Baba

Mit egyél, ha szoptatsz? Tényleg kell a túlsúly a sikerhez?

Vajon igaz a hír, hogy kell egy-két pluszkiló a sikeres szoptatáshoz? Aki vékony, annak nem lesz elég teje? És persze a lényeg, ahova mindig visszakanyarodunk: mit ehet-ihat a szoptató nő, ha nem akar ártani a kisbabájának?
2013. Január 10.

Gyakori tapasztalatom szoptatási tanácsadóként, hogy a kismamák már várandósságuk alatt hosszú listát kapnak ismerősöktől vagy a védőnőtől azokról az élelmiszerekről, amelyektől majd tartózkodniuk kell a szoptatás alatt.

Ezen aztán nagyon sok minden szerepel, persze előkelő helyen a K betűsök (káposzta, kelkáposzta, kelbimbó, karfiol, kínai kel és brokkoli mint tiszteletbeli K betűs), az ételek savát-borsát adó hagyma és fokhagyma, tej és tejtermékek, az összes bogyós gyümölcs, a görögdinnye, a sárgadinnye, a barack, az őszi, a cseresznye, a bab, a borsó és a lencse, olajos magvak, különös tekintettel a dióra, némelyik listán a rend kedvéért szerepel az alkohol, a kávé és a tea is. Találkoztam már olyan listával is, amelyen az a kitétel is szerepelt, hogy „fűszerek”.

Borzalom, hidegrázás, felháborodás – ezt szoktam érezni ilyenkor. Megszoktam már, hogy minden édesanyától megkérdezem a tanácsadások során, hogy mit szokott enni, (különösen a fáradtságra, gyakori betegeskedésre panaszkodókat), és a valóság e szörnyű lista elterjedtségével kapcsolatban minden képzeletemet felülmúlja. Mindez két okból is érdekes.

Nincs értelme megelőzésként diétázni!

Egyrészt az efféle listák minden tudományos alapot nélkülöznek. Nincsenek se égen, se földön olyan kutatási eredmények, amelyek indokolnák ilyen szintű korlátozások bevezetését megelőzés céljából. Ráadásul az is jó kérdés, hogy mit is akarunk megelőzni. A közkézen forgó lista célja egyértelműen a baba hasfájásának megelőzése, melyet állítólag az anya által elfogyasztott étel okoz.

A baj csak az, hogy a mindennapokban nem tapasztalom sem a diétázás, sem a hasfájáscsökkentő szerek különösebb hatékonyságát az állítólagos hasfájás ellen. Mit hagyjak ki még az étrendemből? – kérdezi tanácstalanul és fáradtan a már csak almán, vízen és rizsen élő anya, mert a baba esténként továbbra is kitartóan bömböl… Lehetséges, hogy nem a hasa fáj! Vagy ha mégis a hasa, akkor nem attól, amit az édesanyja elfogyaszt. A sírás meglehetősen összetett okairól bővebben itt olvashatsz.

Bizonyos esetekben szükség lehet arra, hogy a szoptató anya kihagyja étrendjéből a tejet, tejtermékeket és mindazt, ami ilyet tartalmaz. Előfordul ugyanis, hogy az anyatejben megjelenő, minimális mennyiségű tehéntejfehérje allergiás tüneteket (ekcéma, véres széklet) okoz az arra érzékeny babánál. Ha azonban kétheti diétázás után sem tapasztalunk javulást a babánál, nem érdemes továbbra is diétázni. Sokkal ritkábban, de az is előfordul, hogy a tojás, a szója vagy a dió okoz ilyen panaszokat.

Ne éheztesd a szervezeted!

Megalapozatlanságukon kívül az a másik nagy gond az efféle kiterjedt tiltólistákkal, hogy jószerével minden értelmes, vitamindús és tápláló ételtől megfosztják az anyát, akinek pedig a várandósság után és a szoptatás alatt sokféle, minőségi táplálékot kellene fogyasztania. És nem étrend-kiegészítők meg vitamintabletták formájában, ezek ugyanis kevésbé hatékonyak, mint a nyersen elfogyasztott gyümölcsök, zöldségek.

Az örökös fáradtságnak, gyakori betegeskedésnek nem a szoptatás az oka, és nem is a baba (bár fizikai értelemben is kimerítő lehet kisgyerekekről gondoskodni), hanem a minőségi alultápláltság. A nevezetes tiltólistákon ugyanis nem az szerepel, hogy kerüld a magas cukortartalmú, hasznos tápanyagot alig tartalmazó édességeket, üdítőket, zsíros ételeket, a túlzott szénhidrátfogyasztást, hanem ehelyett pont azt tiltják, amit az egészség és jó erőnlét érdekében naponta kellene fogyasztani.

Igaz, az édességektől rövid időre jól lehet lakni, de hamar azon kaphatod magad, hogy egész nap nassolsz, a kilók pedig lassan rakódnak fel, és pont oda, ahol a legkevésbé szívesen látod. Éhezteted a szervezetedet, amely így nem kapja meg azt, amire szüksége volna, mégis kúsznak fel a kilók. Tejed pedig nem attól lesz több, ha meghízol. A testsúlyod csak akkor befolyásolja a tejtermelést, ha szélsőségesen sovány vagy épp ellenkezőleg, erősen túlsúlyos vagy. Vagyis egy kiegyensúlyozott fogyókúra nem fog rontani sem a tejed mennyiségén, sem a minőségén.

Mi ezt javasoljuk

Akár fogyni szeretnél, esetleg csak tartani a súlyodat, ajánljuk neked a babaszoba.hu fogyókúráit! Heti étrendjeink segítségével képet kaphatsz arról, mit és mennyit kellene enned ahhoz, hogy sok tápanyaggal lásd el magad, mégse hízzál el. Mindhárom étrendünk biztonságos, szélsőségektől mentes, változatos, szoptatás alatt is alkalmazható.

A szülés utáni első hónapokban még nem kell mindenáron törekedned a megadott adagok betartására. Fokozatosan kivitelezve talán az átállás is könnyebb lesz! Már két hét után úgy fogod érezni, hogy megsokszorozódott az életenergiád! A receptek többsége tej nélkül is elkészíthető vagy eleve tejmentes, és úgy van összeállítva, hogy kicsi gyerekek is kaphassanak belőle. Vagyis pont neked való!

A bababszoba.hu fogyókúráiból azóta már sikeres könyv is született.

Ezek is érdekelhetnek:

  • Fogynom kéne?
  • Terhesen és anorexiásan
  • A tíz legrosszabb szoptatási tanács
  • Mit ehet a szoptató anya?