Baba

Gyermekágy: mivel segíthetjük a szülés utáni regenerációt?

Szülés után az egész testnek regenerálódnia kell. Ezt a gyógyulási folyamatot a kismamák is segíthetik. Lássuk, hogy mit érdemes tenni az első 6 hétben, első évben?
2018. Október 01.
Mi kell a tökéletes szülés utáni regenerációhoz?

A szülés során a hüvelyt körbevevő kötőszövetek, továbbá a kismedencei izomzat sérülhet valamilyen mértékben. A medence izmainak gyengülése vizelet- vagy széklet-inkontinenciához, sőt akár a medenceszervek süllyedéséhez is vezethet.

A szülést követően azonnal elindul a regeneráció folyamata, amely – a kutatások alapján – legalább egy évig tart, vagyis a legtöbb nőnél a kötőszövetek, az izomzat állapota visszatér az eredeti állapotba egy éven belül. Fontos kiemelni, hogy a felépülésből az első hat hét, illetve az első hat hónap a legfontosabb.

Azt azonban, hogy kinél milyen gyorsan következik be ez a regeneráció, több tényező is befolyásolhatja. Ezek közül az egyik legfontosabb az életkor.

Fiatalabb kor, gyorsabb regeneráció

Egy 20 éves nő esetében – aki először szül -, annak ez esélye, hogy a hüvelyi szülés során a kismedencei izomzatának a sérülése megtörténjen, körülbelül 15 százalék, míg ez az arány 40 éves korra megemelkedik 50 százalékra. Vagyis egy 40 éves nőnél sokkal nagyobb mennyiségű izomszövetet, kötőszövetes tömeget kell újraregenerálni.Bizonyos gyógyszerek, kötőszövetes betegségek, a cukorbetegség, a reumás kórképek – amelyekben szteroidok használata szükséges – szintén negatív irányba befolyásolhatja az izomzat és a kötőszövetnek a felépülését. Hasonlóképp hátráltathatják a regenerációt azok a kísérő betegségek, amelyek különösen idősebb korban jelentkezhetnek.

Mivel segíthetjük elő testünk regenerációját?

Fontos, hogy a nők megértsék, hogy a szülés utáni regenerációjukért már a terhesség során is nagyon sokat tehetnek. Ebben lehet óriási segítség a gátizomtorna.

Gátizomtorna

Mindenki számára javasolt, hogy a terhesség során kismedencei izomtornát, gátizomtornát végezzen. Az kismedencei izomzat megerősítése ugyanis segíthet abban, hogy a kismedence szervei jobb állapotban legyenek a szülést megelőzően. Ugyanakkor a szülés után is szükséges, hogy ezeket az izmokat kordában tartsuk, és ezáltal segítsük a húgyhólyag, a végbél, a női nemi szervek funkciójának a megtartását.

Ami még segíthet: a lézeres beavatkozás

A hüvelyi lézeres beavatkozás a menopauzában lévő nők hüvelyszárazságának valamint a hüvelyatrófia következtében fellépő fájdalmaknak a kezelésében a legjobb. A lézeres kezelés hatására a hüvelyfal szerkezetében jelentős javulás figyelhető meg: újratermelődik a kollagén és az elasztin, melynek következtében a hüvelyfal fiatalabb, rugalmas állapotot vesz fel.Az intimlézeres beavatkozás ugyanakkor a szülés után fellépő hüvelylazaság valamint a késztetéses és a stressz-inkontinencia kezelésében is alkalmazható. Az azonban, hogy ez mennyire tartós, milyen hosszú távon működik, még további vizsgálatokat igényel.

Táplálkozás és regeneráció

Fontos, hogy a kismamák a saját testükkel is foglalkozzanak és megpróbáljanak mindent megtenni annak az érdekében, hogy a szervezetük megkapja azokat a kritikus elemeket, amelyek szükségesek a felépüléshez. Melyek ezek?Ha valaki hüvelyi szülésen esik át, a kialakult hüvely- illetve kismedencei izmok sérüléseinek következtében nagyon komoly regeneráció indul meg, amelyben nagy mennyiségű cinkre van szükség. Ez a nyomelem jó hatással van a kismedence és a hüvely simaizomzatának a felépülésére, továbbá segíti a simaizomsejtek kollagén- és elasztin-termelődését is.Ha nem történik meg valamilyen fajta vitaminnak vagy a cinknek a bevitele, akkor nagyon sok esetben relatív cinkhiány alakul ki az első 2-3 hónapban. Mivel Magyarországon a táplálkozás cinkben szegény, ezért is célszerű, ha a szülést követően a nők valamilyen táplálékkiegészítőt is használnak, amely kombinációjában tartalmazza azokat a nyomelemeket, amelyek szükségesek a szoptatáshoz valamint a regenerációhoz.Fontos szerepük van az Omega-3 zsírsavaknak, amelyek javítják az izomsejtek működését, továbbá az új simaizom sejteknek a megjelenésében is segítenek. Hasonlóan fontos a leucin nevű esszenciális aminosav is. Mivel a leucint szervezetünk nem képes szintetizálni, így táplálékkal kell bevinnünk a szervezetbe a megfelelő mennyiséget. A leucin fokozza az izomzat működését és regenerációját.Szakértő: Prof. Dr. Takács Péter, szülész-nőgyógyász professzor, nőgyógyászati urológus