Sokáig tartott, mire már nem csak a babán járt az eszem, és újra nőnek éreztem magam

„Jesszusom, de igénytelen! Miért hagyta így el magát? Csak azért mert anya? Attól még hajat mosni lehetne…” „Nem tud felvenni egy normális gatyát?! Talán le kellene már fogyni… Elhanyagolja magát, aztán még ő van meglepődve, hogy megcsalja a férje.”

 

Nem, ezeket nem én találtam ki. Ezek a mondatok mind elhangzottak, és biztos vagyok benne, hogy ti is hallottátok már őket. Épp ezek miatt voltam borzasztóan megijedve a szülés után, nehogy rám is ez a sors várjon. Vajon sikerül majd visszafogynom? Fogok én még valaha úgy kinézni mint előtte? Vajon feszes marad a mellem? Lógni fog a hasam? 

 

Azt megfogadtam, hogy oda fogok rá figyelni, hogy ne egy kinyúlt hálóingben várjam minden nap a férjem. De mi van azokkal a dolgokkal, amikre nincs ráhatásom?

 

Az első terhességem alatt 17 kilót híztam. Mikor kijöttem a kórházból, még volt rajtam vagy 15 kg felesleg. Persze az első pár hétben örültem, hogy élek, így elhatározás ide vagy oda, bevallom, én is egy kinyúlt pólóban toltam azokat a napokat, többnyire anyakonttyal a fejemen, ragacsosan az anyatejtől.

 

Aztán ahogy meggyógyult a császársebem, és egyre többet tudtam sétálni, elkezdtem jobban odafigyelni az öltözködésre. A kilók meglepően gyorsan szaladtak le rólam. Azok közé a szerencsések közé tartozom, akiket a szoptatás fogyasztott. Így öt hónap alatt nem csak a terhesség alatt felszedett kilókat, hanem még annál is jóval többet vesztettem a súlyomból.

 

Fél évvel a szülés után ott álltam bomba alakkal, kerek cickókkal, normálisan öltözve, decens sminkben, és mégsem voltam rendben a nőiességemmel. 

 

Értitek ti ezt?

 

Mindenre fel voltam készülve, csak erre nem. Hogy minden olyan lesz mint előtte…, csak én nem.

 

Tudom, hogy rengeteg nő arról számol be, hogy a terhesség és a szülés által tud nőként kiteljesedni, de velem valamiért mégsem ez történt.  

 

Várandósan sem éreztem már magam túl kívánatosnak.

 

Megváltozott a testem, megváltozott a szagom, a bőröm. Vizesedtem, és ettől más lett az arcom. 

 

És a hormonok…, ó, azok a hormonok! Hangulatingadozás, sírás, zokogás, mérhetetlen boldogság, elérzékenyülés, libidócsökkenés, -emelkedés, majd -csökkenés, ki tudja hányszor…

 

Hát ez a szülés után is hasonlóan alakult. A lényeg, hogy a nőiességem háttérbe szorult. Valahogy már nem olyan voltam, mint előtte. A testemhez való viszonyom megváltozott. Már láttam, mennyi mindenre képes: egy babának otthont adni, táplálni, világra hozni, gyógyulni, tejet adni, de ezek a funkciók elnyomták a korábbiakat.  Ezek közben valahogy nem akart csábítani, élvezkedni, magával foglalkozni. Csak a babával törődött minden porcikám. És azt hiszem ez hatott a kisugárzásomra is.

 

Eszembe sem jutott nőként létezni. Anya voltam kívül-belül. Az agyam napi 24 órában a babán járt, a testem őt szolgálta.

 

Hogy a testem ne a gyerekeké, hanem ismét az enyém legyen, de végül sikerült. 

 

Tudom, sokan küzdenek ezzel a problémával, de valamiért erről sem szokás nyíltan beszélni. Mindenesetre tudd, ha így érzel, nem vagy egyedül! 

 

Ha a probléma elhúzódna, gondot okoz neked vagy a kapcsolatotokban, feltétlenül konzultálj szakemberrel! Egy része ennek a folyamatnak teljesen normális, ezzel együtt lehet hormonális vagy lelki akadály is a háttérben, amivel muszáj foglalkozni. Ne söpörd a szőnyeg alá! 

 

Egy csoda a női test. Bízz benne, szeresd, adj neki időt, foglalkozz vele, és higgy nekem: rendben lesz minden!