Baba

Ha a kezeket edzed, az agyat is edzed

Megfogni egy ceruzát, evőeszközt vagy akár egy poharat, és inni belőle, számunkra teljesen természetes dolog - azonban ha jobban belegondolunk, ezek ujjaink, hüvelykujjunk, kezünk izmainak összehangolt munkája révén valósulhatnak meg.
2020. Június 08.
Játékok, amikhez a kezeket is kell használni (Fotó: Getty Images)

A babáknak időbe telik, amire elsajátítják ezeket, amire megragadnak dolgokat, majd azokat egyre biztosabban tartják meg, egyre ügyesebben használják a kezeiket, ujjaikat. Ezeknek a finommotorikus mozgásoknak az elsajátítása, fejlesztése azért is fontos, mert hatással vannak a baba kognitív és nyelvi fejlődésére, szociális és emocionális készségeire. A finommotorikus fejlettség később az iskolaérettség egyik alapfeltétele is lesz, hiszen elengedhetetlen az írás megtanulásához, ezért is érdemes a babákkal, kisgyerekekkel olyan játékokat játszani, amelyek erősítik az ujjacskáikat, melyektől egyre jobb lesz a kézügyességük.

Milyen játékokat érdemes játszani a kisebb babákkal?

A nagyon pici babák esetében még csak reflexmozgások figyelhetők meg, nagyjából két és fél hónapos korukig, az önmaga által indított mozgások ezután kezdődnek. Három hónapos koruk után már olyan mozgásokat is szabályoznak, amelyek lehetővé teszik, hogy kinyújtsák a kezeiket, megérintsenek dolgokat. Ezt ösztönzik a különböző kiságyforgók, csörgők, babalabdák, és hasonló játékok, melyeknek különböző a tapintása.A nagyjából 4 hónapos babánál próbálkozhatsz azzal is, hogy ujjbábozol neki – tegyél egy-egy ujjbábot a mutatóujjaidra, majd mutasd be őket egymásnak, mondd el a nevüket, egy-két dolgot róluk. Ezután az egyik bábot tedd rá a babád egy ujjára, aki idővel megpróbál majd utánozni téged, illetve hajlítgatja az ujjacskáját.

Mit játssz a 6-12 hónapos babával?

Kincses kosár

Fogj egy dobozt, majd tegyél bele különböző játékokat, tárgyakat, zoknigombócokat, és takard le egy puha sállal ezeket. A baba nagyon fogja élvezni, hogy kiveszi a dolgokat a dobozból, majd visszapakolja azokat.

Tedd a csészébe

Készíts néhány nagyobb papírgalacsint, és tedd egy tálra a baba elé, rakj ki néhány műanyag csészét is – ha nincs, a muffin papírformák is megteszik. Fogj egy galacsint, majd dobd be az egyik csészébe, és hagyd, hogy a baba is ezt tegye. Legyél mellette végig, hogy a galacsinokat ne akarja megkóstolni.

Tépkedős játék

Keress különböző típusú, vastagságú, tapintású papírokat, majd vágd be ezeket bizonyos helyeken, akár nagyobb sávokban is. Mutasd meg a babának, hogyan téphet le ezekről egy-egy darabot, és hagyd, hogy próbálkozzon. Itt is maradj mellette, és ha azt látod, hogy inkább a szájába tenné a papírokat, akkor még várj 1-2 hónapot ezzel a játékkal.

Festés az ujjakkal, kezekkel

Csodaszép képeket tudtok készíteni a baba ujjacskáival, kezeivel, ha ezekkel lenyomatoztok. Mártsd a kezecskéjét egy kis festékbe, és nyomdázz vele egy papírra, az ujjacskáival pedig akár egy ábrát is megfesthettek.

Dobolós

Fordíts fel néhány műanyag vödröt, egy-két masszívabb karton dobozt, és mutasd meg neki, hogy dobolhat ezeken.

Mit játssz a 2-3 évessel?

Árnyékbábozás

Fogj egy zseblámpát, és sötétítsd be a szobát. Üljetek a fal mellé a gyermekeddel, majd világíts meg a falon egy területet. A kezeddel formázz állatokat, és bátorítsd őt is arra, hogy utánozzon téged az árnybábozásban, vagy a kezeddel segíts neki, hogy tegye a saját kezeit.

Tapsoltató

Nagyjából bármilyen mondókát, dalocskát választhatsz, amelyre tapsolós játékot játszotok a kicsivel. Játszhattok úgy, hogy ritmusra belecsapsz a tenyereddel a tenyerébe, de olyat is, hogy az ének bizonyos pontjain tapsoltok egyet. Amíg még magától nem tudja, mikor tapsoljon, fogd a kezeit a kezeidbe, és tapsolj vele te.

Kéz-pakolgatós

Mutasd meg a gyermekednek az egyik kezedet, lefelé fordított tenyérrel, majd tedd fölé a másik tenyered. Ezután az alsó tenyeredet tedd a másik tetejére, majd vond be az ő kezeit is – mindig a legalsó kezet kell a rakás tetejére tenni. Ha nem megy még neki magától, itt is segíts neki – de ne erőltesd túlzottan, nyugodtan rakjátok félre egy kis időre a játékot, ha szükséges.

Flakonos csörgők

Néhány műanyag palackot tölts meg különböző száraz élelmiszerekkel, rizzsel, babbal, majd zárd be a tetejüket. Add oda a gyermekednek ezeket, te is ragadj meg egyet-kettőt, és kezdődhet a házi csörgődobozás. Akár énekkel is kísérhetitek.

Ernyő eregetés

Ezt a játékot játszhatjátok ketten, de akár más családtagok is bevonhatók. Keress egy lepedőt, plédet vagy nagyobb sálat, és ha ketten játszotok, fogja meg két sarkát a gyermeked, kettőt te, ha többen vagytok, akkor mindenki egy sarkát. Ezután jöhet az ernyő eregetése – amikor azt mondod, fel-fel-fel, emeljétek fel, ha azt mondod le-le-le, mehet egy kicsit lejjebb, amikor pedig azt, hogy a föld-föld-föld, akkor lassan “landolhat”. Kipróbálhatjátok azt is, hogy hullámoztatjátok, megfeszítitek az ernyőt.(Cikk forrása: todaysparent.com, parenting.firstcry.com, mother.ly, madeformums.com, highlights.com)További tippek: