Baba

Ilyen előnye is van a napi bőrkontaktusnak a szülés utáni hetekben

A bőrkontaktust egyre szélesebb körben alkalmazzák a szülés utáni első órákban, ami a baba és a szülők számára is előnyös. Egy új tanulmányban a napi bőrkontaktusnak a szülés utáni hetekben egy újabb jótékony hatását ismertették.
2022. Július 05.
Ilyen előnye is van a napi bőrkontaktusnak a szülés utáni hetekben (Fotó: Getty Images)

A Developmental Psychology folyóiratban publikált új tanulmány szerint a napi egy óra bőrkontaktus heteken át jótékony hatású: csökkenti a sírást és javítja az alvást, írja a Research Digest.

A randomizált, kontrollált vizsgálatukhoz Kelly Cooijmans – a holland Radboud Egyetemtől – és kollégái egészséges, elsőbabás holland édesanyákat toboroztak, akiknek időre született a babájuk. Amikor a várandósságuk idején az anyák jelentkeztek a vizsgálatra, tudták, hogy egy olyan tanulmányban vesznek részt, amely célja a baba sírásának és alvásának javítása, de azt nem, hogy milyen módon avatkoznak be.

A kutatócsapat megjegyezte, hogy az anya és a baba közötti hosszan tartó bőrkontaktus nem része a holland kultúrának. Ezért amikor az egyik csoportot arra kérték, hogy a “szokásos módon gondoskodjon a babáról”, a kiterjesztett bőrkontaktusra csak közvetlenül a szülés után került sor. A másik csoportot arra kérték, hogy biztosítsák, hogy a babával napi egy óra bőrkontaktusuk legyen, öt héten keresztül.

Az édesanyákat továbbá arra is megkérték, hogy számoljanak be bizonyos dolgokról, beleértve azt, hogy a baba mennyi ideig sírt és aludt az első 12 hétben.

Csupán viszonylag kevés nő – a napi bőrkontaktusos csoport kezdeti 64 fője közül 16 – követte a protokollt valóban teljes mértékben. Az ő babáik összességében kevesebbet sírtak, és rövidebb egyéni sírási küzdelmeik voltak. Életük első napjaiban ők tovább is aludtak.

Az adatok a bőrkontaktus és a sírás közötti “dózis-hatás” összefüggésre is utaltak: a több percnyi bőrkontaktus kevesebb sírással, és legalább az első napokban több alvással járt együtt. “Eredményeink azt sugallják, hogy a kiterjedt [bőrkontaktus] növeli a már meglévő jótékony hatásokat a születés utáni első órákban/napokban, legalábbis a csecsemők sírását és alvását illetően” – írta a kutatócsapat.

A háttérben különféle potenciális mechanizmusok lehetnek. A meleg, puha, emberi érintés jelzi, hogy a szülő a közelben van. Köztudott, hogy ennek nyugtató hatása van. A bőrkontaktus különösképpen ki tudja váltani az oxitocin felszabadulását mind az anyánál, mind a csecsemőnél, aminek ismert stresszcsökkentő hatásai vannak.