Nagyjából egy kisgyermek másfél éves kora körül kezdi felismerni magát a tükörben – az önfelismerésnek ez a fajtája fontos mérföldkő a gyerekek fejlődésében. A Texasi Egyetem kutatóinak új tanulmánya szerint ennek egy kulcsfontosságú mozgatórugója az érintés. A tanulmány kimutatta, hogy azoknál a babáknál, akiket arra ösztönöztek, hogy érintsék meg az arcukat, korábban fejlődött ki az önismeretük, mint azoknak, akiket nem bíztattak erre. A tanulmányt a Current Biology folyóiratban publikálták – számolt be róla a Medical Xpress.
Jeffrey Lockman, a Texasi Egyetem fejlődés- és családtudományi professzora, a tanulmány vezető szerzője szerint ez arra utal, hogy a labujjaikkal, ujjaikkal játszó babák nem csupán játszanak. „Önirányított tevékenységgel fejlesztik az öntudatot. Úgy vélem, hogy ez a munka bemutathatja azt a lehetséges mechanizmust, hogy az önfelismerés fejlődése a csecsemők által természetes módon generált aktív tapasztalatokon alapszik” – idézi a portál a kutatót.
Vizsgálatuk során a kutatók először kisebb, vibráló korongokat helyeztek a kisgyerekek homlokára és arcára, a kicsik 14 hónapos korában – még az önfelismerés mérföldkövének átlagos elérése előtt. A rezgésre reagálva a gyerekek felé nyúltak és megérintették a korongot. Ezt követően a tükör felé fordították a gyerekeket, hogy láthassák, amint a korongok felé nyúlnak, hogy megérintsék azokat.
Ezután a kutatók elvégezték a standard tükör-tesztet az önfelismerésre, amiben a gyerekek arcára egy-egy kis festék- vagy smink jelölést tesznek. Ha a gyermek a tükörbe nézve az arcán érinti meg a jelet, vagy a nevét mondja, illetve azt, hogy „én”, az az önfelismerést tanúsítja.
Emellett megfigyeltek egy olyan kontrollcsoportot is, akikkel csak a tükör-tesztet végezték el, de a vibráló korongos vizsgálatot nem. A két csoportot összehasonlították a kutatás elején, majd havonta, amíg el nem érték a 21 hónapos kort.
A vizsgálat alapján azok a kisgyerekek, akik gyakrabban érintették meg az arcukat, átlagosan körülbelül két hónappal korábban ismerték fel magukat a tükörben, mint az tipikusan jellemző.
A tanulmány megkérdőjelezi azt a régóta fennálló feltételezést, hogy a kora gyerekkori önfelismerés egy az agyba valamilyen módon behuzalozott dolog. A tudósok sokáig úgy gondolták, hogy a tükörben történő korai felimerés az emberi agy – és a legközelebbi főemlős rokonaink agyának – beépített funkciója, szemben az érzékszervi vagy a motoros tapasztalatokkal.
A kutatók szerint az eredményeik hatással lehetnek a mozgásfejlődésben késleltetett gyerekeknél végzett közbeavatkozásokra. „A motoros készségekkel kapcsolatos problémákkal küzdő babáknál a közbeavatkozás általában a körülöttük lévő világban lévő tárgyak elérésére és manipulálására összpontosít. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a test elérése ugyanolyan fontos lehet, és hogy annak felfedezése kapu az önfelismeréshez” – mondta el Lockman.
Akár felismeri már magát a baba a tükörben, akár nem, a tükrös játék nagyon fontos lehet a fejlődésében, emellett pedig jó móka is! De mit tanul a baba ebből a játékból? Erről írtunk korábban itt.
Kapcsolódó cikkek
