Baba

Hét tanács egyedülálló szülőknek

Gyermeket nevelni olyan, mint egy hajóút a tengeren. Az a tény, hogy egy kétszemélyes kenu helyett egyszemélyes kajakban ülünk, nem jelenti azt, hogy ne lennénk képesek sikeresen keresztülnavigálni a szülői lét viharos vizein.
2014. Július 24.

1. Vigyázzunk magunkra!

Fontos odafigyelnünk magunkra a nagyobb eseményeken át a jelentéktelennek tűnő kis dolgokban is. Az első időszakban alapvető feladatunk, hogy odafigyeljünk saját és gyermekünk mindennapi szükségleteire. Ha csak babánkra figyelünk, visszajelzés híján könnyen elhanyagolhatjuk az elegendő alvást, a megfelelő evést, a mozgást. Inkább legyen kicsit nagyobb a rendetlenség a lakásban, de használjunk ki minden percet a pihenésre, töltődésre. Ha nem autóval megyünk bevásárolni, hanem oda-vissza sétálunk egyet gyermekünkkel, máris összekötöttük a kellemeset a hasznossal.

2. Egységben az erő

Boldog családokkal teli játszótéren tölteni a szombat délelőttöt ugyanolyan lehangoló lehet, mint esténként egyetlen társunkkal, hasfájós babánkkal otthon ülni. Megóvhat a depressziótól, ha megismerkedünk hasonló helyzetben lévő anyukákkal vagy apukákkal. Együtt könnyebb átvészelni a nehezebb időszakokat, közös programokkal könnyebben telik az idő.

Ha nehezen találunk új barátokat, hívjuk az Internetet segítségül. Használjunk közösségi oldalakat, keressünk olyan csoportot, aminek tagjai hasonló cipőben járnak. Ha véletlenül nem találunk, készítsünk egyet mi magunk. Meglepően gyorsan csatlakozhatnak hozzánk kevésbé bátor anyukák, apukák.

3. A közösség fontossága

Egyedülálló szülőként leginkább az elszigetelődés veszélye fenyeget, ami magával hozhat számos lelki és testi problémát. A közösségek képesek a valahova tartozás érzését nyújtani, amire mindenkinek szüksége van. Ha kicsit megerősödtünk, próbáljunk nem csak az egyedülálló szülőkre koncentrálni, így még színesebb lehet az életünk. Eljárni templomba, játszóházba, érdekes klubba segíthet túllépni zavarunkon és felvállalni a világ előtt, hogy egyedülálló szülők vagyunk. A szociálisan érzékeny emberekből jó barátaink is válhatnak.

4. Fogadjuk el a segítséget

Ezt sokszor könnyebb mondani, mint megtenni. Túl kell jutnunk azon a gyötrő gondolaton, hogy nem érdemeljük meg a segítséget, amiért egyedülállóként vállaltuk gyermekünk felnevelését. Ha nehezen lépünk túl lelkiismeret-furdalásunkon, az első átvirrasztott hét utáni lelki és testi állapotunk ösztönözni fog arra, hogy elfogadjuk szüleink gondoskodását. Ha eltávolodtunk tőlük, most újra egy családdá kovácsolódhatunk. Előfordulhat, hogy nincs lehetőségünk szüleinktől segítséget kérni vagy elfogadni. Egy jó barát, végső esetben pedig egy jól képzett bébiszitter is segítségünkre lehet.

Hét tanács egyedülálló szülőknek

5. Ne irigykedjünk

Könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy irigykedünk vagy féltékenyek vagyunk párban élő barátainkra. Kívülről úgy tűnhet, hogy minden a legnagyobb rendben van, hiszen nincs is nagyobb dolog annál, minthogy mindkét szülő akarattal és szeretettel részt vesz a gyermeknevelésben. Az igazság az, hogy minden házaspárnak, vagy együtt élő szülőnek meg van a maga mindennapi problémája. Lehet, hogy egy idő után megtapasztalhatjuk az egyedülálló szülői lét előnyeit. Például, hogy saját magunkon kívül csak gyermekünk igényeihez kell alkalmazkodnunk. A folyamatos irigykedés keserűvé és szomorúvá tesz, ami elszívja az energiáinkat. Próbáljunk az életünkben meglévő jó dolgokra koncentrálni és legyünk hálásak a barátainkért akkor is, ha házasságban élnek.

6. Mindig legyen tervünk vészhelyzetre

Ilyen helyzet lehet, ha babánk az éjszaka közepén belázasodik és elfogyott a lázcsillapító. Vagy mi leszünk betegek és nehezen tudunk gyermekünkre összpontosítani. Másik felnőtt nélkül mit tehetünk ilyen szituációkban? Nagyon fontos, hogy legyen vészhelyzeti tervünk. A legjobb, ha szüleinket hívhatjuk a nap bármely szakában és hamar el tudnak jutni hozzánk. Vagy időben keressünk fel egy bébiszitter közvetítő egyesületet, még jobb egy olyan bébiszitter, aki huszonnégy órában rendelkezésre tud állni, ha szükséges. Hasznos lehet egy “vészhelyzeti lista” készítése megbízható és segítőkész családtagok és barátok elérhetőségeivel, akiket bármikor hívhatunk.

7. Legyünk kreatívak

Ha gyermekünk megfelelő ellátásáról van szó, kreatívnak és nyitottnak kell lennünk. Lehet, hogy idáig lenéztük a bébiszitteri foglalkozást, de most rá fogunk jönni, hogy becsülendő munkát végeznek. Ha szerencsénk van és elfogadhatónak tartjuk, akár be is költözhet hozzánk egy tapasztalt bébiszitter, aki megkönnyíti az életünket a szállásért cserébe. Az is jó ötlet, ha tudunk vigyázni más családok gyermekeire is, cserébe ők is vállalják a mi babánk felügyeletét, ellátását, ha nekünk van szabadidőre szükségünk.

Kapcsolódó cikkeink: