Baba

Idegrendszeri éretlenség jele, ha a gyermeked így viselkedik

Az idegrendszeri éretlenség az agy valamely területének fejlődési elmaradását jelenti. Már újszülött korban jelentkezhetnek az első jelek, de később is gyanakodhatunk, ha ezeket tapasztaljuk.
2025. Június 16.
(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Amikor az orvostól azt hallják a szülők, hogy a gyermeküknél idegrendszeri éretlenség gyanítható, akkor az általában nagyon megijeszti őket. De mit is jelent ez a kifejezés?

Az idegrendszeri éretlenség azt jelenti, hogy valamilyen fejlődési területen valamilyen hiányosság van a gyermeknél. Ez jelentkezhet a mozgásban, szociális és értelmi fejlődésben egyaránt – tudtuk meg Shakkour Eleonóra, konduktortól.

Mikor figyelhet fel az első jelekre a szülő?

Ha a magzati korban vagy a szülés során valamilyen károsodás érte a gyermeket, akkor nem fejlődött rendesen az idegrendszere, vagy az ép rendszert érte károsodás. Már a születést követően felfigyelhet az idegrendszeri éretlenség szembetűnő jeleire a szülő. Ilyen például a:

Ilyenkor a neurológus már a kórházban elvégzi az első vizsgálatokat, és megfelelő szakemberhez (pl. konduktor) küldi a gyermeket. Ezeknél a gyermekeknél nagyon fontos, hogy újszülöttkorban elkezdődjön a mozgásfejlesztés.

3-6 éves kor között ezek az idegrendszeri éretlenség jelei

Egy gyermeknek 3 éves korára folyékonyan, mondatokban kell beszélnie. Akkor beszélhetünk idegrendszeri zavarról, ha nem indul be a beszéd (vagy mondatok helyett csak szavakat használ a gyermek); illetve, ha csak beszél, de nem adekvátan (pl. a babára azt mondja, hogy autó, vagy még mindig “halandzsa” nyelven beszél).

Szintén figyelmeztető jel, ha a gyermek beszédfejlődése nem indul be a közösségbe kerülve sem. Ilyenkor elsősorban szakorvosi vizsgálatra célszerű elmenni (a fül-orr-gégész nézze meg, hogy nincs-e fizikális probléma) utána pedig logopédus segítségét kell kérni.

Idegrendszeri éretlenséget jelezhet, ha a gyermek a mozgásfejlődésében elmarad a korosztályától, a mozgáskoordinációja nem jó (csetlik-botlik, sokszor elesik), tériszonya, egyensúlyi problémái vannak. Érdemes odafigyelni, ha gondjai adódnak az öltözködéssel (gombok, cipzárak, cipőfűző), vagy nehezen vagy nem tud megtanulni úszni, bringázni.

Idegrendszeri éretlenség gyanúját veti fel, ha figyelemzavart tapasztal a szülő (nem tud egy mesét végighallgatni, hiperaktív).

Problémát jelezhet, ha viselkedési zavarok jelentkeznek a gyermeknél (nem tud beilleszkedni, magányosan játszik), vagy ha a gyermek fáradékony, hamar kilép a játékszituációból. A játéktevékenység fejletlensége szintén figyelmeztető jel lehet (szerepjáték elmaradása, szabályjátékok kerülése, érdeklődés hiánya).

Ha 5 évesen még szopja az ujját, ágyba pisil, fényre, hangra, érintésre túl érzékeny a gyermek, szintén érdemes szakemberhez fordulni.

Komoly figyelmeztető jel, ha a gyerkőc 5-6 éves korára nem rajzol vagy színez akkor sem, ha a társai rajzolnak.

Vegyük észre, ha gyermekünk 6 éves korára sincs tisztában az irányokkal, ha keveri a jobb-bal oldalát, és nincs kialakult kézdominanciája.

Kihez forduljunk?

Elsősorban neurológus szakorvos felkeresése javasolt. A neurológus tudja megállapítani, hogy az agy mely területén van fejlődési elmaradás, és megfelelő terápiát tud ajánlani a szülőknek.