Szigorú elvárások, szorongó baba
Fiú vagy lány?
A születendő gyermekkel kapcsolatban felmerülő első elvárás, hogy fiú avagy lány legyen. Régebbi korokban, illetve napjainkban, más kultúrákban egyértelműen a fiúbabának volt elsőbbsége, de manapság ez megváltozott. Van olyan szülő, aki inkább kislányt, van olyan, aki inkább kisfiút szeretne, és persze akad olyan is, akinek csupán az a fontos, hogy gyermeke legyen, de az már mindegy, hogy milyen nemű. Az utóbbi eshetőséget gondolhatnánk elsőre legjobbnak, de az első kettővel sincs semmi probléma egészen addig, míg a gyermek neme képes korrigálni a szülők elvárásait.
Ha a szülők elfogadják, hogy a babájuk nem olyan nemű lett, mint amit vártak, kicsivel később már meg sem fordul fejükben, hogy egy ellenkező nemű babát terveztek.
A gyermek számára csak az jelenthet gondot, ha a szülők huzamosabb ideig éreztetik vele, hogy egy ellenkező nemű kisgyereknek jobban örültek volna, hiszen ez szorongást kelthet benne, mert magát teszi felelőssé, magát érzi rossznak. A nemmel kapcsolatos elvárásokban tehát a szülők szerepe a döntő, hiszen a gyermek sokáig meg sem érti ezt a helyzetet, ezért nekik kell törekedniük arra, hogy akár fiúk, akár lányuk született, meglássák gyermekükben az adott nem varázsát. Hisz nem magával ragadó egy kedves kislány, vagy épp nem öröm ránézni egy mindig kalandra kész kisfiúra?
Okos, szép és ügyes
Azzal kapcsolatban, hogy a gyermek milyen nemű legyen, általában sokkal kisebb erejű elvárás van a szülők és a társadalom részéről, mint hogy a gyermek legyen okos, szép és talpraesett. Természetesen minden szülő számára a saját gyermeke a legügyesebb és legintelligensebb, de ennek ellenére gyakran találkozni olyan ki nem mondott versengéssel, melyben szüleik saját gyermeküket, más szülők gyermekéhez mérik. Különösen igaz ez a kisgyermekekre, akiknél a fejlődés, a tanulás nagyon gyors, és emiatt markánsan van jelen.
Az, hogy melyik gyermek mikor tanul meg járni, vagy épp beszélni, a hasonló korú kisgyermekkel rendelkező szülők közt gyakran forrása a burkolt viadaloknak. A versengés azonban csak akkor motiváló erejű, ha egy ember (legyen bár felnőtt vagy gyermek), maga szeretne jobb lenni másoknál, nem pedig, ha mások várják el ezt tőle. Különösen fontos ezt tudni akkor, ha kisgyermekekről beszélünk, akiknél ez a fajta vetélkedés még nincs, vagy csak erősen korlátozott formában van jelen. Esetükben sokkal fontosabb, hogy a szülő biztos érzelmi hátteret nyújtson, minthogy a versengésre ösztökéljen, hiszen a járás vagy a beszéd fejlődése nagyrészt biológiai érési folyamatok gyümölcse, melyeket csak korlátozott mértékben lehet külsőleg serkenteni.
Sok helyen hirdetnek “zseniképzést” az alig néhány éves apróságoknak, sokan mondják, hogy a tanulást nem lehet elég korán elkezdeni, ez azonban téves megközelítés. A gyermek képességeinek fejlesztése valóban lehetséges, de abban a legfontosabb szerep a szülőknek, a szülőkkel folytatott játéknak és a spontán, örömteli mozgásnak jut. A későbbi életkorokban már valóban hatásos lehet egy-egy részképesség vagy tudás kötött keretek közt történő gondozása, de csak iskoláskorban.
Mi leszel, ha nagy leszel?
A gyermekek nemén, egyes képességeinek általános színvonalán túl némely szülő olyan egészen konkrét elvárásokat is támaszt, hogy lányából vagy fiából orvos vagy ügyvéd legyen, esetleg kövesse a családi tradíciót, nem engedve teret a fiatal saját választásának.
Napjainkban az ilyen irányú szülői törekvések már egészen pici kortól meghatározhatják a gyermek életét, hiszen ha nyelvszakos óvodába íratják és képességfejlesztő tanfolyamokra viszik, akkor szinte előre eldöntik a gyermek sorsát. Persze önmagában sem az óvoda, sem pedig a képességfejlesztő tanfolyam nem rossz, csak ha a színvonal nem megfelelő, ám ha mindez olyan szülői elképzelésekkel párosul, ami kizárja a gyermek szabad választását, akkor ez a gyermekben szorongást és motiválatlanságot okozhat.
Az ilyen módon nevelkedett gyermekeknél figyelhető meg a pszichológusok által korai zárásnak nevezett jelenség. Ez a fogalom serdülőkortól használható egy adott ember jellemzésére akkor, ha az illető nem gondolta át identitását, vagy annak valamely részét, és egyszerűen a szüleitől átvett gondolatokkal határozza meg önmagát. Ez önmagában nem jelent gondot, de ha valakiben megkérdőjeleződik például a pályaválasztása, és rádöbben, hogy nem ő hozott döntést e kérdésben, nagyfokú elégedetlenséget élhet át, krízist okozhat ez számára.
Az elvárások hatásai
Az eddigiek alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy a gyermekkel szemben támasztott minden elvárás rossz, és a gyermeknek minden esetben szabad kezet kell biztosítani, hogy azt tegye, amit jónak lát. Ez így, ebben a szélsőséges formában viszont nem lenne igaz.
A gyermekeknek, és főleg a két-hároméves korúaknak, szüksége van arra, hogy következetes elvárásokkal szembesüljenek, arról, hogy mit tehetnek meg és mit nem. Emellett azonban kitüntetett helye van a szülői elfogadásnak és szeretetnek, ami a gyermeknek megengedi a szabad választást azokon a következetes korlátokon belül, amit a szülő, gyermeke számára kijelölt.
Ha az elfogadás és a szerető korlátok együtt vannak jelen, a gyermek boldog lesz, és nem él át szorongást a túlzott elvárások miatt.
Kapcsolódó cikkeink gyermeknevelés témában:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
