Sokunk számára a digitális eszközök szinte állandóan a kezünkben vannak, ez pedig hatással van az agyunk működésére. A Heidelbergi Egyetem és a Kölni Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, mi történik, ha fiatal felnőttek – 18-30 év közöttiek – 72 órán át korlátozzák az okostelefon-használatukat és csak alapvető kommunikációs vagy munkával kapcsolatos tevékenységre használják, magyarán nem görgetik a hírfolyamot és nem időznek céltalanul a telefonjaikon.

Kép: Getty Images
A kísérlet előtt és után MRI vizsgálatokat végeztek a résztvevőkön, valamint pszichológiai teszteket is kitöltettek velük, hogy megfigyeljék milyen hatással van az agyi mintázatokra és aktivitásra a telefondiéta.
A 72 óra elteltével végzett vizsgálatok során a résztvevőknek különböző képi ingereket mutattak – többek között bekapcsolt és kikapcsolt okostelefonokról készült képeket, valamint “semlegesebb” képeket, amelyek olyan témákat mutattak, mint például hajók és virágok.
Amikor telefonos képi felszólításokat használtak, változásokat figyeltek meg az agy jutalomfeldolgozással és sóvárgással kapcsolatos részeiben, amelyek bizonyos szempontból hasonlítanak a függőségekhez kapcsolódó agyi jelekhez – ami arra utal, hogy a telefonunk a nikotinhoz vagy az alkoholhoz hasonlóan függőséget okozhat.
Az, hogy az agyban észlelt változások a dopamin- és szerotoninrendszerekkel voltak összefüggésben, alátámasztja a telefonfüggőség gondolatát. Ez a két neurotranszmitter több agyi funkcióhoz kapcsolódik, beleértve a kényszeres viselkedést és a hangulatszabályozást.
A pszichológiai tesztek alapján azonban a korlátozott telefonhasználat ellenére sem volt változás a résztvevők hangulatában, vagy a sóvárgás érzésében. Néhány önkéntes ugyan beszámolt a hangulat javulásáról, de ez a tesztadatokban nem jelent meg szignifikánsan.
A tanulmány nem tért ki részletesen arra, hogy az okostelefonos viselkedés miért váltotta ki az agyi aktivitás változásait, de valószínűleg több tényező is szerepet játszhatott.
„Adataink nem választják szét az okostelefon-használat iránti vágyat és a szociális interakció iránti vágyat” – írják a kutatók.
A tudósok még mindig csak találgatják, hogyan változtatják meg a telefonok az életünket és az agyunkat – kevesebb mint 20 éve jelent meg az első iPhone -, de most már egy kicsit többet tudunk az elvonási tünetről, amelyek akkor jelentkeznek, ha nem vesszük fel néhány percenként a mobilunkat.
„A kutatásban azonosított agyi mechanizmusok jelentősen elősegíthetik a túlzott okostelefon-használat kockázatának kitett emberek addiktív viselkedését” – írják a kutatók.