
mozgásfejlődés


Mikor tudja a baba felemelni és megtartani a fejét?
Fontos mérföldkő a csecsemőkori fejlődésben, amikor a baba már képes megemelni és meg is tartani a fejét. Mikor számíthatunk erre? Segíthetjük-e valamivel?
Segíteni akarunk, de valójában kárt okozunk a babának a járatással
Bárhol láthatunk kezénél fogva vezetett babát - az utcán, a játszótéren. Ám van egy hasznosabb módszer ennél.
Baj, ha túl hamar áll a baba?
Nagyjából mennyi idős korban tudnak állni a kisbabák? És baj, ha túl hamar sajátítják ezt el?
Így szaltózik egész nap a 1,5 éves Harper
A 18 hónapos Harper a kanapén kezdet el végezni a tornamutatványt.
Ezért szeretnek “fejenállni” a kisgyerekek
Miért szeretnek ilyen testhelyzetben lenni a kicsik, és milyen előnye lehetnek ennek?
Kései járás vagy mozgásfejlődési elmaradás? Ez a különbség
Mi jelezheti, hogy egyszerűen csak a saját tempójában tanul a baba járni, és nem egyéb probléma áll a háttérben?
Miért akarnak mindenre felmászni a gyerekek?
Szökési kísérletek a kiságyból, felhúzódzkodik a kanapéra, és bármely más bútorral is próbálkozik. Szülői szemmel nézve ez egy igencsak stresszes időszak, a kisgyerek fejlődésének viszont egy teljesen normális része.
“Az én babám még nem csinálja!” – mikor kezdj gyanakodni?
Érdemes ismerni a fejlődési táblázatot, de nem szabad kétségbe esni, ha lassabb a tempó.
Ne ültesd, amíg nem ül magától
Miért káros, ha a babát - akár csak egy-két fotó kedvéért-, felültetjük akkor, amikor ő még magától nem képes erre?
MocorGO: mozgásfejlesztő könyvet adott ki a Bethesda
A Bethesda Gyermekkórház a Móra Könyvkiadóval együttműködésben egy olyan kötettel jelentkezik, ami hiteles és kézzelfogható segítséget nyújt a szülőknek abban, hogy mozgásfejlesztéssel hogyan alapozható meg gyermek fejlődése vagy a jó iskolai előmenetele.
Miért szeretnek a babák a lábaikkal a levegőben kalimpálni?
A babáknak számtalan hihetetlenül aranyos szokásuk van, amikkel szinte alig lehet betelni! Ilyen aranyos és egyben érdekes szokás az is, hogy háton fekvés közben lábaikat felemelik, kalimpálnak velük a levegőben, próbálják megérinteni a lábujjaikat.
Miért kellene minden gyereknek olyannak lenni, mint a nagykönyvben?
Ha a gyerekorvos vagy a védőnő teszi szóvá a lemaradást, azt érdemes komolyan venni, de a néni a buszon vagy a szomszéd megtarthatná magának a véleményét...
A mászás fontos lépés a kockázatérzékelés kialakulásában
Érdekes megállapításra jutott az Otago Egyetem: minél többet mászik egy baba, annál nagyobb valószínűséggel kerüli el, hogy vízbe essen.
A baba ültetése és “vezetgetése” a gyógytornász szemével
A babák mozgásfejlődése meghatározott sorrendben történik, hiszen a nagymozgások egymásra épülnek. Melyek ezek az állomások? Jót teszünk-e azzal, ha beavatkozunk a folyamatba és felültetjük, járatjuk a babát akkor, amikor ő még erre magától nem képes?
Mozgásfejlődés – sokszor teljesen normális jelenségeket nézünk kórosnak. Mit szoktunk siettetni?
Elsőbabás szülőként gyakran kerít bennünket hatalmába a bizonytalanság, miközben igyekszünk nyomon követni gyermekünk mozgásfejlődését.