
A hintázás remekül fejleszti az egyensúlyérzéket. (Fotó: Getty Images)
Kevés olyan hasznos játszótéri játék van, mint a hinta. Egy kis pihenés a szülőknek, amíg nem kell a gyerek után szaladni. (Csak hajtani és hajtani, amíg ő maga meg nem tanulja.) Neki pedig vidám szórakozás, ami ráadásul remek kapcsolódás is lehet a szülővel.
Mit fejleszt a hintázás?
Ha szeret a kisgyereked hintázni, akkor azért, ha pedig még nem annyira szokott hozzá ehhez a játékhoz, akkor azért jó, ha tudod, mi mindenre van jó hatással a hintázás.
- Fejleszti az egyensúlyérzéket, a belső fülben található vesztibuláris rendszert.
- A jó egyensúlyérzék pedig elengedhetetlen a megfelelő mozgásfejlődéshez.
- Jótékonyan hat a testtudat fejlődésére, ami a koordinált mozgások fejlődéséhez szükséges.
- A hintázás elsajátítása, a hintába való be- és kiszállás, a nagy és a finommotorikus képességeket is fejlesztik. Főleg, amikor magát tanulja meg hajtani a kicsi.
- Fejlődnek a törzsizmok, erősödik az állóképesség.
- A hintázás ezenfelül örömforrás, stresszoldó, nyugtató hatása is van.
Ha beszélgettek, mondókáztok, szóbeli játékokat játszotok hintázás közben, az a szülő-gyerek kapcsolatot is erősíti.
Válassz hintát
Szuper és biztonságos hintákat mutatunk babkortól egészen totyogó életkorig, kül- és beltérre. Ha valamelyik hinta megtetszett, a képre vagy a nevére kattintva rögtön meg is vásárolhatod.
1. Bölcsőhinták – a baba első hintája
A speciális bölcsőhinták ergonomikus kialakítása biztonságosan tartja a baba gerincét. Az ölelő, megtámasztó, fészekszerű hintabelső biztonságérzetet ad neki. A gyengéd, többirányú mozgás egyrészt az anyaméhben való ringatózást idézheti fel a babában. Másrészt fejleszti az idegrendszert, az egyensúlyi rendszert.
A kezdeti időben bölcsőhintaként, később ülőhintaként is használható Brendon Moments hinta többféle szép színben is kapható.
Nyugodt, biztonságos pihenést nyújt a kisbabáknak, a puha bélés bölcsőszerűen körbeöleli, védi őket. Az Incababy babahinta vagány mintájának és stílusos kialakításának köszönhetően kimondottan jól mutat a lakásban.
Újszülött kortól egészen 3 éves korig vagy 15 kilós testsúlyig használható ez az Adamo hinta. Kíméletesen ringatja a babát, természetes anyagból készült. Biztonságos és kellemes, megnyugtató környezetet teremt neki.
2. Hinták a lakásba
Ha van annyi helyetek, hogy ajtófélfára vagy más felületre hintát tudtok rögzíteni, az jó játék lesz a kicsinek. A beltéri hintázás leköti a figyelmét, ti biztonságos közelségben vagytok, fejleszti az egyensúlyérzékét és a mozgáskoordinációját. És persze a hideg, hőség vagy eső sem akadály.
A csodaszép Velvet Swing hinta hétféle színváltozatban is kapható. Az ülése és az oldala megerősített, a hátsó rész is fával bélelt, hogy kényelmesen neki tudjon dőlni a pici. A huzat pedig levehető és mosható.
Már 6 hónapos kortól használható a Woody babahinta. Tömör fa kerettel és szövet ülőrésszel készült, a háttámla magasított, a párna igény szerint levehtő, hogy a lehető legkényelmesebb legyen a hintázás a picinek. Beltéren és szabadban is használható.
Ez a szép Adamo Junior hinta a hagyományos és az egy ponton rögzíthető hinták előnyeit ötvözi. Nagyobbacskáknak való beülővel felszerelt, de egy ponton rögzül, így több irányba leng. Anyaga vízlepergető és kosztaszító, könnyen letörölhető, organikus pamutból készült.
3. Hinták a kertbe
Állványra és faágra rögzíthető hintákat is mutatunk, az egyszerűbbtől a magasabb kategóriájú darabokig. A már említett fejlesztő hatások mellett nagy előnye, hogy segít a „szabadban tartani” a kicsit, a benti játékok helyett örömteli alternatívát kínál. Nagyon jó enegrialevezető és stresszoldó, minőségi együtt töltött időre kínál lehetőséget.
6-36 hónapos gyerekek számára alkalmas a VidaXL babahinta. Biztonsági korláttal és övvel van ellátva, a pamut ülőfelület kellemes tapintású.
A könnyű műanyag hinta egyszerűen felszerelhető kampóra vagy faágra. Öv segíti a kicsi biztonságos rögzítését.
A klasszikus kialakítású, fából készült hinta első elemét felemelve lehet könnyen beültetni a kicsit a hintába, majd azt leengedve biztonsági védőkeretként szolgál.
Nem igényel összeszerelést, bel- és kültéren is használható ez a szép Mochtoys hinta. Időjárásálló, UV-védelemmel ellátott, tartós anyagból készült.
12 hónapos kortól használható az Eichhorn elsőosztályú nyírfából készült hinta. Maximális teherbírása 20 kg. Az erős faszerkezetnek és a magas kiesésgátlónak köszönhetően kényelmes és biztonságos. Fára és állványra is felerősíthető.
A feltüntetett árak a cikk készültének időpontjában a jelölt webshopban feltüntetett árak.