Baba

Kiborult egy nő, mert a kollégái beviszik a munkába a kisbabáikat

Az asszony ahelyett, hogy megbeszélné kolléganőivel a kialakult helyzetet és elmondaná az érzéseit, inkább a neten panaszkodik.
2022. Szeptember 07.
Kisbabával az irodában
(fotó: Getty Images)

Egy kisbabával találkozni a legtöbbünknek nagyon jó érzés, ám nem mindenki van ezzel így. Ezt mutatja egy középkorú nő esete is, aki egy internetes fórumon fejtette ki a véleményét. Az alapkérdés az volt, hogy: „Lehetséges-e, hogy egy kisbaba nem aranyos?” Erre a nő azt válaszolta, hogy szerinte a kisbabák nem aranyosak, kivéve, ha az ember saját gyerekéről van szó. Majd részletezte, mi zavarja őt.

Amikor a fiatalabb kollégái behozzák a kisbabájukat az irodába – vélhetőleg azért, mert nem tudják kire hagyni a piciket – , valamiért mind azt hiszik, hogy ő idősebb nőként él-hal a babázásért és szinte kérdés nélkül odaadják neki a kicsiket, hogy vigyázzon rájuk. Ő azonban ezt egyáltalán nem szereti, sőt, ahogy kifejtette, kifejezetten viszolyog az idegen babáktól, és ha ráköhögnek. Mint leírta, neki is vannak gyerekei, akiket kisbaba korukban is imádott, de nem érzi úgy, hogy más babájával kapcsolatban neki bármi dolga lenne.

Mivel ez egy olyan téma, amiről nem egyszerű beszélni, már szinte menekül az irodából, ha meglátja, hogy valaki babával érkezik, nehogy rábízzák. Nagyon elege van ebből a helyzetből.

Olvasva a történetet a nő nézőpontját is meg lehet érteni. Ami segíthet az ilyen esetekben: az az odafigyelés. Lelkes szülőként persze, amikor úgy gondoljuk, hogy a mi gyerekünk a világon a legszebb (mindannyian így gondoljuk, és bizonyos szempontból így is van), nehéz belegondolni abba, hogy nem mindenki kontaktál vele szívesen. De ha odafigyelünk a jelekre, akkor észrevehetjük ezt, és biztosan találunk valaki mást a közelben, aki tényleg nagyon örül a babázás lehetőségének. Azt pedig a legtöbb amerikai anyuka tudja, milyen nehéz szülés után visszatérni a munkába

Jó tudni!

Az Egyesült Államokban nem létezik a GYED. A legtöbb államban a munkahelyek három hónapra engedik el a nőket szülés után, de erre az időre egyetlen cent sem jár.

Forrás: Mirror

Fotó: Imgorthand/ Getty Images