Baba
Három gyermekét tolva futott maratont egy anya
Nem kevesebb mint 84 kilót tolt végig a Missoula maratonon egy háromgyerekes anya, 3:11 alatt ért végül célba, s ezzel Guinness-rekordot döntött.
Ez a különbség az elválasztódás és a szopási sztrájk között
Nagy különbség van aközött, hogy a kisbaba elválasztja magát vagy szopási sztrájkba kezd, még akkor is, ha gyakran összetéveszthető a két jelenség.
Kilenc ápolónő egyszerre várt gyereket – itt a közös fotó az összes babáról
Egy portlandi kórház szülészeti osztályának kilenc nővér egyszerre volt terhes, a hír bejárta a világsajtót. Azóta az összes baba megszületett, most egy közös fotón láthatjuk őket.
Gyakorlatok, amelyek segíthetnek erősödni a babáknak
Az izmok erősödése döntő jelentőségű a babák korai fejlődésében. Mire figyeljen a szülő? Szakembert kérdeztünk.
Ingyenes beszélgetőkörök koraszülött babák szüleinek
Évente közel tízezer családot érint a koraszülöttség. A babák mellett a szülők is segítségre szorulnak, ezért jött létre a havi rendszerességű beszélgetőkör, pszichológusok segítségével.
Környezetbarát mosószerek – Miből lehet választani?
Ha szeretnél a mosás terén is tudatosabb lenni, minél kevesebb kemikáliát használni, ne hidd, hogy csak mosószódát, mosószappant használhatsz. Mutatjuk a lehetőségeket.
10 lecke az életről, amit a babáktól tanulhatunk
Nemcsak a gyermekünk tanul minden pillanatban valami újat (a legtöbbször tőlünk, a szüleitől), de mi magunk is rengeteget fejlődhetünk, ha megpróbáljuk az ő szemén keresztül nézni a világot.
A szülői stressztől is fájhat a csecsemő hasa
A kólika legtöbbször ártalmatlan kórkép, de számos vizsgálat bizonyította, hogy a fokozott szülői stressz hozzájárulhat a kólika kialakulásához.
Szeretik a babák az ásítást?
Ugyanúgy érzékelik-e a kisbabák egy másik ember ásítását, mint más arckifejezést? Utánozzák-e ezt a szájmozgást?
Nagyon drága a pelenka, áfacsökkentést javasolnak
Egy törvényjavaslat azt szorgalmazza, hogy a pelenkák és női higiéniai termékek 5 százalékos áfakulcs alá essenek, annyira drágák Magyarországon ezek a termékek.
A baba fejlődése – A hatodik hónap történései
A hatodik általában kissé nyugodtabb hónap az első életévben, de jelentős változások ekkor is tetten érhetőek a csecsemők mindennapjaiban.
Bababarát szülinapi torta recept
Nem könnyű egyszerre finom és egészséges tortát készíteni egy babának, főleg ha ez az első szülinapi torta. Íme, egy szülinapi tortarecept, ami garantáltan népszerű lesz a kisbabádnál.
Megvan a Pihe-puha pelusteszt játék nyertese!
Lezárult a babaszoba.hu és a Pampers Mindent a babáért nagy pelenka tesztelő játékát.
Folyadékszükséglet a szoptatás alatt
A szoptatás alatt nagyon fontos, hogy elegendő folyadékot fogyasszon az anya. De mi az a mennyiség, ami fedezi az anya és a baba által igényelt plusz szükségletet is?
5 elképesztő tény az anyatej termelődéséről
Az anyatej termelődése már a terhesség legkorábbi szakaszában megkezdődik, és egészen odáig tart, míg abban nem hagyod a szoptatást. Íme, néhány egészen elképesztő tény.