Baba

Összefüggést mutattak ki a balkezesség és az alacsony születési súly között

Összefüggést mutatott ki a balkezesség és az alacsony születési testsúly között egy finn, holland és japán kutatócsoport, az is kiderült, hogy a balkezes gyerekeknél lassabban fejlődnek a motorikus képességek.
2018. Május 17.
Összefüggést mutattak ki a balkezesség és az alacsony születési súly között

Korábbi tanulmányok is sugalltak már kapcsolatot a balkezesség és az alacsony születési testsúly között. Más vizsgálatok pedig azt mutatták, hogy a jobb- vagy balkezesség már a születés előtt eldől: az ultrahangvizsgálatok tanúsága szerint a magzatoknál már 10 hetes korban megfigyelhető, hogy melyik hüvelykujjat “részesítik előnyben” – írta a medicalxpress.com nyomán az MTI.

A mostani kutatás során a szakemberek több bizonyítékot akartak gyűjteni a születési súly és a jobb- vagy balkezesség közötti kapcsolatról.

A szakemberek két óriási születési adatbázist elemeztek, egyet Hollandiából, egyet Japánból. Mivel korábbi kutatások már kimutatták, hogy a balkezesség gyakoribb az ikreknél és még gyakoribb a hármas ikreknél, ezért a kutatók kizárólag az utóbbiakra fókuszáltak a tanulmányukban.

Az adatbázisokat leszűrték a 33 hétre született hármas ikrekre: Hollandiában ez 947, Japánban 1305 hármas ikret jelentett.

A kutatók ezután megállapították, hogy a jobb- és balkezes gyerekek születési átlagsúlya eltért egymástól: Hollandiában a balkezes gyerekek 1,79 kilogrammal, a jobbkezesek 1,903 kilogrammal jöttek a világra. Japánban hasonló eredményre jutottak: a balkezes gyerekek születési súlya 1,599 kilogramm, a jobbkezeseké 1,727 kilogramm volt.

Az eredmények szerint sem az anya életkora, sem a születési sorrend nem befolyásolta a gyerekek balkezességét. A kutatók azt is megállapították, hogy a balkezes gyerekeknél lassabban fejlődtek a motorikus képességek.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, az eredményeik nem azt jelentik, hogy az alacsony születési súly a balkezesség egyetlen oka. Mint rámutattak, korábbi tanulmányok szerint az örökletesség is szerepet játszik benne, ugyanis a balkezes embereknek nagyobb valószínűséggel születik balkezes gyereke.

A kutatás az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ban publikálta eredményeit.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI