
Fotó: Getty Images
Minden anyuka szeretne megbizonyosodni arról, hogy a picikéje normális ütemben fejlődik, „annyit nő és hízik, amennyit nőnie és gyarapodnia kell”. Az optimális (vagy inkább átlagos) testsúly kalkulálására vannak különböző módszerek, nem is túl bonyolult utánanézni – rögtön segítünk, de előtte még hadd hívjuk fel a figyelmet egy nagyon fontos dologra. Az ideális súly és magasság egy olyan számított érték, amelyet sok gyerek méretei alapján állapítottak meg. És ami nem „kötelező érvényű” – vagyis nem azt jelenti, hogy ha a gyereked ezektől eltér, akkor valami baj van vele. Hasznos dolog lehet az átlaghoz viszonyítani akkor, ha közben figyelembe veszed a babád adottságait, körülményeit, és tájékozódásként használod ahhoz, hogy konzultálj szakértővel, ha úgy érzed, szükséges. A táblázatok mindössze néhány mért értéken alapulnak, és rengeteg másikat nem vesznek figyelembe (ha túl sok paramétert vennének ezek a módszerek számításba, nem működhetne a dolog, sokkal-sokkal bonyolultabb lenne), szóval a babád, kis- vagy nagyobb gyereked egyéni adottságai sokat nyomnak a latban, ezt tartsd észben. Na de lássuk, mit érdemes ellenőrizni, ha szeretnéd.
Hogy áll a súlya a többiekhez képest?
Hízott-e eleget, vagy épp nem hízott-e túl sokat – központi kérdés a babáknál, gyerekeknél. Talán a védőnőnél láttad már, hogy táblázatban ellenőrzi a kicsi súlyát és magasságát – ez a percentilis görbe. Ilyet egyébként te is találhatsz az interneten – itt megnézheted a WHO percentilis táblázatait. Itt és itt pedig angol nyelvű kalkulátort, ezen a linken magyar kalkulátort találsz, ahová egyszerűen csak be kell írnod a szükséges adatokat, és a program jelzi, hogy hol áll a görbén a babád.
A percentilis görbe pontosabban a percentilis érték azt jelzi, hogy a baba súlya és magassága az adott életkorban statisztikailag hogyan viszonyul az azonos életkorú gyerekekéhez.
Ha például a babádnál 30-as értéket jelez a görbe, az azt jelenti, hogy az ilyen korú gyerekek 30 százaléka ilyen magas vagy ekkora testsúlyú. Az 50% az átlag, a középérték, és a 3-97% közötti értékeket tekintik alapvetően elfogadottnak, az ezen kívüli érték esetén javasolt konzultálni a védőnővel, gyerekorvossal.
Amit vegyél figyelembe:
- Fiúkra és lányokra külön táblázatok vonatkoznak.
- Külön keresd a súlyra és külön a magasságra vonatkozó értékeket. (Megtalálhatod egy táblázatban is, de akkor is külön kell ellenőrizned.)
- Nem csak a középérték elfogadható!
- Nem kell kétségbe esni, ha a gyereked értékei a szélső sávok valamelyikében vannak – de kérdezni mindig érdemes. Nyugodtan tedd fel a kérdéseidet a védőnőnek, gyerekorvosnak.
- Ne egyetlen érték alapján vonj le messzemenő következtetéseket.

Fotó: Getty Images
A tendencia fontos
Sőt, ezek a görbék vagy értékek abban segíthetnek a legtöbbet, hogy folyamatában kövesd, hogyan növekszik, fejlődik a babád. Természetesen nem mindig teljesen egyenletes sem a súlygyarapodás, sem a magasságnövekedés, de ha azt látod, hogy egy idő óta kiugróan lelassul vagy nagyon látványosan nő (a lassulás különösen figyelemre méltó lehet), akkor érdemes beszélni védőnővel, gyerekorvossal. Ha a gyereked általában normál mértékben növekszik, de egyszer csak hónapokon keresztül az alsó tartományba kerül, azzal érdemes lehet foglalkozni. De azzal is, ha tartósan jóval magasabb értéket állapítasz meg az addiginál. Még mindig nem jelez mindez önmagában problémát, csak azt, hogy a dolog megérdemel egy kis extra odafigyelést, szakértői konzultációt.
BMI gyerekeknél – így számolhatod
Lehet, hogy a testtömegindexet (BMI, Body Mass Index) eddig csak a fogyókúrád kapcsán hallottad, de képzeld, gyerekeknél is használható, 2 éves kor felett. Arról ad tájékoztatást, hogy hol helyezkedik el az átlaghoz képest a gyerek magasságához viszonyított testsúlya. Így számolhatod ki: a kilogrammban mért testsúlyt oszd el a méterben mért testmagasság négyzetével. Ha nincs kedved matekozni, például az előbb mutatott kalkulátorokban a BMI-t is ellenőrizheted – ebben 12 éves korig csekkolhatod az adatokat. És néhány tanács az értelmezéshez:
- Ne a felnőtteknél ismert BMI értékekből indulj ki, a gyerekekre más vonatkozik.
- Ehhez is percentilis görbéket találhatsz például itt.
- A görbéket életkor és nem alapján meg kell különböztetni.
- Az 50% jelzi az átlagot, a százalékos értékek itt is azt mutatják, az azonos korú gyerekek hány százaléka rendelkezik ugyanilyen BMI-vel. A nagyon szélső értékek esetén javasolt a gyerekorvossal, védőnővel konzultálni.
- És ugyanúgy érdemes nem csak az aktuális értékeket, hanem a tendenciákat figyelni – ha a normál vagy kicsit alacsony BMI-jű gyermeked értékei kezdenek átkúszni a felső tartományba, érdemes megvizsgálni például, hogy eleget mozog-e, egészségesen táplálkozik-e a kicsi.