Baba

Tucatnevet kapott a baba, 7 hónaposan megváltoztatták

Hiába próbáltak megbarátkozni a kislányuknak adott névvel, nem sikerült. Így amikor 7 hónapos lett a pici, kérvényezték és véghez is vitték a névváltoztatást.
2025. Február 27.

Bár nem sokan mernek róla beszélni, a hozzáértők szerint (és az anonim válaszadással végzett kutatások eredményei alapján is) úgy tűnik, hogy jóval több szülő bánja meg a névválasztást, mint hinnénk. A tévedést sokan véka alá rejtik, csak az igazán bátrak folyamodnak névváltoztatáshoz, hogy helyrehozzák a hibát.

A szülők korábban mindig jól választottak, ezúttal azonban melléfogtak a baba nevével (Fotó: TikTok pillanatkép)

A szülők korábban mindig jól választottak, ezúttal azonban melléfogtak a baba nevével (Fotó: TikTok pillanatkép)

Isabel és Alex Wherry egészen negyedik babájuk születéséig úgy hitték, remekül működő metódussal választják ki a gyerekeik nevét, rá kellett azonban döbbenniük, hogy a módszer mégsem tökéletes. 

Különlegességet akartak, kiderült, hogy tucatnév

A pár a várandósság alatt sosem akarta tudni, hogy kisfiú vagy kislány növekszik-e az édesanya szíve alatt, ezért mindig két névvel érkeztek a kórházba, és a baba születését követően derült csak ki, melyiket kapja az újdonsült családtag.

Mint mondták, negyedik gyermekük születésekor porszem került a gépezetbe, és az eddig tökéletesen működő módszerük kudarcot vallott. Úgy vélik, ennek legfőbb oka az, hogy túl nagy stresszt jelentett számukra, hogy minden bizonnyal ez lesz az utolsó babájuk, hiszen nem terveztek négy gyereknél többet.

Isabel a terhessége alatt egészen közeli barátságba került a Calihan névvel, ami többek között azért is tetszett neki, mert mind lányoknak, mind fiúknak adható. Az utolsó hetekben azonban furcsa feszültség lett úrrá rajta, és arra az elhatározásra jutott a férjével, hogy ha kislányuk születik, akkor az Oakley Mae nevet kapja inkább.

A család végül lánnyal bővült, akit így a fent említett dupla keresztnévvel ajándékoztak meg a szülei. A választásukkal azonban nem voltak maradéktalanul megelégedve, és ahogy teltek a hónapok, egyre inkább úgy érezték, rosszul döntöttek a névválasztás során.

Ennek egyik legfőbb oka az volt, hogy ők egy igazán egyedi, ritka névkombinációt álmodtak meg a gyermeküknek, a környezetükben azonban egyre többször hallottak olyan gyerekekről, akik ugyanezt a nevet viselik. Emiatt aztán végképp elhatározták magukat a névmódosításra, és a baba 7 hónapos korában elkezdték intézni a hivatalos ügyeket.

Szerencsére minden fennakadás nélkül lebonyolíthatták a névváltoztatást, így 2024. december 30. óta a kislányukat nem Oakley Mae-nek, hanem az eredetileg kiszemelt Calihan Mae-nek hívják.

@isabel.wherryy Officially our Calihan (Cali) Mae although we’ve been calling her that for months 💕 it was a really easy process and I am so glad we did it!!! #fyp #motherhoodunplugged #momlife #newbaby #namechange #ourbaby #babynames #momlife #momoffour #momanddad #parenting ♬ Like a Prayer (Choir Version From “Deadpool & Wolverine”) - I'll Take You There Choir

Nyitókép: Getty Images