Baba

Lázgörccsel szállítottak kórházba a mentők egy 14 hónapos babát

A kicsinek először csak hőemelkedése volt, majd váratlanul tört rá a rosszullét. A mentősök tökéletesen helyt álltak, most már jól van a baba.
2023. Augusztus 18.
Lázgörcsös baba

Örömmel osztotta meg Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat annak a hálás szülőnek a levelét, akinek múlt héten nyújtottak szakszerű segítséget, amikor a 14 hónapos kisfiuk lázgörcsöt kapott és igen ijesztő tüneteket produkált.

Ahogy a köszönőlevélben áll, a kicsinek először csak hőemelkedése volt, miközben a testvérei magas lázzal küzdöttek. A babának így már az elején adtak lázcsillapítót, de a lázgörcsöt ezzel sem sikerült távol tartani: remegni kezdett, majd sugárban hányt, a szemei felakadtak és a végtagjai megfeszültek.

Egy app segített, hogy képbe kerüljenek

A szülők egy applikációnak köszönhetően tudták, hogy lázgörccsel van dolguk, ezért azonnal tárcsázták is a mentőket. A mentésirányító azonnal küldött hozzájuk egy esetkocsit, értesítette az ügyeletet és folyamatosan tartotta a kapcsolatot a családdal. 

„Gyermekem aluszékony, nehezen szólítható volt és közben még hányt is, de a pontos instrukcióknak köszönhetően nem lett baja” – áll a levélben. A beteg babát a kiérkező orvosok ellátták, majd kórházba szállították. Precíz, szakszerű segítségben volt része, amiért köszönet illeti az Országos Mentőszolgálatot.

Nyitókép: Getty Images