család
“Anya, én a saját nememhez vonzódom”
Szülőként millió dologtól, embertől, eseménytől, helyzettől szeretnénk megóvni a gyermekeinket. Alapesetben, "átlagos" körülmények között is. De mi van akkor, ha azzal szembesülünk, hogy gyermekünk "más"? Hogy érdemes reagálni?
Mit lehet arra válaszolni, hogy miért akarunk gyereket?
Mitől család egy család? Megnéztük az Anyáim története c. dokumentumfilmet és kiderült.
Anyaság: egyszer fent, egyszer lent
Az anyaságban rengeteg az öröm és bár a lemondás is része az anyaságnak, az örömök megbecsülése és tudatosítása megkönnyíti a mélypontokon való átlendülést.
Apa, a mosogatásért nem jár dicséret
Miközben a nőtől elvárjuk, hogy a fizetett munkája után hazaérve, gyakorlatilag második műszakként a ház körüli teendőket is ellássa, addig a férfinak már azért is dicséret jár, ha hajlandó "besegíteni" a feleségének.
Ez a titka a finnek híres családi boldogságának
Nemcsak a Nokiát és az Angry Birds-öt köszönhetjük a finneknek, de azt is megmutatták a világnak, hogyan legyenek sikeresek a tanulásban a gyerekek. De mitől működik Finnországban olyan jól a családok élete?
Ez lehet a családi boldogság titka egy új tanulmány szerint
Egy új tanulmány megállapította, hogy a pszichológiai rugalmasság lehet az egyik legfontosabb tényező, a romantikus és családi kapcsolatok tekintetében.
Válás – mi a szülő igazi felelőssége?
El fogunk válni, mit mondjuk a gyereknek? Mit jelent az őszinte beszéd a válás helyzetében? Megoszthatom a gyerekkel a másikkal kapcsolatos érzelmeimet? Mit tegyek, ha magát hibáztatja, amiért elválunk? Vagy inkább maradjunk együtt a gyerek érdekében?
Tizennégy fiú után született lányuk
Huszonnyolc évet várt arra egy michigani házaspár, hogy végre lányuk szülessen.
11 egyszerű módja, hogy kimutasd a szeretetedet
A gyerekeknek érezniük kell, hogy szeretik őket, néha azonban elbizonytalanodik a szülő, hogy eléggé érezteti-e a szeretetét.
5 módja annak, hogy a legtöbbet kihozd a hétköznap estékből
Ha frusztrál, hogy hétköznaponként csak néhány órát vagy együtt a gyerekeiddel, mutatunk néhány stratégiát, amivel a legtöbbet kihozhatod a helyzetből.
Miért fontosak a családi rituálék?
A családi rituálék jó érzéssel töltik el a családtagokat, megteremtik az összetartozás, a biztonság érzetét. Még egy olyan egyszerű rituálé, mint ugyanaz az altatódal lefekvéskor, különleges jelentést hordozhat a gyermek, a család számára.
Kötelező lesz minden apának kivennie egy hét apaszabadságot Franciaországban
A jelenlegi 14 napról 28 napra nő az apáknak járó gyermekgondozási szabadság Franciaországban, és ebből legalább egy hetet kötelező lesz mindenkinek kivennie a gyereke születésekor.
Főleg az anyák terhei nőttek a karantén alatt
A lakosság többsége lelkileg megterhelőnek érezte a járvány miatt kialakult helyzetet, amely számos változás mellett sok esetben a családon belüli feszültség megnövekedésével és az otthoni munkamegosztás arányainak eltolódásával járt együtt.
Mikor érezted először, hogy anya vagy?
Az elmúlt öt évben sokszor elgondolkodtam ezen a kérdésen. Megkérdeztem más nőket is és sokféle választ hallottam.
A szülők közötti kapcsolat minősége meghatározhatja gyermekeik életútját
A pozitív szülői hatások még évekkel később is kedvezően hathatnak gyermekeik kognitív képességeire, sőt, egész életútjukra.