes is lehet, szóval jobb későn, mint csecsemőkorban.

Utóbbiak táborát erősíti sok szakember, fül-orr gégész, bőrgyógyász is, ők úgy érvelnek, hogy 6 hónapos kor alatt még nem elég fejlett az immunrendszer, hogy kivédje a kórokozók támadását, ezért érdemes megvárni egy-két védőoltást a füllyukasztás előtt.

Bármelyik táborba is tartozunk előbb utóbb fel fog merülni a kérdés a legtöbb családban, hogy milyen fülbevalót válasszunk. Az alábbi szempontokat érdemes átgondolni.

Baba és fülbevaló: így válaszd ki a megfelelőt

A következő szempontok szerint érdemes kiválasztanod a legjobb darabot:

Allergia

A fémallergia elkerülése miatt az első fülbevalók legyenek nikkel-, króm- és kobaltmentesek. A legjobb, ha az ékszer orvosi fémből, aranyból vagy titániumból készült.

Méret

Mindenképp a gyerek életkorához és fülcimpa méretéhez igazodjon a fülbevaló mérete. Minél kisebb a gyerek, amikor lesz fülbevalója, annál kevésbé válassz neki lógó, nagy méretű fülbevalóz, ne tudja rángatni, húzogatni, ne akadjon be a ruhájába.

Lövetni, szúrni

Akármelyiket is választod – vannak érvek az egyik és a másik módszer mellett is -, a fül lyukasztását mindenképpen szakemberre bízd, akár kisebb, akár nagyobb gyerekről van szó.