Baba

Mitől lesz boldog a baba?

A születés utáni első időben a kisbabák viselkedésükkel közvetlen környezetükre reagálnak attól függően, hogy elégedettek-e vagy sem. Az első hónapokban még nem az érzelmeké a főszerep.
2014. Szeptember 09.

A picik agyának érzelmi központja hat hónapos koruk körül kezd működni, ekkor tudatosodnak az érzések a kicsiben, amit már láthatunk is az arcán. Minden babának meg van a saját kifejezéstára arra, amikor tudatni szeretné velünk, hogy nem érzi jól magát a bőrében. A szülők hamar megtanulják saját babájuk nyelvét, ami segít tájékozódni az ő kis világukban.

Közös játék

Lehet, hogy egy színekben pompázó csörgő játék vagy az almaszósz legelső megkóstolása mosolyt csal babánk arcára, azonban ne felejtsük el, hogy az, ami mindig maradéktalanul boldoggá teszi őt, mi magunk vagyunk. Ha vele vagyunk és játszunk, nyugodtan érezzük jól magunkat, amitől ő is boldog lesz. A játék segíti az érzelmi fejlődést, az öröm átélését és azt, hogy kialakuljon a piciben, milyen jellegű elfoglaltságokat szeret csinálni. Építeni szeret vagy kiskonyhában főzögetni, esetleg színekkel játszani? Semmiségnek tűnhet, de megalapozhatja későbbi érdeklődését, esetleg szakmaválasztását is.

Gyakorlás és siker

Azzal is elősegíthetjük kisbabánk boldogságát, ha segítünk neki a lehető legjobban elsajátítani új képességeit. Például, ha azt gyakorolgatja, hogyan emelje a szájához a kanalat vagy az első lépéseit teszi, segítsünk neki abban, hogy jól megtanulhassa. A gyakorlás során tudattalanul is tanul a hibákból és felismeri, hogyan legyen kitartó, fegyelmezett, átélheti, milyen nagy öröm, amikor siker koronázza az erőfeszítéseket.

Egészséges alkalmazkodás

A sok alvás, mozgás és megfelelő étkezés is szükséges az egészséghez, így a testi-lelki jóléthez is. Adjunk lehetőséget babánknak arra, hogy levezesse energiáit. Lehet, hogy hosszú ideig szeret lábaival kalimpálni a levegőben, a kedvenc labdáját kergeti kúszva oda-vissza a szobában vagy sokáig szeret hintázni. Ha odafigyelünk arra, mit szeret igazán csinálni és lehetőséget adunk rá, biztosak lehetünk abban, hogy boldog és kiegyensúlyozott lesz.

Azt sem árt megfigyelni, hogy babánk milyen személyiségű. Lehet, hogy álmodozó és könnyen alkalmazkodik, de az is lehet, hogy energiabomba, akinek határozott napirendre van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát. Elképzelhető, hogy kapcsolatot fedezhetünk fel babánk viselkedése és az elfogyasztott ételek, italok között.

Sajnos manapság egyre több az allergiás és érzékeny gyermek, ami kihatással van a viselkedésükre és kedélyállapotukra. A szülőnél jobban senki sem ismeri gyermekét. Ha azt vesszük észre, hogy nem jól reagál bizonyos ételre, érdemes orvoshoz fordulni és kivizsgáltatni.

Mitől lesz boldog a baba?

A tapasztalatok fontossága

A baba életének első hat hónapjában a legfontosabb, hogy a szülő megfelelően reagáljon babája szükségleteire. Hat hónap után, amikor felgyorsul kicsink fejlődése, felmerül a kérdés, miért szeretnénk, hogy babánkat minden pillanatban boldog mosollyal az arcán lássuk? Szeretetünk természetesen ezt diktálná, de ez nem az élet realitása. A piciknek is meg kell lassan tanulniuk elviselni a kellemetlenségeket, a kevésbé boldog perceket. Hagyjuk őket kicsit küzdeni és engedjük meg nekik, had találják ki ők, hogyan kezelik érzéseiket.

Az első évben nagyon sok dolgot tanulnak. Hogyan kell ülni, kúszni, tárgyakat megfogni, járni és beszélni. Ezek a képességek mind, külön-külön is segítik őket bízni saját képességeikben. Ha a kicsi ledobja a csörgőt vagy a kedvenc macijáért nyúl, ne ugorjunk rögtön elvégezni helyette a feladatot, adjunk időt arra, hogy saját maga tegye meg és bátorítsuk is a feladatra. Lehet, hogy egy idő után frusztrált lesz, de minél több dolgot csinál meg egyedül, annál többet tapasztal meg saját kitartásából és belső erejéből, ami végül boldogsággal tölti majd el.

Érzések forgatagában

Idősödő babánkat bátorítsuk szóban is arra, hogy kifejezze az érzéseit. Ezt megtehetjük akkor is, ha még nem tud beszélni, saját arcjátékunkkal segíthetjük őt, ha megkérdezzük tőle, melyik arckifejezés jellemző rá abban a pillanatban. A gyerekek hamar megtanulják a “mérges” és “boldog” szavakat, amik segítik őket érzelmeik kifejezésében. Próbáljuk nem túlreagálni gyermekünk negatív érzéseit. Teljesen természetes, hogy a sok, új hatástól időnként ideges, túlérzékeny, de ez nem jelenti azt, hogy boldogtalan. Fontos, hogy a pici érezze, az élet része, hogy időnként nem érezzük magunkat túl jól, de ez teljesen rendben van így.

Adok-kapok

Minket boldoggá tesz, ha gondoskodhatunk babánkról, a közel egy éves kicsit is megtaníthatjuk arra, milyen jó érzés másoknak segíteni, adni. Ha adunk neki egy falat banánt a sajátunkból, engedjük meg neki, hogy ugyanezt tegye a sajátjával. Ha megszárítjuk a haját, had szárítsa kicsit ő is a miénket és láthassa, mennyire örülünk annak, hogy segít. Ezek az apró pillanatok érzékenyebbé teszik gyermekünket arra, hogy odafigyeljen másokra és törődjön velük.

Öröklött tulajdonságok

Akaratunk ellenére vagy pont azzal megegyezően sokat átadunk gyermekünknek saját viselkedési mintáinkból. Ez lehet genetikai hajlam vagy gyermekünk által megfigyelt reakcióink. A gyermekek főleg utánzás útján tanulnak, így gondoljunk át minden szót és mozdulatot, amit kicsink tőlünk lát és hall.

Ezek is érdekelhetnek: