A szoptatás korai abbahagyásának egyik leggyakoribb oka, hogy az anya olyan erős fájdalmat érez a mellében, pontosabban a bimbón és a bimbóudvaron, hogy nem akarja magát tovább gyötörni. Érthető a kétségbeesés, hiszen az idegvégződésekkel gazdagon ellátott mellbimbó roppant érzékeny, s a szopás során újra és újra felszakadhatnak a sebek. Lássuk tehát elsőként, mit tehetünk azért, hogy ki se alakuljanak!
Ahhoz, hogy a szoptatás ne okozzon fájdalmat, a babának egészen mélyen be kell kapnia a mellbimbót, de főként minél többet a bimbóudvarból.
Valószínűleg helytelen a mellre helyezés, ha az újszülött orra és álla szopás közben nem ér a mellhez, ha látszik, hogy nem szimmetrikusan van a szájában – ezt szopás után a mellbimbó elformátlanodása is jelzi (például szilvamag alakú lesz).
Sokan a nagy fájdalom miatt hagyják abba a szoptatást
Mindez akadályozhatja a hatékony szopást, és mivel a bimbó folyamatosan a kemény szájpadhoz súrlódik, ettől kisebesedik. Jó szopástechnika esetén a bimbó egészen a lágy szájpadig hátranyúlna. Ha a helyes mellre helyezés ellenére is fájdalmat okoz a baba szopása, rögtön kezdjük keresni az okokat. Elképzelhető, hogy a baba szájában található valami apró rendellenesség, ami akadályozza a helyes ráharapást. Ilyen lehet például a lenőtt nyelv is. Könnyen felismerhető a csecsemő nyelve hegyén látható kicsi behúzódásról. Ha a sebek miatt bimbóvédőt és cumisüveget használunk, az eleve helytelen szopástechnika tovább romolhat, vagy rögzülhet a rossz nyelvtartás. A bimbóvédő és a cumi szopásakor ugyanis felpúposodik a nyelvhát, noha szopás közben éppen hogy vályút kellene képeznie a nyelvnek, mintegy körülölelve a hosszan hátranyúló bimbót.
Hogyan gyógyítsuk a sebes mellbimbót?
Ha a szoptatási testhelyzet kényelmes, és a baba is jól kapja be a bimbót, már csak a sebek begyógyítása van hátra. Ennek érdekében ne szappanozzuk a mellbimbót, ne fertőtlenítsük, csak meleg vízzel mossuk le tisztálkodás közben. Szopás után hagyjuk rászáradni a tejet és a csecsemő nyálát. Ne használjunk melltartóbetétet, melltartót, hagyjuk a mellet minél többet szabadon. Ezektől az intézkedésektől az egyszerű, súrlódás miatti sebek egy-két hét alatt begyógyulnak.
Tipp
Arra az időre, amíg muszáj felöltözni, használhatunk úgynevezett “mellkagylót”, hogy elkerüljük a seb érintkezését a ruhával. Ez az eszköz két részből áll, a külső tányér lyukacsos, hogy biztosítsa a szellőzést. A mell felé eső rész középen lyukas korong, ezt kell a mellbimbó köré illeszteni. Nem tévesztendő össze a befelé forduló mellbimbónál ajánlott bimbókiemelővel, melyben a korong nyílása kisebb, valamint a tejgyűjtő kagylóval sem, melynek külső tányérján nincsenek lyukak. A kép előterében látható bimbóvédő és különféle cumik használatával megzavarhatjuk a kisbaba szopási technikáját, ezért, ha csak lehetséges, inkább mellből, vagy kispohárból, kiskanállal itassuk.
A kezdeti időkben az is előfordulhat, hogy a mellbimbó egyéni érzékenysége miatt sebesedik ki egy kicsit, majd ahogy fokozatosan hozzászokik az igénybevételhez, egyre csökken a fájdalom. Ha azonban tovább romlik a helyzet, valószínűleg fertőzés akadályozza a gyógyulást. Elsőként vegyük szemügyre alaposan a kisbabát! Nézzük végig gondosan a száját, a szájzugokat, a nyelv alatti részeket, a pofazacskókat.
A fehér lepedék jelenléte szájpenészfertőzésre utal. Ezzel egyidejűleg általában a popsija is piros, kis hólyagok láthatók rajta. Ilyenkor a mellbimbót, melyre valószínűleg átterjedt a gombás fertőzés, a baba szájával együtt kell kezelni a gyerekorvos vagy a szoptatási ambulancia szakemberének utasítása alapján, legalább hét-tíz napon keresztül, minden egyes szopás után. A gombás mellbimbó a szoptatás elején éles fájdalmat okozhat, szopás után viszkethet, s kezdetben rózsaszínű, fényes, később repedés keletkezhet rajta fehér színű lepedékkel.
Jellemző, hogy mindkét mellbimbó érintett, és a panaszok körülbelül két-három héttel a szülés után alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. A sebek azután tovább fertőződhetnek, leggyakrabban gennykeltő baktériumokkal. Ilyenkor fennáll a veszély, hogy mellgyulladás alakul ki, hiszen a tejjáratokon keresztül egyre feljebb húzódhat a fertőzés. Láz, erős fájdalom esetén mindig keressünk megoldást, a panaszok nem múlnak el maguktól.
Gyakori tévhit, hogy a szoptatás abbahagyása, a fejés majd enyhülést hoz. Abban az esetben, ha fertőzésről van szó, csak a megfelelő kezeléstől remélhetünk javulást.
A hatékony kezelési módszert (gyógyszeres kenőcs, ecsetelő, szájon át szedhető gyógyszer) arról ismerhetjük fel, hogy legkésőbb 48 órán belül jelentős javulást tapasztalunk. Ha ez nem történne meg, keressük fel haladéktalanul az orvost vagy a szoptatási tanácsadót.
A kezelés nem minden!
Különösen gombás fertőzés esetén gyakori, hogy a panaszok kezdeti megkönnyebbülés után kiújulnak. Ennek okát rendszerint a nem jól megválasztott gyógyszerben vagy a baba szájának nem kellően gondos, nem elég rendszeres, nem a kellő hatékonyságú szerrel történő kezelésében kereshetjük. Kórházi fertőzések esetén sajnos a gomba- vagy baktériumtörzs több gyógyszerrel szemben is ellenálló lehet. Törekedjünk a fertőzés forrásának keresésére! Arra is gondolni kell például, hogy hüvelyi gombás fertőzés esetén törülközővel, ágyneművel, ruhaneművel is átvihetjük a mellbimbóra a gombát.
Ha szüléskor vagy a gyermekágyas időszakban antibiotikumot kellett szedni, ez kedvezhet a bőrünkön, szánkban, hüvelyben egyébként is állandóan jelen levő gombaspórák kóros elszaporodásának. A fertőzés forrása más családtag gombás bőrbetegsége is lehet. Ha eszközöket is használunk, például mellszívót, bimbóvédőt, cumisüveget, cumit, csak a forrástól számított húsz percig tartó, napi rendszerességű kifőzéstől remélhetjük a gombák teljes pusztulását. Törülközőt naponta cseréljünk, mellünk szárítgatásához mindig másikat használjunk, mint az egyéb testrészekhez.
A szoptatást mellbimbófertőzések esetén is folytathatjuk. Az anyatej gombaellenes és baktériumölő összetevőket is tartalmaz, a gyógyulás tehát belülről is jön, nem csak a gyógyszerektől. A gyógykenőcsök zömét szoptatás előtt le kell mosni, vagy anyatejjel átitatott gézlappal letörölni. Különösen fontos, hogy gondoskodjunk a tej rendszeres ürüléséről. Vagy úgy, hogy igény szerint szoptatjuk a babát, vagy úgy, hogy legalább naponta hatszor, alkalmanként húsz percig fejjük mindkét mellet.
Segítség huszonkilenc lépésben
A szoptatási nehézségek megoldásához bizonyos esetekben nélkülözhetetlen a személyes kapcsolat. Legalábbis ezt gondoltam mindaddig, amíg a szükség másképp nem hozta. Szilvivel összesen hetvenhét e-mailt váltottunk, mire a hetvennyolcadikban megírhatta: nem fáj már a szoptatás!
Néha nagyon könnyű segíteni, mert elég egy-két biztató szó, valamint a szükséges információk, és legközelebb pár hónap múlva jelentkezik az illető: “a múltkori beszélgetésünk sokat segített, de most lenne egy újabb kérdésem…”
Máskor viszont az első mondatok után úgy érzem, ez telefonon nem fog menni. Mindenképpen látnom kellene a csecsemőt, a szoptatást akkor, ha például azért keres meg az anyuka, mert sebes a mellbimbója, vagy nem tudja rendesen mellre tenni a kisbabáját.
Jókedvűen és örömmel
Május utolsó napjaiban, egy igen késői órán ért el Szilvi e-mailje Újvidékről. Az ő története abszolút csúcstartó, mert még soha senkivel nem leveleztem ilyen sokat egyetlen, ám annál makacsabb probléma miatt. Első gyerekét, aki szájpadhasadékkal született, nem tudta szoptatni. Második gyereke, egy egészséges, életerős kisfiú rögtön ügyesen nekilátott a szopásnak, eleinte nem is volt gond.
Ám másfél hónappal a szülés után a kétségbeesés szélére sodródott Szilvi, mert egy nyolcszor két milliméteres seb volt a mellbimbóján, amely öt hete nem gyógyult. “Annyira szeretnék végre rendesen, jókedvűen és örömmel szoptatni, de csak fáj és fáj.” Az első e-mailváltás után rögtön kiderült, hogy Szilvi nagyon tájékozott, sokat olvasott a szoptatásról, s nem használ sem cumit, sem cumisüveget, azt tehát kizárhattuk, hogy Gergő cumizavaros lenne, s emiatt szopna rossz technikával. Küldtem neki egy hosszú kérdéssort, amire Szilvi azonnal válaszolt is.
Kiderült, hogy befelé fordul a mellbimbója, a sebet pedig fújta már hajszárítóval, kente fertőtlenítős oldattal, antibiotikumos kenőccsel, aloé vera géllel és még egy-két másféle készítménnyel, amelyeket különféle sebekre szoktak javasolni. Arra gondoltam, biztosan a szokatlan bimbóforma a sebesedés oka, és csak azért nem javul, mert nem mellbimbóra való szerekkel kezelték idáig. Ráadásul a hajszárítózás kifejezetten káros. Mindezt gyorsan megírtam Szilvinek, s csupa olyasmit javasoltam, ami ilyenkor segíteni szokott: hagyja levegőn száradni, ne csomagolja be, ne kenjen rá semmit, figyeljen arra, hogy minél jobban kapja be Gergő a mellbimbót.
Ezen a ponton véget érhetett volna a történet. Tegyük fel, hogy Szilvi nem jelentkezik többé, és én sem írok neki, mert a családom, a munkám és a napi rengeteg telefonos és személyes segítségnyújtás után erre egyszerűen nincs energiám. Szilvi megállapíthatta volna, hogy én sem tudtam neki semmi hasznosat mondani, pedig azt állítom magamról, hogy szoptatási tanácsadó vagyok. Neki annyira súlyos a baja, hogy mindenki csak tanácstalanul hümmög a probléma hallatán. Abbahagyja a szoptatást, majd pár hónappal később megírja egy baba-mama újságnak, hogy szoptatni bizony nem tud mindenki, például neki sem sikerült, mert senki sem tudott segíteni a baján. És milyen igaza lenne!
De Szilvi nem így tett. Nemsokára azt írta, hogy ezeken a tanácsokon már részben túl van, de továbbra sincs változás, és nagyon fáj. A leírtak alapján nem volt újabb tippem, ezért kértem, küldjön e-mailen fotókat Gergő nyitott szájáról – ahol jól látszik a nyelve -, a szoptatásról, valamint a sebről. Másnap vagy harmadnap meg is érkeztek a képek. A seb nagyon csúnyán festett, a szoptatási testhelyzet a képen nem volt rossz, ám a kisfiú nyelve határozottan úgy nézett ki, mintha le lenne nőve: középen jellegzetes behúzódás látszott, viszonylag rövidnek, szív alakúnak tűnt.
A biztonság kedvéért elküldtem ezt a képet a többi szoptatási szaktanácsadónak is, és ők is ugyanazt látták rajta, amit én: egy lenőtt nyelvecskét. Tehát ez a baj! A lenőtt nyelv nem tudja rendesen körülölelni és tartani a mellbimbót, ezért keletkeznek a csúnya sérülések. Szilvit tehát orvoshoz küldtem, ilyenkor fel szokták vágni a nyelvféket, s pár napon belül rendeződik a helyzet. Mivel épp hétvége volt, váltottunk még néhány e-mailt erről a témáról. Kiderült, hogy a nagylánynak is ilyen alakú a nyelve, s Szilvi most amiatt aggódott, nem fog-e fájni ez a művelet Gergőnek.
Megnyugtatásul küldtem neki néhány képet lenőtt nyelvű babákról, magáról a kis nyisszantásról és az utána pár perccel békésen szopó babáról, majd pár héttel későbbi felvételt a gyógyult, immár szépen kiölthető nyelvecskéről. De még mindig ott tartottunk, hogy a seb a mellbimbón irgalmatlanul fájt.
Mélyponton
A gyerekorvos szerint nem volt lenőve a nyelv. Szilvi fül-orr-gégészhez is elvitte Gergőt, aki ugyanezt mondta. Nem akarom untatni az olvasókat hosszas levelezésünk részletezésével, de ezen a ponton úgy éreztem, jobb, ha nem fecsérelünk erre több időt. Ezt a sebet nem fogom tudni több száz kilométer távolságból, fotók alapján meggyógyítani. Talán fáradt is lehettem – rendszerint késő este válaszolgattam Szilvi mailjeire. Már a huszadik-huszonötödik üzenetnél tartottunk anélkül, hogy a leghaloványabb javulás is mutatkozott volna.
Ám Szilvi szerencsére nem hagyta annyiban, ő nem adta fel, mert neki nagyon fájt. Újabb és újabb kérdésekkel, kedves fotókkal, rajzocskákkal bombázott, így kénytelen voltam tovább gondolkodni, mert hát valamilyen megoldásnak csak kell léteznie.
Megint végigolvastam levelezésünket, elejétől végéig. A hosszú repedés akkor keletkezett, amikor Szilvi egyszer óvatlanul húzta ki Gergő szájából a mellbimbóját, anélkül, hogy előbb a kisujjával megszakította volna a vákuumot. És a másik sérülés? A seb valószínűleg felülfertőződött, talán gombával. A lapos mellbimbó a nem egészen tökéletes testhelyzet miatt szopizás közben újra és újra kicsúszhatott a kisbaba szájából. Tehát azt javasoltam Szilvinek, írasson fel az orvosával gombaölő hatóanyagot tartalmazó kenőcsöt, és bölcsőtartás helyett szoptasson hónaljtartásban.
A hónaljtartás tapasztalataim szerint azért nagyon hasznos, mert másféle pozícióban kerül a baba szájába a bimbó, jobban tartható és irányítható a baba feje, közelebb lehet vinni a mellbimbóhoz. Ebben a testtartásban a baba jobban ki tudja üríteni a mell hónalj felé eső részét. Ágy szélén lehet a legjobban megoldani, a kicsit összetekert takaróra, nagypárnára vagy szopis párnára lehet fektetni. Hátránya, hogy hosszú távon valóban fárasztó egy kicsit, hiszen az anya háta nem tud megfelelően támaszkodni, és a karja is elfáradhat, ha hosszúra nyúlik a szoptatás.
Ebben a körben ismét újabb tíz e-mailt váltottunk, Szilvi mindenre nagyon részletesen rákérdezett. Végül újabb fotókat küldtem, ezúttal a kéztartásról, a testhelyzetről.
A DanCer-fogás
A DanCer-fogás egy olyan speciális kéztartás, mely a hüvelyk- és a mutatóujj segítségével megakadályozza a baba lecsúszását a bimbóról, és egyúttal segít abban, hogy minél mélyebbre kerüljön a szájába. Hasznos lehet, ha a babának nehézségei vannak a bimbó tartásával. Gergő esetében valószínűleg a nyelv átlagostól eltérő alakja a nehézség forrása. Ahogy nő a baba, általában javul a helyzet, addig pedig segít a speciális testhelyzet és kéztartás.
Tíz nappal az első e-mailváltás után végre azt írta Szilvi: úgy tűnik, beválik a hónaljtartás, már nem fáj, de a seb változatlanul ott van, ugyanakkor a kenőcsöt hasznosnak érzi. Ezután úgy döntött, egy napig szünetelteti a szoptatást, kézzel óvatosan lefeji a tejet. Kíváncsian és némi kétkedéssel vártam az eredményt. Három nappal később az egyik seb már begyógyult, a másik viszont megint fájni kezdett, valamint Szilvi dereka is begörcsölt a hónaljtartástól, elég kényelmetlennek találta, de azért kitartott. Június végére a sebek begyógyultak, de jött egy túltelítődés és mellgyulladás. Ezt már csak utólag írta meg Szilvi, egyedül is boldogult vele.
Egy hónappal később
Már július utolsó hetében jártunk, amikor Szilvi ismét jelentkezett. A fájdalom megszűnt, a seb begyógyult. Továbbra is hónaljtartásban szoptat, bár kissé fárasztó és kényelmetlen, de bölcsőtartásban újra és újra előjön a fájdalom, szerencsére csak az egyik oldalon.
Akkor azért fellélegeztem. Túl vagyunk rajta. Búcsúzóul még újra megírom Szilvinek, hogy figyeljen oda Gergő ajkaira: biggyedjenek ki alul-felül, ha szopik. Az még hozzátartozik a történethez, hogy pár nappal később Szilvi ez idáig legutolsó kérdése arról szólt, egy vagy két mellből szoptasson-e, mert eddig kettőből szoptatott, de most rászólt a gyerekorvos, hogy egyszerre csak egyet adjon oda. Ez az a pont, amikor mélységes megnyugvás tölt el, pedig akár a hajamat is téphetném. Gergő remekül gyarapodik, Szilvinek végre semmije sem fáj (csak a dereka egy kicsit), pontosan tudja már, mikor, hogyan és mennyi ideig szoptasson, vagyis semmi szüksége semmiféle tanácsra, főként arról nem, hogy hány mellből szoptasson.
Azért Szilvi megnyugtatására megírom a huszonkilencedik e-mailemben, amit úgyis tud: szoptasson úgy, ahogy jólesik, ahogy nem fáj, ahogy Gergő kívánja. Boldog szoptatást, Szilvi!
Kapcsolódó cikkeink:
- Baba a mellen: a szoptatás kezdeti nehézségei
- Szoptatás: ha sebes a mellbimbó
- Szoptatás: mit lehet tenni, ha kisebesedik a mellbimbó?
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
