Baba

Ezért harap bele mindenbe a baba

A harapdálás nagyon gyakori szokás a babáknál, valójában a gyermekkori fejlődés része. De miért harapnak a kisbabák?
2022. Szeptember 18.
baba játékba harap

Még csak éppen készülnek kibújni, vagy épphogy csak kinőttek a kisbabád első fogai, máris elkezdi belemélyeszteni mindenbe, ami az útjába akad? Akár még beléd is, vagy a kis játszópajtásaiba?

A babák számos okból haraphatnak, többek között éppen a fogzás miatt, vagy csak egyszerűen azért, mert kíváncsiak rá, milyen hatást váltanak ki ezzel a környezetükből. Az 1-3 éves gyerekek körében nagyon gyakori, hogy átmennek egy ”harapdálós fázison”, majd idővel kinövik ezt.

Egyáltalán miért harap a baba?

Ennek számos oka lehet – és a többsége nem szándékosan rosszindulatú.

  • Fogzási fájdalom. A leggyakoribb oka a harapásnak az, hogy éppen fogzik a baba, és ezzel próbálja enyhíteni a duzzanatot, az ínyfájdalmat.
  • Felfedezi a környezetét. A kisbabák a szájukat használják az őket körülvevő világ felfedezésére, ezért vesznek mindent a szájukba. Amikor már a babád fogai is kibújtak, valószínűleg bele is fognak harapni ezekbe a dolgokba.
  • Így akar reakciót kiváltani. A babák igazán kíváncsi kis emberkék, akik szeretnek kísérletezni. Valószínűleg azzal, hogy téged vagy másokat megharap, azt szeretné látni, hogy milyen reakciót vált ki a cselekedete – azt nem veszi észre, hogy ez mennyire fájdalmas. A játékai nem kiáltanak fel, ha beléjük harap, ezért is próbálkozhat nálad…
  • Figyelemfelkeltés. Amikor már idősebb a gyermek, akkor a harapás lehet egy olyan viselkedés is, amivel fel szeretné hívni magára a figyelmedet.
  • Stressz, frusztráció. Egyes kisgyermekeknél az ütéshez hasonlóan a harapás is lehet az önérvényesítés módja is, amikor ahhoz még kicsik, hogy más módon fejezzék ki az érzéseiket, akaratukat.

Meg lehet akadályozni, hogy a baba harapjon?

Van néhány trükk, ami segíthet megelőzni a harapdálást, illetve hogy a kicsi még azelőtt felhagyjon ezzel, mielőtt túlzottan megszeretné.

  • Ha azért harap, mert fogzik, akkor mindig legyen kéznél például rágóka, vagy más olyan dolog, amire ráharaphat. Segíthet az is, ha átdörzsölöd, masszírozod az ínyét, illetve gyógykészítmények is léteznek fogzási fájdalomra. Ha ez utóbbira van szükségetek, arról kérd ki a gyermekorvos véleményét.
  • Tudjuk, hogy nem egyszerű, de próbálj meg nyugodt és határozott maradni, ha a kicsi belédharap. Ha nagy feneket kerítesz a dolognak, fájdalmasan felkiáltasz, esetleg leszidod, azzal csak arra ösztönzöd, hogy ismét megpróbálja ezt nálad, vagy másoknál, hogy újból reakciót váltson ki. A legjobb válasz az, ha határozottan, de nyugodt hangon elmondod neki, hogy „nem harapunk/nincs harapás”, miközben eltávolítod magadról az apró fogakat.
  • Próbáld elvonni a figyelmét, például azzal, hogy egy játékot ajánlasz fel neki, énekelsz egy dal, odamész vele az ablakhoz, és megnézitek, mi történik odakint, és hasonlók. Ha következetes vagy, hamarosan meg fogja érteni, hogy a harapással szorítkozzon inkább a tárgyakra.
  • Amit ne tegyél – Lehet, hogy hallottad azt a tanácsot, hogy ha a baba/kisgyerek harap, harapd vissza. Ezt jobb nem követni, hiszen a gyerekek utánzás útján tanulnak, és szülőként te vagy az elsődleges példa. Ha visszaharapsz, azzal azt üzened, hogy ez a viselkedés elfogadható, és így nagyobb valószínűséggel ismétli meg.

Felhasznált források: webmd.com, whattoexpect.com

Nyitókép forrása: Getty Images

Forrás: Gyerekszoba.hu