Baba

Betiltanák a nedves törlőkendőket

A briteknél legalábbis azt tervezik, hogy betiltják a nedves popsikendőket, és más, például a sminkeltávolításra alkalmas törlőkendőket is. Azok ugyanis nem lebomló anyagból készülnek, ezzel jelentősen terhelik a környezetet.
2018. Május 10.
Betiltanák a nedves törlőkendőket

Nagy reneszánszát éli a nedves törlőkendő-ipar, a csecsemőhigiéniától, a sminklemosón át számtalan területen használjuk. Ezek a törlőkendők azonban nem lebomló anyagból készülnek, környezetvédők sokszor hívják fel a figyelmet a káros hatásaikra. A britek most betiltanák a törlőkendőket, amihez a végső lökést az adta, hogy Londonba tavaly kétszer is hatalmas zsírhegy dugította el a szennyvízhálózatot, a felelős pedig az emberi tényezőn túl, a nedves törlőkendő. A törlőkendők ugyanis elzárták a csatornákat.

Az egyszer használatos műanyaghulladákok ellen lépett fel a brit környezetvédelmi minisztérium, szerintük az emberek nincsenek tisztában azzal, hulladékként hogyan kezeljék a személyi higiéniához kapcsolódó termékeket – írja a BBC, amit az Origo szemlézett.

Persze megszólalt az ellenoldal is: az egyik gyártó, a Guardpack arra hívja fel a figyelmet, hogy fenntarthatósági katasztrófával járna, ha betiltanák a törlőkendőket, nélkülük ugyanis minden alkalommal egy liter víz menne el kézmosásra. A cég képviselője egyébként azt is elmondta, hogy számos termékük már 100 százalékban biológiailag lebomló anyagokból készül.

Theresa May kormánya idén januárban jelentette be, hogy 2042-ig megszabadítaná a szigetországot a műanyaghulladéktól. Ehhez adminisztratív és adózási eszközökhöz nyúlna.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: origo.hu