Baba

Ha zöldben nő fel, kiegyensúlyozottabb lesz a gyerek

A zöld környezetben élő gyerekek kisebb eséllyel lesznek pszichés betegek életük során egy dán tanulmány szerint.
2019. Február 26.
Ha zöldben nő fel, kiegyensúlyozottabb lesz a gyerek

Csökkenti a későbbi pszichés betegségek kialakulásának kockázatát, akár 55 százalékkal is, ha egy gyerek erdőkkel, mezőkkel, parkokkal és kertekkel körülvéve nőtt fel – olvasható az Aarhusi Egyetem kutatóinak tanulmányában. A tudósok szerint ez is azt bizonyítja, hogy a városokat zöldebbé kell tenni – írja a 444.hu az MTI nyomán.

A tanulmány elkészítéséhez a kutatók kb. 1 millió dán szülői ház környezetét bemutató, 1985 és 2013 között készült műholdas felvételeket vizsgáltak, és az adatokat egyeztették 16 különböző pszichés betegség kialakulásának kockázatával.

“Adathalmazunk kimutatta, hogy a pszichés zavar kialakulásának kockázata fokozatosan csökken annak megfelelően, hogy milyen mértékben volt a vizsgált személy születésétől tíz éves koráig zöld területekkel körülvéve“- mondta Kristine Engemann, a tanulmány vezetője, aki szerint “a zöld területek ezért gyerekkorban kiemelten fontosak“, de nem feltétlenül rossz dolog városban felnőni, ha van a közelben zöld terület.

Egyre több a bizonyíték arra, hogy a természetes környezet nagyobb szerepet játszik a mentális egészségben, mint azt eddig feltételezték, és ez a tudás azért is fontos, mert a világ lakosságának egyre nagyobb része él városokban – mondta Engelmann.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: 444.hu