Baba

Foszfor a csontjainkban

A foszfor szükséges, sőt nélkülözhetetlen ásványi anyag a szervezetünkben, ugyanakkor a modern táplálkozásunk egyik legnagyobb veszélye épp a túlzott foszforbevitel. Hogy is van ez?
2008. Szeptember 24.

Fontos foszfor

A foszfor a kalcium után a második legnagyobb mennyiségű ásványi anyag a szervezetben: felnőtt emberben körülbelül 700 gramm található belőle szervetlen és szerves foszfátok alakjában. Legnagyobb része, 80-85 százalék a csontokba beépülve szervetlen foszforsó mikrokristályok formájában található, és a csontok, fogak szilárdságát szolgálja.

A szervetlen foszfát kis mennyiségben ugyan, de jelen van a testnedvekben is, ahol a szervezet pufferrendszerének fontos elemét képezi. Szerves kötésben egyes fehérjék, nukleinsavak, enzimek, egyes B-vitaminok építőköve. Jelentős szerepe van az idegrendszer működésében, a fehérje-, a szénhidrát- és zsíranyagcserében, az energiatárolásban és -átvitelben egyaránt.

Mennyi foszforra van szükség?

A felszívódás közepes: a táplálékkal bevitt foszforból vegyes táplálkozás során 50-70 százalék szívódik fel, kevés foszfor bevitelekor ez az arány elérheti a 90 százalékot is.

Szintén nagyon sok tényező befolyásolja felszívódását károsan, leginkább a nagy mennyiségű vas, a magnézium és az alumínium gyakorol rá rossz hatást, mert ezek a bélbe jutva rosszul oldódó sók formájában kötik meg a foszfátot. A szükséges bevitel mennyisége az életkortól és az egészségi állapottól függően változik, a kalciumbevitelhez hasonlóan az életkorral együtt nő, illetve bizonyos betegségekhez és állapotokhoz kapcsolódva nagyobb mennyiségre lehet szükség. Átlagosan 700 mg az ajánlott beviteli érték.

A kalciumhoz viszonyítva körülbelül ugyanannyit kellene bevinni belőle, de csecsemőkorban és kisgyermekkorban a kalciumnak sokkal többnek kell lennie (ha egy ilyen korú gyermeket csak a magas foszfortartalmú tehéntejjel táplálunk, súlyos izomgörcsökkel járó állapot, hypocalcaemia léphet fel nála). Az ideális kalcium-foszfor arány 1-1,5:1.

Hiányállapotok

Gyermekeknél a foszforhiány a növekedés lassulását, a csont- és fogképződés elégtelenségét és rachitist (angolkórt) okozhat. A foszforhiány tünetei hasonlatosak a kalcium- és D-vitamin-hiány szimptómáihoz: minden életkorban testsúlycsökkenéshez, kimerültséghez, izomgyengeséghez vezethet. A foszforhiány hosszú ideig rejtve maradhat, hiszen a szervezet képes a csontokban található foszfort mozgósítani. Éppen ezért tartósan alacsony foszfátbevitel esetén úgynevezett “éhezéses csontlágyulás” léphet fel.

Foszforhiányos állapot alakulhat ki nagymértékű alkoholfogyasztás, klinikai táplálás és vízhajtók túlzott alkalmazása során is.

Milyen élelmiszerek tartalmazzák?

Foszfor a csontjainkban

A foszfor szinte minden élelmiszerben megtalálható, kisebb-nagyobb mennyiségben a tejben, tejtermékekben, húsokban, növényi eredetű élelmiszerekben egyaránt, így hiányállapot kialakulása nem valószínű. 100 grammra vonatkoztatva egyes élelmiszerek foszfortartalma akár 1000 mg-nál is több lehet. A búzacsíra például 1100 mg-ot, a búzakorpa 1143 mg-ot tartalmaz belőle, de magas a foszfortartalma a fehér babnak (426 mg), a borsónak (375 mg), a szójababnak (550 mg), a feta sajtnak (400 mg), az ementálinak (627 mg), az olajos szardíniának (434 mg), a pisztáciának (500 mg), paradiónak (674 mg) és a diónak (410 mg) is.

A kalciumrabló

Sokkal nagyobb veszélyt jelent a túlzott bevitel, ezzel a kalcium-foszfor ideális arányának felborulása, a kalciumhiány kialakulása. Ugyanis az élelmiszeripar – elsősorban savanyító, stabilizáló és sűrítő adalékanyagként – egyre több foszfort használ fel, általában foszforsavként. Nagyon sok foszfor található például a tartósított ételekben, felvágottakban, szalámikban, ömlesztett sajtokban, konzervekben, egyéb készételekben és a szénsavas üdítőitalokban. Veszélyt jelent a feketekávé és a koffeintartalmú üdítők túlzott mértékű fogyasztása is.

A szervezet foszforszintjének túlzott megemelkedése akadályozza a kalcium beépülését a csontokba, így hozzájárul a csontritkulás és a fogromlás kialakulásához. Különösen veszélyeztetettek a veseelégtelenségben szenvedők, mert a gyengén működő vese nem képes a foszfortöbblet kiválasztására, a vér megemelkedett foszforszintje pedig a csontokat károsító folyamatokat indít el.

Forrás: Dr. Bíró György, dr. Lindner Károly: Tápanyagtáblázat

Forrás: HáziPatika.com