Baba

Visszamenőleg is kérhető az ingyenes SMA-szűrés

Utólag lehet kérni a január 1. és a február 29. között született babák szűrését.
2024. Március 05.
(Kép forrása: Getty Images)

„Az SMA-szűrések folytatásáról szóló kormányhatározat 2024. február 22-én jelent meg a Magyar Közlönyben. Amennyiben a gyermek 2024. január 1. – 2024. február 29. között született, a szülők 2024. április 30-áig kérhetik a vizsgálat elvégzését házi gyermekorvosuknál, háziorvosuknál vagy területi védőnőjüknél”írja a Telex a választ, amit a Belügyminisztérium küldött a lapnak.

Arról a Népszava írt hétfőn egy gyermekkórházaknak küldött belső tájékoztató alapján, hogy visszamenőleg is igényelhető a korábban leállított, majd februártól újraindított ingyenes szűrés.

A vizsgálat elvégzéséhez a szülőknek ki kell tölteniük egy beleegyező és egy adatvédelmi nyilatkozatot.

A lap a hozzá eljutott szakmai tájékoztató alapján – amit Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, valamint a szűrésre kijelölt Semmelweis Egyetem és Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikájának igazgatói jegyeznek – azt is írta, hogy a március 1. után születettek SMA-szűrése abban az intézményben kérhető, ahol a baba megszületett, illetve a kötelező anyagcsereszűréshez is leveszik a mintát. A vizsgálat feltétele, hogy a szűrőpapíron jelezni kell, hogy a szülők kérik a vizsgálatot.