Baba

Hihetetlen dologra képes a babák agya

A stroke-on átesett babák agya az agy egészséges területére helyezi át a nyelvi funkciókat. Ez azt jelenti, hogy a fiatal agy még igen alkalmazkodóképes.
2018. Február 20.
Hihetetlen dologra képes a babák agya

Egy amerikai kutatócsoport képalkotó eljárás segítségével állapította meg, hogy az agyvérzésen átesett babák a beszédkészségért felelős funkciókat az agy egészséges területére helyezik át. Ez persze nem jelenti azt, hogy csakúgy át lehetne irányítani új területeket a másik agyféltekére. Sokkal inkább azt jelenti, hogy a fiatal agy még nagyon alkalmazkodóképes- írja az infostart.hu az MTI nyomán.

Az amerikai AAAS (American Association for the Advancement of Science) tudományos egyesület éves konferenciáján mutatták be azt a kutatást, amelyben 12 olyan, 12-25 év közötti fiatal agyi felvételeit vizsgálták meg, akik nem sokkal születésük előtt vagy újszülöttként stroke-on estek át.

Mindannyian jó beszédkészséggel rendelkeztek, kevés tünet jelezte, hogy korábban agyvérzésük volt (egy alany sántikált, többen balkezesek voltak, mert a stroke károsította a jobb kezüket).

A képalkotó eljárás alapján a kutatók arra jutottak, hogy a fiatal, még fejlődésben lévő agy képes volt alkalmazkodni.

Elissa Newport neurológus, a Georgetowni Egyetem agykutató központjának igazgatója, a kutatás vezetője elmondta, hogy az agy alkalmazkodása abban nyilvánult meg, hogy a nyelvi funkciókat áthelyezte az egészséges agyterületre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak úgy át lehet irányítani egyik agyféltekéről a másikra új területeket. Newporték úgy gondolják, hogy szigorú szabályai vannak annak, hogy ha az agy egy része megsérül, akkor az adott funkciót mely régiók tudják átvenni. Ez a felfedés a felnőttkorban elszenvedett agyvérzés rehabilitációjában is fontos szerephez juthat.

A kutatás tovább folyik: nagyobb létszámmal is elvégzik és más területeket is megvizsgálnak, vajon áthelyeződnek-e más funkciók és ha igen, akkor hova.

Gyakran csak akkor derül ki, hogy egy baba magzati vagy szülés körüli vagy élete első heteiben stroke-on esett át, amikor nem fejlődik megfelelően vagy az egyik oldala gyengébbnek tűnik.

Kapcsolódó cikkeink agyvérzés témában:

Forrás: Infostart.hu