Baba

Miért van több csontja a babáknak, mint a felnőttnek?

Nehéz elhinni, hogy egy apró babának több csontja van, mint nekünk, felnőtteknek.
2024. Május 18.
baba mászik
Kép: Getty Images

A babák körülbelül 300 csonttal születnek, azonban idővel a csontok egy része összenő. Mire elérjük a felnőttkort 206 csontunk lesz.

A terhesség alatt a baba csontváza porcból, lágyabb és rugalmasabb szilárd szövetből indul ki. Ez teszi lehetővé számára, hogy átférjen a szülőcsatornán, valamint emiatt képes növekedni a megszületése után. Tehát amikor megszületünk, a csontjaink egy része még nem is igazi csont, hanem porcok, amelyek a növekedéssel keményednek csonttá. Ezért is van például az, hogy a babák képesek hónapokon át a térdükön mászni – erre mi, felnőttek aligha lennénk képesek –, a térdkalács ugyanis csak 2-6 éves kor között kezd jelentős mértékben csonttá keményedni.

Ahogy egyre több kalciumot vesz fel, a porcok fokozatosan csontosodnak, kemény csonttá alakulnak. Nagyjából a kisgyermek 2-3 éves korára egyes csontjai összenőnek, a folyamat azonban teljesen csak felnőttkorra fejeződik be. Sőt, bár egy felnőttnek 206 csontja van és úgy tűnhet, hogy ezek szilárdak és változatlanok, valójában folyamatosan újjáépülnek. Hogy aztán az öregedéssel, menopauzával meginduljon a csontvesztés folyamata, azaz a csontritkulás.

(whattoexpect.comhealthline.com)