Baba

Már jóval az első szavak előtt képesek a beszédre a csecsemők

A legfrissebb kutatás eredményei szerint a csecsemők agya már jóval az előtt lefekteti a beszédhez szükséges alapokat, hogy ténylegesen kiejtenék az első szavakat.
2014. Augusztus 02.

A kutatók 7-12 hónapos csecsemőket vizsgáltak, és kimutatták, hogy a körülöttük lévő emberektől eredő beszéd azokat az agyi területeket stimulálja, amelyek a beszédhez szükséges motoros mozgásokat koordinálják és tervezik.

“A csecsemők többsége 7 hónapos korára már gügyög, az első szót azonban általában csak az első születésnapjuk után mondják ki” – magyarázta a Proceedings of the National Academy of Sciences július 14-i számában publikált tanulmány szerzője, Patricia Kuhl, a seattle-i Washington Egyetem kutatója. “Nagyon fontos, hogy aktivitást mutattunk ki a csecsemők motoros agyi területein a beszéd hallgatása közben, mert ez azt jelenti, hogy az agyuk már a kezdetektől készül a válaszra, és azt sugallja, hogy már a 7 hónapos csecsemők agya is megpróbálja kideríteni, mik a megfelelő mozgások a szavak kiejtéséhez.”

A kísérlet során 57 csecsemő agyműködését vizsgálták olyan agyi képalkotó technikával, amely teljes mértékben biztonságos a babáknak. Az eredmények azt hangsúlyozzák, milyen fontos az előtt is beszélni a csecsemőkhöz, hogy elkezdenének beszélni.