A babák hozzátáplálásáról szóló sorozatunkban sorra vesszük, melyik ételt, mikor lehet és érdemes a baba étrendjébe beilleszteni, adunk jó tanácsokat azzal kapcsolatban, hogyan érdemes csinálni és persze tapasztalt anyukák történeteit is megosztjuk.
„Amikor elkezdtük Berci hozzátáplálását, annyira stresszben voltam, hogy minden sírásnál azt gondoltam, biztosan nem elég már neki a tej, nem ízlett, amit kapott, fáj tőle a hasa, olyat adtam neki, amit nem kellett volna. Rohantam a gyerekhez, aztán a könyvekhez, annyira ideges voltam folyamatosan, hogy egy idő után már azt hiszem éppen emiatt volt nyűgös és nyugtalan a gyerek” – emlékezik vissza az 5 évvel ezelőtti élményeire Andi.
Azt mondja, neki ebben a helyzetben az anyósa sietett a segítségére. Hozzájuk költözött egy hétre, és visszabillentette a normális kerékvágásba. Ahogy megnyugodott, képes volt észrevenni, hogy a gyerek pont annyit eszik, amennyire szüksége van.
„A férjem anyukája volt az, aki visszarántott a földre. Berci sírásának csak egy része szólt arról, hogy éppen éhes. Volt, hogy fázott, melege volt, vagy éppen csak nyöszörgős napja. Ahogy sikerült megnyugodnom, a gyerek ritmusa is helyreállt” – teszi hozzá, kiemelve azt is, sok magához hasonló kismamát látott, akik nagyon jól akarják csinálni, és emiatt túlidegeskedik a dolgokat, kibillentik a gyereket is az etetések üteméből és a saját zavarodottságuk átragad a babára is.
Azonban nem csak az anyuka zavarhatja össze a babát. „Egy falat nem árthat” – hangzik el néha rokonoktól, barátoktól, akik sokszor a legjobb szándékkal adnának a kicsinek egy kocka csokit vagy egy darab csipszet, mert miközben ők eszik, a gyerek érdeklődve nyúlkál utána.
„Amikor Anna született, az öcsém még csak 12 éves volt. Nagyon szerette az első perctől kezdve, és mint jó szívű kiskamasz, azt gondolta, akkor tesz a legjobbat vele, ha megosztja az ételét Annával. Ha ő szereti, a kisbabának is jó lesz – így okoskodott. Egy ideig folyamatosan résen kellett lennem, volt, hogy a 9 hónapos gyerek szájából halásztam ki a ropit.
Akkor döntöttem úgy, hogy leülök az öcsémmel és átbeszéljük a dolgokat” – meséli a kihívásról Zsuzsi. Nevetve azt is hozzáteszi, hogy az öccse ma már 19 éves, de olyan hatással volt rá az egészséges és nem egészséges ételekről tartott maratoni monológja, hogy azóta nagyon odafigyel arra, mit eszik.
Fontos, hogy mindenki megértse a gyerek környezetében, hogy az adalékanyagokkal, színezőanyagokkal, édesítőszerrel, cukorral teli ételek nem jók a babának. A kihívások sora persze itt nem áll meg. Korábbi cikkeinkben már említettük, hogy a kicsik még bajban lehetnek a kanállal, pohárral, de van néhány praktika, amivel megkönnyíthetjük a mama és a baba helyzetét is.
Figyeljük a baba mozdulatait, látni fogjuk mikor képes már a szájához emelni dolgokat, egyre ügyesebben koordinálni a mozgását, mikor tudja már levenni a felső ajkával az ételt a kanálról, s arra is figyeljünk, mikor jön el az a pont, amikor már a nyelvével hátra tudja vinni a szájában az ételt és így le is tudja nyelni. „Azt a tanácsot kaptuk, hogy a babának legyen saját kanala, tányérja. Ezt igyekeztem is betartani.
A második gyereknél ez már problémásabb volt, mert neki természetesen mindig ugyanaz kellett, ami éppen a kicsinél volt – és fordítva. Trükköztem, ugyanolyat vettem mindkettőnek és csak egy apró jelet hagytam rajta, hogy legalább én meg tudjam különböztetni” – mesélt a hozzátáplálást támogató napi trükkökről Zsuzsi, aki Anna lánya után a kisfiával már rutinos anyukakánt menedzselte le ezt a folyamatot.
Egy jó hozzátáplálási táblázat, egy segítőkész védőnő, tapasztalt barátok és támogató család – ezek mellett már „csak” az fontos, hogy az anyuka bízzon saját magában és figyeljen a baba visszajelzéseire. Így – még ha döccenőkkel is –, de élmény lehet ez a folyamat a mamának és a kicsinek is.
További cikkek a hozzátáplálásról:
Kapcsolódó cikkek
