Baba

A kúszás ezért csökkenti az asztma kockázatát

Nem feltétlenül az a jó, ha makulátlan a lakás.
2022. November 24.
kisbaba kúszik
(Kép forrása: Getty Images)

Lehet bármilyen tiszta is a ház, a beltéri padlók, különösen a szőnyegek tele lehetnek biológiai anyagokkal – azzal, amiből a por áll. Egy korábbi, 2018-ban készült kutatás szerint a már kúszó/mászó babák ezeknek a porrészecskéknek magas szintjét rúgják fel a levegőbe a mozgás során, és emiatt négyszer többet lélegeznek be belőlük, mint egy, ugyanazon a padlón sétáló felnőtt (testtömeg-kilogrammonként).

A vizsgálatot a Purdue Egyetem kutatói végezték, akik egy robotbabát készítettek, és olyan szőnyegmintákon mozgatták, amelyeket otthonokból hoztak. Azt akarták tanulmányozni, hogy hogyan kavarja fel a szőnyegről származó port és mikrobákat a babák mászó mozgása, és megvizsgálják, hogy ebből mennyit lélegeztek be.

A tudósok megállapították, hogy a babát körülvevő porfelhőben akár 20-szor magasabb is volt a részecskék koncentrációja, mint a szoba más részein. Ezek a részecskék bőrsejtekből, baktériumokból, pollenekből és gombaspórákból állnak.

Brandon Boor, aki a tanulmány szerzője és építésmérnöki, valamint környezeti- és ökológiai mérnöki adjunktus, a Parents portálnak beszélt arról, hogy az ő vizsgálatuk volt az első, amely kimutatta, hogy a kúszó babák jelentős koncentrációban vannak kitéve ezeknek a részecskéknek, melyek közül sok rakódik le a légzőrendszerük alsó légútjaiban, aminek érthetően az oka az, hogy a babák közelebb vannak a padlóhoz.

A kutató szerint az, hogy a babák belélegzik ezeket a részecskéket, valójában jó dolog lehet. A korábbi kutatások, köztük a John Hopkins Children’s Center 2014-es tanulmánya kimutatta, hogy ha a fiatal babák minél inkább ki vannak téve bizonyos allergéneknek, annál valószínűbb, hogy immunitást építenek ki ellenük.

„Számos tanulmány kimutatta, hogy a levegőben szálló mikrobák, például a baktériumok és gombák, valamint az allegének, például a pollen, atka és állati allergének belégzésének való kitettség a korai gyermekkorban jelentős szerepet játszhat egyaránt az asztma, a szénanátha és az allergia kialakulásában, és az ellenük való védelemben is” – mondta Boor. Azoknál a babáknál, akik több szennyeződésnek vannak kitéve, és akiknél a mikrobák változatosabbak, később alacsonyabb az asztma előfordulási aránya.

Ez is alátámaszthatja azt a hipotézist, hogy ne legyen túlzott mértékben tiszta a lakás, mert a túl steril környezet nem teszi lehetővé az immunrendszer megfelelő kialakulását és megerősödését.

Forrás: parents.com