A babák hozzátáplálásáról szóló sorozatunkban sorra vesszük, melyik ételt, mikor lehet és érdemes a baba étrendjébe beilleszteni, adunk jó tanácsokat azzal kapcsolatban, hogyan érdemes csinálni és persze tapasztalt anyukák történeteit is megosztjuk.
A csecsemők hozzátáplálásáról szóló cikksorozatunk eddigi részeiben sorra vettük, mit és mikor kaphat a baba, mivel és hogyan érdemes próbálkozni, mikor fontos a védőnőtől, gyermekorvossal konzultálni és mikor nem kell kétségbeesni. A folytatásban kismamák történeteivel foglalkozunk – mert bár lehet ijesztő vagy kétségbeejtő egy-egy helyzet, általában segít a tudta, hogy más is végigcsinálta, sőt, többnyire megoldás is van.
„Elsőként préselt leveleket adtam a fiamnak. Cumisüvegből. Épp csak belenyalt. Mikor néhány hát alatt túljutottunk ezen és már hajlandó volt emberesebb mennyiséget is magához venni, gondoltam, megpróbálkozom a kanállal. Az ismerkedés zajos és sikertelen volt jó ideig” – meséli Barbi, akinek most 2 éves kisfia már jó étvágyú, mosolygós és az ételre kíváncsi gyerek, de eleinte nekik is küzdelmes volt a hozzátáplálás.
A kanál sokáig mumus volt. Gyakrabban landolt a földön, mint a gyerek szájában, és ha éppen ízlett, amit kapott, akkor a nagy örömködésben sokszor a kistányér is a földön kötött ki. Barbi az első 3 hét után nagyon el volt keseredve, de gyakorló anyuka barátnői biztatták, hogy ne adja fel. Idővel persze beállt a rend, kiderült, mi az, ami ízlik a kicsinek, s a kanállal is egyre jobban boldogul.
Persze az eszközhasználat csak az egyik probléma. Kati arról mesélt, hogy náluk az első gyereknél minden nagyon, vagyis ahogy ő fogalmaz, „túl egyszerűen” ment. Így őt a második gyereknél érték a meglepetések. „Bori, a nagylányom, evett mint a katonatiszt. Mindent, először keveset, aztán többet, szerintem nem is volt olyan dolog, ami nem ízlett neki. A barátnőim a csodájára jártak én meg nagyon büszkének és szerencsésnek éreztem magam. A meglepetés a második gyereknél érkezett. Alíz gyakorlatilag mindent elutasított. Belenyalt. Aztán semmi.
Újra próbálkoztunk, de megint csak szinte néhány cseppig jutottunk. Így ment ez hetekig. Nagyon elkeseredtem” – magyarázza a már 5 éves kislány anyukája. Alíz aztán pár hét után megbarátkozott a gyümölcs és zöldséglevelekkel, de pépes, majd később szilárdabb ételeket nem volt hajlandó sokáig magához venni. Beszélt a védőnővel, több orvossal, gyakorlott anyukákkal, de mindenkitől csak azt a tanácsot kapta, nyugodjon meg, legyen türelmes. „Nem volt könnyű. Sasszemmel figyeltem a gyerek minden mozdulatát, vajon mi ízlik neki, vajon mikor kér többet.
Az idő azonban a többieket igazolta. Igyekeztünk sokszor együtt enni, az egész család. S egyszer csak megtört a jég, étkezési igényében felzárkózott a korosztályához” – meséli Kati, aki azt is hozzáteszi: nagyon nehéz volt ez a félév, s persze ma már sokkal nyugodtabb lenne, ha újra ilyen helyzetbe kerülne, de ezzel együtt is azt gondolja, normális, hogy sok anyuka ilyenkor türelmetlen lesz, kétségbeesik.
„Ezzel csak az a baj, hogy a gyerek ezt megérzi. Mindent megéreznek, és ez könnyen válik egy ördögi körré. Én ráfeszülök az étkezésekre, ettől ő is nyugtalan lesz. Úgyhogy tényleg az a legjobb tanácsom az anyukáknak, hogy próbáljanak meg nyugodtak maradni, bízni a saját ösztöneikben és figyeljenek a gyerek visszajelzéseire is.”
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
