Feltevés: Fáj valami a babának?
Valóság: Rossz a testhelyzet!
Gabi szinte zokogva hívott, hogy pár napos babája képtelen szopni. Elmondta, hogy nehezen kapja be a mellbimbót, furán tekergeti a fejét, és a sikertelen kísérletek annyira felhergelik, hogy szinte lehetetlen megnyugtatni. Egy nappal ezelőtt a kórházban még jól ment a dolog, és most is mindent ugyanúgy csinálnak, mint odabenn. Talán valami fájdalmas a picinek, vagy az anya került lelki válságba hirtelen? Nem tudom, inkább odamegyek megnézni őket, hiszen egy ilyen apró újszülött kicsit sem éhezhet.
Odaérek, Gabi éppen szoptatáshoz készülődik: párnát tesz az ágyra, arra egy összehajtott takarót, erre egy pelust, erre a pici Jankát.
Lefekszik a kupac mellé, majd igen kényelmetlen pózban próbálja Janka szájába irányítani a mellét. Megkérdezem: minek a párna meg a takaró? A kórházban így tanították. Igen ám, de a kórházban egy kidőlt-bedőlt vaságyat kellett alkalmassá tenni a szoptatásra, míg itthon a kemény matracon a párna jóval Gabi melle fölé emelte a babát. Nem csoda, hogy Janka nehezen szopizott, hiszen lefelé kellett fordítania a fejét. Kivettük a baba alól a párnát, kerestünk egy kényelmes testhelyzetet, és a bajt mintha elfújták volna.
Mindenkinek azt javaslom, ha lehet, a párnákat inkább a saját kényelme érdekében használja, a dereka mögé, a térde alá, a nyaka vagy a válla megtámasztására. A babát ölelje magához – hiszen ott a pici helye.
Feltevés: Nem kap levegőt?
Valóság: Csak megzavartuk!
Klári a szülésre felkészítő csoportra látogatott vissza egyhetes babájával. Ármin a szoptatásnál el-elkapja a fejét, emiatt Klári melle érzékeny, fájdalmas. Talán eldugult az orra, vagy túl erős a tejleadó reflex, ezzel nem tud megbirkózni a kisbaba? Lássuk, hogy is folyik egy szoptatás! Klári mellre teszi a picit, minden rendben.
Nagyon figyelnek egymásra, az anya halkan beszél a babához, és közben simogatni kezdi az arcocskáját. Ahogy a kis pofácskához ér a mama keze, Ármin elkapja a fejét, és a simogató ujjak irányába fordul. Elmondom Klárinak, hogy ez a viselkedés a babánál nagyon is kívánatos: reflex, amely segíti a mell megtalálásában. Ha valami az arcához ér, odafordítja a fejét, és megpróbálja a “valamit” bekapni, ami jó esetben az anyamell.
A megoldás pofonegyszerű: ne simogassa a pici arcát szoptatás közben. De halkan duruzsolni továbbra is szabad, sőt kívánatos. Anyaillat, anyahang és anyatej: tökéletes menü egy ilyen apróságnak.
Sződy Judit pszichológus, szoptatási szaktanácsadó
Feltevés: Szoptatni kötelező?
Valóság: “A baba az enyém!”
Szilvia, a kéthetes Andris mamája zaklatottan hívott egy hétvégén. Muszáj-e szoptatni? – ez volt az első kérdése. Alaposan meglepődtem, mondtam, hogy természetesen nem muszáj, de mi lenne a probléma? Hát hogy annyira nehéz dolog ez a szoptatás, sosem tudja, hogy elég-e a tej, egyáltalán nem érzi jól magát a helyzetben – mondta Szilvia. Andris a második babája, van már egy kislánya is, akivel szintén elég hamar feladni kényszerült a szoptatást, és onnantól kezdve sokkal jobb volt. Elmondtam, hogy ha úgy gondolja, hogy a szoptatás egyáltalán nem örömteli, csak kellemetlenséget és kényelmetlenséget jelent a számára, akkor lehet, hogy valóban jobb, ha nem szoptat, de ha gondolja, járjuk körbe, hogy nincs-e valami technikai probléma.
Ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy minden bizonnyal elegendő lenne a tej: az igény szerint és kizárólagosan szopizó Andris elegendő kakis és pisis pelenkát termel, gyarapodása is kielégítő, ám vannak olyan szopik, amikor Szilvia tejleadó reflexe nem indul be, és Andris ilyenkor éhes marad. És ezek éppen azok a szopik, amikor a tágabb család, az apai nagyszülők is jelen vannak! Először arra gondoltam, talán más személyek jelenléte feszélyezi Szilviát, hiszen ilyen előfordul, de kiderült, hogy ugyanakkor barátok jelenléte nem okoz gondot.
Tovább haladva ezen a fonálon, Szilvia elmondta, hogy anyósa nagyon sokáig szoptatta a fiát, az ő férjét, és sosem mulasztja el elmondani Szilviának, hogy mennyire fontos a szoptatás, és mennyire lényegesnek tartja, hogy Szilvia szoptasson. Előfordult, hogy a nagyobbik gyereket kézen fogva egészen közel odaültek a szoptató Szilvia mellé, és úgy magyarázta a nagymama a kislánynak, mi is történik most éppen.
Szilvia úgy érezte, a szoptatás nem az ő döntése, és hogy azzal tudja igazán megmutatni, hogy a kisbaba az övé, ha nem szoptatja. Ezt meg is fogalmazta, hogy a nagylányát is attól kezdve érezte igazán sajátjának, amikortól átálltak a tápszeres táplálásra.
Megbeszéltük, valóban nagyon fontos, hogy saját magát érezze felelősnek a babájáért, és meghúzza a határvonalakat. De ezt talán másképp is meg lehet tenni: beszélhet az anyóssal, hogy egyedül szeret lenni szoptatás közben, és neki ez nagyon fontos lenne. És saját magában is rendet kellene tennie, tisztázni a viszonyokat.
Andris végül szoptatott baba maradt. Érdekes, hogy Szilvia bárhol tudott szoptatni, strandon, játszótéren, bevásárlóközpontban, ám az még sokáig gondot okozott, ha a nagyszülőkkel akár egy lakásban is tartózkodott. Ám már nem aggódott emiatt, tudta, hogy ha ki is marad a tejleadó reflex, Andris eszik majd a következő szoptatásnál.
Utólag elmondta, hogy most már nagyon sajnálja, hogy annak idején elválasztotta a lányát, mert szoptatni valóban jó és bensőséges. De ott és akkor valószínűleg az elválasztás volt az a döntés, amely hozzá tudta őt segíteni az anyai szerep vállalásához.
Schneiderné Diószegi Eszter pszichológus, szoptatási szaktanácsadó.
Feltevés: Kevés a tej?
Valóság: Tüdőgyulladás!
Egy öt hónapos kislány édesanyja hívott fel azzal a problémával, hogy kizárólag szoptatott csecsemője egy ideje fogy. Négy hónapig gyakorlatilag semmi problémájuk nem volt a szoptatással, a kisbaba négy hónapos korára megduplázta a születési súlyát, hossza, fejkörfogata is szépen nőtt. Öt hónapos korára azonban 25 dekával volt a négy hónapos súlya alatt.
A pici lány egyébként egészségesnek tűnt, élénk, jókedvű volt, pisis és kakis pelusokat termelt rendesen. Az egyetlen dolog, ami feltűnt édesanyjának, hogy az utóbbi időben nagyon rövid ideig szopott, és gyakran abba is hagyta, amikor megindult a tejleadó reflex: elfordult, és nem akart tovább szopizni. Az anyuka kétóránként megkínálta a babát a szopás lehetőségével, de gyakran csak pár kortyot fogadott el. Az édesanyja próbált neki lefejt tejet, sőt tápszert is adni pohárból, kanálból, fecskendőből, de a kislány sehogyan sem fogadta el.
Azt javasoltam az édesanyának, hogy vizsgáltassa ki a kislányát, mert sokszor valami tünetszegény betegség lappang az ilyen esetek hátterében, és azt jobb kizárni.
A háziorvos végül kórházba utalta őket, ahol megpróbálták a legkülönbözőbb tápszerekkel megetetni a kisbabát, annak ellenére, hogy az édesanya folyamatosan hangsúlyozta, hogy elegendő teje van, éppen az a probléma, hogy a kislánya azt sem fogyasztja el, ami rendelkezésére áll.
Jó néhány nap eltelt, mire valakinek feltűnt, hogy a kisbaba szopás közben nehezen veszi a levegőt, és mellkasröntgent készítettek. A felvételen kiterjedt tüdőgyulladás volt látható. A baba addigra már olyan rossz állapotba került, hogy intenzív osztályra kellett áthelyezni, de az antibiotikumok és az oxigénterápia hatására hamarosan jobban lett, és azonnal jobban kezdett szopni. Több mint két hét után kerültek haza, akkor a baba már úgy szopott, mint korábban, és hetente 20 dekákat gyarapodott.
Sajnos gyakran tapasztalom, hogy szoptatási problémák esetén az okok keresését a tápszer adása helyettesíti. Pedig jó szoptatási gyakorlat, korábbi jó gyarapodás mellett az a legkevésbé valószínű, hogy a tápszer jelenti a megoldást. Ilyenkor célszerűbb meggyőződni arról, nem betegség okozza-e a súlycsökkenést.
Dr. Kun Judit orvos, szoptatási szaktanácsadó IBCLC
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
