Baba
Nem sok jövőt jósoltak az orvosok a szürke zónában született kislánynak
23 hetesen és 6 naposan jött világra az a kislány, akit igazi csodának tartanak az orvosok, hisz vajmi kevés esélye volt az életben maradásra, ám a kicsi küzdött és végül győzött. Most 3 éves.
A táplálékallergénekkel kapcsolatos változások a hozzátáplálásban
A legújabb nemzetközi állásfoglalás szerint az allergénprevenció szellemében a baba 1 éves koráig érdemes bevezetni a gyakori táplálékallergéneket.
Csókay: az nem alternatíva, hogy az egyik gyermeket elveszítjük
Sehol a világon nem vállalták a bangladesi sziámi ikrek szétválasztását, kivéve egy magyar orvoscsapatot. Az első műtéten már túl vannak, ami sikeresen lezajlott.
Már otthon vannak a hajdúszoboszlói félárva hármas ikrek
Valamivel több mint két hónap után végre hazatérhettek a kórházból azok a hármas ikrek, akiknek édesanyja a HELLP-szindróma szövődményébe halt meg a szülést követően.
Hozzátáplálási táblázat
Készítettünk egy hasznos hozzátáplálási útmutatót a legfrissebb irányelvek szerint. A táblázat egészséges gyermekek számára készült, nemzetközi ajánlások, állásfoglalások alapján.
Szinetár Dóra: Benjivel lett kerek az életünk
Szinetár Dóra kisfia, Benjámin 5 hónapos. Férjével Makranczi Zalánnal nem titkolták egy pillanatig sem, hogy kisfiúk Down-szindrómás. Hogy fogadták a hírt? Megviselte-e őket a közvélemény reakciója?
Csak magyar orvosok vállalkoztak a sziámi ikrek szétválasztására
A világon sehol nem vállalták a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztását, egy magyar orvoscsapat azonban vállalkozott, és az első műtét sikeresen le is zajlott.
Mekkora az esélye itthon egy kanyarójárványnak?
Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon, és az esetleges behurcolt esetek sem fognak továbbterjedni - közölte a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
A Na-glutamát veszélyei
Az ízfokozók káros hatásaival kapcsolatban rengeteg tévhit él az emberek fejében. Mi a helyzet a nátrium-glutamáttal? Valóban félnünk kell tőle?
Életkorhoz kötött szűrővizsgálatok
A gyermekek szűrővizsgálata Magyarországon meghatározott életkorokban történik, több szakember együttműködésével és a szülő részvételével válik hatékonnyá.
Tíz éve végezték el az első csecsemőszív-transzplantációt hazánkban
Tavaly a gyermekszív-transzplantációt, idén a csecsemőkön végzett első beavatkozást ünnepli a szakma. Ez a kardiológia igazi sikertörténete.
Megszűnhet a BCG-oltás
Az év második felétől kötelező lesz a bárányhimlő elleni oltás, ugyanakkor a BCG kivezetését fontolgatják a szakemberek - olvasható a Medical Online cikkében, mely a Magyar Gyermekorvosok Társaságának háttérbeszélgetését foglalja össze.
Jövő januártól ingyenes lesz a bárányhimlő elleni oltás
Lázár János a Kormányinfón jelentette be, hogy 2019. január 1-jétől felkerül az életkorhoz kötött, ingyenes védőoltások közé a bárányhimlő elleni vakcina.
Inhalátor: mire és hogy érdemes használni a gyereknél?
A gyerekek alsó- és felső légúti betegségeinek kezelésében nagy segítség lehet a gépi inhaláció. Mit kell tudni az inhalátorokról?
Öltöztetős mondókák
Vannak kisbabák, akik nem igazán szeretik az öltöztetést, ilyenkor igazán jó szolgálatot tehet, ha közben mondókázunk. Persze azok a babák is szeretik a mondókákat, akiknek semmi bajuk az öltözködéssel.