Baba

Friss adat: Ennyi baba született 2024-ben Magyarországon

Az Észak-Alföldi régióban sem a születések száma, sem a házasodási kedv nem csökkent.
2024. Április 27.
újszülött baba az anyukájával

A Központi Statisztikai Hivatal friss összesítése szerint idén márciusában 6413 gyermek látta meg a napvilágot, ami kicsivel több, mint 10 százalékos csökkenést mutat a tavaly márciusi adatokhoz képest.

A 2024-es évben eddig 19.289 baba született, az új számok tükrében az úgynevezett termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke a tavalyi 1,51 helyett 1,38-ra csökkent.

„A születések száma a halálozásokénál nagyobb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 14 276 fő volt, ami 4,6%-kal magasabb a 2023. január–márciusi 13 645 fős értéknél. A szökőnaphatás figyelembevételével a természetes fogyás 3,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest” – tudatta a KSH.

A házasságkötések száma 12 százalékkal emelkedett az első negyedévben, összesen 7069 pár mondta ki a boldogító igent. 

A születések száma az Észak-Alföld kivételével az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű csökkenés Budapesten történt. A házasságkötések száma a főváros kivételével az összes régióban nőtt. A legnagyobb mértékű növekedést Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön figyelték meg.

Nyitókép: Getty Images