A RIE módszer megalapítója a magyar származású gyermekterapeuta, Magda Gerber, aki azt vallotta, hogy a gyermekek születésüktől fogva teljes értékű egyének, és így is kell bánni velük. Nézeteit Ruth Anne Hammond foglalta össze könyvében (Respecting babies: A guide to educaring for parents and professionals, 2nd ed.), amelyben külön fejezetet szentel a tiszteletteljes érintés fogalmának.
Hammond szerint a szülőknek, gondozóknak nagyon oda kell figyelniük arra, hogyan érintik meg a gyerekeket. Ezen érintések által ugyanis, már egy kisbaba is építi öntudatát, a másokkal és a világgal való viszonyának milyenségét. Ezek a tapasztalatok mind részévé válnak a picik implicit memóriájának, és megalapozzák vélelmeiket a világról.
A gyengéd, tiszteletteljes érintés azt sugallja a babák számára: “értékes ember vagyok, akinek joga van ahhoz, hogy mások tiszteletben tartsák. Jól érzem magam más emberekkel, kölcsönösen jó a kapcsolatunk.” A durva, hanyag érintés azt sugallja: “az emberek azt tehetnek velem, ami nekik tetszik. A testem nem fontos. Szükségem van más emberekre, de ez számomra kényelmetlen érzés. Nem érdemlem meg mások körültekintő figyelmét.”
“Képzeld el, hogy éppen a répát szeletelnéd az esti salátádhoz, erre valaki megfog hátulról, és se szó se beszéd beültet a kocsiba, hogy elvigyen vacsorázni, miközben az aprító kést még mindig a kezedben szorongatod. Szerinted jól telne ez az este? Nem jegyeznéd meg, hogy tiszteletlenség csak így elrángatni az embert az otthonából?” – szemlélteti Hammond egy példával, hogy a tisztelet és a kommunikáció mennyire fontos a felnőttek világában is.
A RIE megközelítés szerint kisbabánkat is minden esetben partnerként kezeljük, tiszteletben tartjuk őt már abban a mozdulatban is, ahogyan hozzáérünk, vagy éppen felvesszük. Hammond lépésről lépésre magyarázza el ezt az egyszerűnek tűnő cselekvéssort is attól kezdve, hogy felhívjuk a pici figyelmét, majd elmondjuk neki, hogy miért vesszük a kezünkbe, és mit fogunk csinálni. Ezzel biztosítjuk, hogy a kisbabánk nyugodt és kiegyensúlyozott maradjon, és az önérzetét is megfelelően fejlesztjük és támogatjuk.
A RIE megközelítés az alábbi útmutatást, módszert fogalmazza meg, amit például a mindennapi rutinok (fürdetés, pelenkázás), vagy az új rutinok bevezetése (autózás) kapcsán megtehetünk:
– A csecsemő odafigyel a környezetében történő eseményekre, vagyis felkeltettük a figyelmét.
– A felnőtt csendesen beszél a csecsemővel arról, hogy mi történik, és válaszra vár.
– A felnőtt képes teljes figyelmét fordítani a csecsemőre.
– A felnőtt bemutatta az összes szükséges felszerelést.
– A felnőtt nem érzi, és nem érezteti, hogy rohanni kell.
– A felnőtt elsajátította, hogyan kell finoman kézbe venni egy csecsemőt.
– A felnőtt fontosabbnak látja a kapcsolatot, mint a feladatot.
– A felnőttnek szükség esetén együtt kell dolgoznia a gyermekkel. Ha a gyereket nem érdekli, amit a felnőtt elvár tisztelettel és együttérzően beszél vele: “Tudom, hogy élvezed a játékot, de most be kell szállnunk az autóba. Szeretnél velem elsétálni odáig, vagy inkább vegyelek fel?” Hammond szerint ez a megközelítés sokkal előbbre visz, mintha követelnénk vagy éppen szó nélkül felkapnánk és elvinnénk a síró gyereket.
Ha ezeknek a pontoknak megfelelően járunk el, vagyis a gyermekre odafigyelve, őt társként kezelve, és vele kommunikálva érintjük meg, vesszük kézbe és intézzük a közös dolgainkat, nem pedig csak rángatjuk ide-oda, azzal nagyban hozzájárulunk a picik egészséges növekedéséhez. Segíthetünk nekik együttműködővé válni, de hozzájárulunk öntudatuk fejlődéséhez is, illetve ahhoz, hogy jó emberi kapcsolatokat alakítsanak ki a jövőben.
(Cikk forrása: psychologytoday.com)
Kapcsolódó cikkek
