Baba

Hihetetlen: már egy hat hónapos baba is “táncol”

A zene és a tánc univerzális, alapvetően minden kultúrában megtalálható. Amellett, hogy rendkívül aranyosak a táncoló mozdulatokat végző babák, kisgyerekek, a tánctanulás fontos mérföldkő is a fejlődésben.
2023. Március 22.
baba táncol
Fotó: Getty

A babák már a születésük előtt “készülnek” arra, hogy később megismerjék a zenét – és általa a táncot. Hiszen a hallás már az anyaméhben kifejlődik, és a babák a második trimeszterben már elkezdenek reagálni a hangokra. Sőt, fel is ismerik azokat a dalokat, amiket a terhesség alatt rendszeresen hallottak, ha ismét hallják azokat a születésük utáni első néhány hónapban!

Egy, a közelmúltban a Developmental Psychology folyóiratban megjelent tanulmányban 278 szülőt kérdeztek meg tizenöt országból a babáik első táncmozdulatairól, írja a Psychology Today.

A szülők körülbelül 50 százaléka számolt be arról, hogy gyermekénél ez nagyjából hat hónapos korban kezdődött. A csecsemők 75 százaléka táncolt nagyjából kilenc és fél hónapos korára, és 90 százalékuk közel tizenhárom hónapos korukra, ami nagyjából az a kor, amikor járni is kezdenek.

A babák nyolc hónapos korukra már tudják észlelni, hogy a mozgás ütemre történik-e, de a kisgyerekeknek gyakran ahhoz nincs meg a koordinációjuk késő óvodáskorukig, hogy az ütemet tartva mozogjanak. Viszont a babák képesek a mozgásuk ütemét megváltoztatni a gyors és a lassú dalokra.

A tanulmányban megkérdezett szülők közel 100 százaléka válaszolta azt, hogy táncol a babájával, és ezek a szülők azt mondták, hogy minden egyes nap táncolnak a babáikkal – ebből is látszik, hogy mennyire univerzális a tánc.

A kisgyerekek nagyjából tizennyolc hónapos korukra beépítik a táncukba a másoktól eltanult gesztusok imitálását. Így fejlődésükben már készek a zenehallgatásra és megtanulni táncolni.

Lehet, hogy amíg kicsik, addig még nem tudnak sokat egyedül, maguktól mozogni a babák, de érdemes velük együtt táncolni. Ha közben mosolyogsz rá, bátorítod, megmutatod neki, hogy jó vele így tölteni az időt, és hogy a közös táncolás szórakoztató, akkor a tánc egy pozitív kötődési tapasztalat lesz a számára. A közös tánccal pedig új motoros és szociális készségeket is gyakorolhat.

A Parents azt javasolja, hogy ösztönözd a gyermekedet a táncra azzal, hogy különböző zenéket játszol neki otthon, figyeld meg, milyen dallamokat kedvel a legjobban, és térj vissza azokhoz. Később adhatsz a kicsinek csörgőt is, ami segíti a ritmus megismerését. Mivel a babák és kisgyerekek az utánzás által tanulnak, ezért te magad is táncolj, hogy a gyermeked lássa ezeket a mozdulatokat!