Baba
Hőmérőzés
A hőmérőzés akár másodpercekre rövidíthető, kellemes és észrevétlen művelet is lehet a kisgyerek számára. Azonban a homlokra tapasztható tesztcsíkok és a lázmérős cumi pontatlanok, a mérési eredményt túlságosan sok tényező befolyásolja.
Fluoridpótlás
Ivóvizünk fluoridban szegény, ezért néhány gyerekorvos az első hónapoktól kezdve javasolja a fluoridpótlást cseppek vagy tabletta formájában.
Időzített sírás
A hasfájósnak tartott babák naponta szinte mindig ugyanabban az időben kezdik a sírást, és órákon át kínlódnak. Az első három hónapban a leggyakoribb ez a probléma. Nem tudjuk pontosan, mi okozza.
Fürdés közben sír a baba
Az első hetekben a legtöbb újszülött sír fürdetéskor, ám ne aggódjunk, nem a vizet utálja. Egyszerűen a vetkőzéssel, törölközéssel, öltöztetéssel járó abajgatást tűri rosszul.
Segítség az első hetekben
Végre! Megszületett, itt nyöszörög mellettünk, érezzük az illatát, figyeljük minden rezdülését. Legszívesebben semmi mással nem foglalkoznánk, csak vele. A gyermekágyas hetekben azonban sok minden alakul bennünk és körülöttünk, amivel törődnünk kell.
Gyermekágyi folyás – mire figyelj szülés után?
A magzat és a méhlepény megszületése után a lepény tapadási helyén mintegy 12 centiméter átmérőjű seb marad a méh belső falán. A szülés után közvetlenül erősen vérzik a friss seb, ezért élénkpiros, bő váladék folyik a hüvelyből.
Villámfogyókúra
Ezúttal nem különleges módszerrel ismertetjük meg olvasóinkat, csupán néhány olyan - könnyen kivitelezhető - ötletet sorakoztatunk fel, amellyel akár a várandósság, akár a szoptatás idején súlycsökkenést érhetünk el anélkül, hogy ez veszélyes lenne.
Ferde fejtartás
Előfordul, hogy az újszülött ferdén tartja a fejét, mert a méhen belül rossz tartásban helyezkedett el, vagy szülés közben megsérült a fejbiccentő izma.
Miért tüsszög az újszülött?
A kisbaba gyakran tüsszent akkor is, ha nincs megfázva. Az orrnyálkahártyát a méhben magzatvíz borította, nem csoda, hogy a levegőben lebegő apró porszemecskék eleinte tüsszögésre ingerlik.
Lenőtt nyelv
Ha a nyelv alatt látható kis hártya túl rövid, a nyelv nem tud kellően mozogni. A nyelv hegye jellegzetesen behúzódik, a baba nem tudja hosszan kinyújtani.
Szoptatás – Az első hét
Megszületett a kisbaba, édesanyja túl van a vajúdás nehéz óráin. Végre együtt lehetnek, és megtanulhatják, hogyan folytatódhat kapcsolatuk a korábbi, mindennél szorosabb együttlét után.
Utálja a baba az öltöztetést
Az újszülött természetes védekező ösztöne, hogy ha arca elé kerül valami, vagy fejét beszorítva érzi, akkor ordít, forgatja a fejét, kapálózik, igyekszik kiszabadítani magát.
Hogyan ébresszük fel a babát?
Az első hetekben az újszülöttkori sárgaság miatt előfordulhat, hogy nem ébred fel annyiszor szopni a baba, ahányszor szüksége volna rá. Jellemző, hogy szinte azonnal elalszik, ha mellre kerül. Így nem tud eleget enni, és sárgasága is elhúzódik emiatt.
A 20 leggyakoribb kérdés az újszülöttről
A fültisztító pálcától a vitaminokig - hogy képben legyünk az újszülöttről.
Játsszunk okosan a babával!
Akár egészséges, akár különleges gondoskodásra szoruló, lassabban fejlődő gyermekről van is szó, a szülői együttlétet, szeretetteljes foglalkozást, okos odafigyelést egyetlen szakember sem pótolhatja.