Baba

Meseolvasás a babának – tippek

A történetek mesélése, az olvasás, a beszéd és az éneklés számos szempontból segíti a baba fejlődését.
2021. November 20.
Meseolvasás a babának - tippek (Fotó: Getty Images)

Ha rendszeresen folytatjuk ezeket a tevékenységeket, a baba jobban megismerheti a hangokat, a szavakat, a nyelvet, majd idővel a könyvek értékét és örömét. Továbbá a gyermek korai írás-olvasási készségeit is fejleszti, és elősegíti a későbbi sikeres olvasást. A meseolvasás jótékony hatással van a baba képzelőerejére, és segít megismernie az őt körülvevő világot. Továbbá nagyszerű alkalom a közös időtöltésre, és segíti a kötődést.

A babának már korán, akár az első napoktól elkezdhetünk olvasni.

Mire érdemes figyelnünk?

  • Olvassunk lassan, és időzzünk el minden oldalon, miután elolvastuk a szavakat, szöveget. Így a baba a szavak és a képek formájára is tud összpontosítani.
  • A lapozás megmutatja a babának, hogyan kell használni egy könyvet.
  • Mutassunk rá és nevezzünk meg ismerős és új dolgokat, amiket a baba az oldalakon lát, mielőtt felolvasnánk a szavakat, a szöveget. Így több új szót ismerhet meg a gyermek.
  • Olvasás közben változtassuk meg a hangszínünket – ez megkönnyíti a babának a különböző beszédhangok felismerését, ami fontos lépés ahhoz, hogy ő maga is megtanuljon hangokat mondani.

Néhány tipp, ami segíthet még többet kihozni az olvasási időből

  • Legyen egy dedikált, különleges olvasósarkunk, például egy karosszékkel, egy babzsákkal, egy kisebb kanapéval, ami elég nagy és kényelmes, hogy a babával elférjünk, és készítsünk oda egy doboz könyvet, vagy egy könyvespolcot is.
  • Ha tehetjük, legyen olvasási rutinunk, és próbáljunk meg minden nap olvasni a babának. Például az esti, lefekvés előtti rutinnak remek lecsendesedős része lehet a meseolvasás.
  • Kapcsoljuk ki a tévét, a rádiót, állítsuk néma módra a telefont – legyen csendes a környezetünk, hogy a baba jól hallja a hangunkat.
  • Próbálkozzunk szórakoztató hangokkal, zajokkal.
  • Olvasás közben a baba legyen közel, vagy az ölünkben, a térdünkön, hogy a baba lássa az arcunkat és a könyvet.
  • Figyeljünk a baba jelzéseire: teljesen rendben van, ha bizonyos napokon nem köti le annyira a hosszabb olvasás – ilyenkor jobb eltenni a könyvet.
  • A babák általában szeretik azokat a könyveket, amelyeknek jó a ritmusa, amiben ismétlések vannak.

Már újszülött kortól érdemes lehet olyan könyveket keresni:

  • amikben élénk színű illusztrációk vannak, vagy egyszerű, kontrasztos képek, például fekete-fehér minták, melyek segítenek a babának fókuszálni
  • amelyek különböző textúrájúak, így a baba láthatja és meg is tapinthatja a könyvet
  • amelyekben arcokról készült képek vannak
  • amelyek puha, vízálló műanyagból vagy szövetből készültek, így a baba akár a szájába is veheti ezeket, és néhánnyal a fürdőkádban is lehet játszani

(A cikk eredeti forrása: raisingchildren.net.au)