Baba
A csontépítő kalcium
"Eszel elég kalciumot? Iszol elég tejet? Vegyél be egy kalciumtablettát legalább!" - hallhatjuk gyakran, akár aggódó szüleinktől is. Vajon minek köszönheti ez az ásvány a kitüntetett szerepét, ismertségét?
Mozgásfejlődés
Milyen csodálatos érzés először észrevenni, ahogy megmozdul odabent a kicsi magzat! Igaz, már az első hetektől is mocorog, úszkál a magzatvízben, de még olyan parányi, hogy ebből semmit sem észlelünk. Eleinte csak kicsi rebbenések érződnek, ám az idő múlá
Pneumococcus baktérium elleni védelem
Tudatosan kell védekeznünk a gennyes agyhártyagyulladást, tüdőgyulladást, véráramfertőzést, középfülgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen, mely hazánkban is a leggyakoribb kórokozója ezen kórképeknek.
A nőiesség nem csak testrészekből áll
A nő számára az emlő vagy a méh eltávolítása mély érzelmi konfliktussal jár. A rák mellett a betegeknek az énképükben bekövetkezett változásokkal is szembe kell nézniük. Milyen reakciókat okoznak a nőiséget érintő beavatkozások? Hogyan viselhető mindez?
Vissza az ágyamba – egy apa vallomása
A szoptatás és az éjszaka átalvásának összefüggéseit boncolgatjuk egy apuka élménybeszámolója alapján. Hogyan lesz az első hónapok idilli állapotából éjszakai száműzetés kisfia akár tízszeri ébredése és szopizásai miatt?
Van már útlevele?
Külföldi utazáshoz kisbabánknak útlevélre van szüksége, akkor is, ha európai uniós ország az úti cél.
Dajkamesék a szoptatásról
"És azt hallottad, hogy Rózsikának is milyen vizes volt a teje? Hát mitől hízott volna az a szegény gyerek?" Rémtörténetek, féligazságok vagy teljes tévedések tömegével találkozik minden anya nap mint nap.
Fejlődés segítséggel
Sok szülő aggódik gyereke mozgása, értelmi képességei miatt. Vajon mindent korának megfelelő szinten tud? Vagy fejlesztésre lenne szüksége?
Mennyi mérget adunk a babának?
Exkluzív kutatás - A Kismama és a Wellness utánajárt, hogy vajon mennyire egészségesek a boltokban, piacokon kapható gyümölcsök, zöldségek.
Nyálcsorgatás vég nélkül
Egy-egy fogacska áttörése előtt gyakori a fokozott nyálképződés.
A levestől a bébipapiig
Melyik volt előbb: a leves vagy a baba zöldségpüréje? Nézőpont kérdése, bár az év legdermesztőbb hónapjában a család biztosan a forró levesre voksol. Annyi bizonyos, hogy a kicsiknek jut mindenből akár több adagra való is.
Hordozóban a legvédettebb a baba
Városi forgalomban nagyon nehezen boldogulunk babakocsival. Kiskerekű, sportos kocsinkat ugyan könnyedén feltolhatjuk az alacsony padlószintű járművekre, a lépcsősekből azonban több van, ezekre segítség nélkül alig tudjuk feltenni, majd leemelni.
Miből látszik, hogy beteg a baba?
A betegség első jelei közé tartozhat éppúgy, mint az ellenkezője: a szokásosnál gyakoribb ébredés, nyughatatlanság, álmatlanság. Ha más jelet nem tapasztalunk, nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani ennek.
Ünnepek és tejválság
A többnapos ünnepek, hosszú hétvégék utáni első munkanapon sokszor cseng a szoptatási tanácsadók telefonja. A leggyakoribb kérdés: eddig sok tejem volt, de most hirtelen úgy érzem, teljesen elfogyott. Mit tehetnék, hogy ne maradjon éhes a kisbabám?
Ünnepi előkészületek
Tervezzük meg időben és egyeztessük távolabbi családtagjainkkal is a karácsonyi ünnepséget. Kölcsönösen vegyük figyelembe egymás igényeit, de ne felejtsük ki legfiatalabb családtagunkat se!