Gyerek

11 egyszerű módja, hogy kimutasd a szeretetedet

A gyerekeknek érezniük kell, hogy szeretik őket, néha azonban elbizonytalanodik a szülő, hogy eléggé érezteti-e a szeretetét.
2020. November 01.
11 egyszerű módja annak, amellyel kimutathatod, hogy szereted (fotó: Getty Images)

A legfontosabb, amit a gyerekeinknek adhatunk az az elfogadás és a stabilitás, de ami még ennél is fontosabb: az a szeretet. Mindez nyilván közhely, hiszen a szülők szeretik a gyerekeiket, de néha nem is olyan könnyű kimutatni az érzéseinket. Ahogy a parents.com cikke fogalmaz: vannak apró kis módjai a szeretet kimutatásának. A cikk szakértők segítségével gyűjtötte össze, hogy melyek azok a lényeges pontok, amelyektől minden gyerek szeretve érzi magát.

“A szeretet és a biztonság azt adja a gyerekek számára, hogy nem kell a felnőttek életére jellemző problémák miatt aggódniuk, hogy gyerekek lehessenek” – mondta Amy Morin, pszichoterapeuta. “Amikor egy gyerek biztonságban érzi magát és szeretve van, akkor szabadon összpontosíthat más dolgokra – például a tanulásra és a kreativitásra.”

1. Hallgasd meg

Ha azt akarod, hogy tudja, fontos neked, akkor tudnia kell, hogy érdekelnek a gondolatai. “Tedd le a telefonod és mutass őszinte érdeklődést a gyerek mondanivalója iránt” – mondja Morin. “Beszélgessetek, kérd ki a véleményüket, érdeklődj a gondolataik, ötleteik iránt.”

2. Mókázzatok együtt

“Játsszatok, hülyéskedjetek, lépj be a világukba” – javasolja Morin. “Hagyj strukturálatlan időt, hogy csak úgy együtt lehessetek. Ez a legjobb módja annak, hogy megmutasd nekik, hogy értékeled őket annyira, hogy időt szánsz az együttlétre.”

3. Öleld meg minden nap

Nagyon fontos azt mondani a gyermekednek, hogy “szeretlek”, de ne becsüld le a fizikai érintés erejét, minden életkorban megerősítő erővel bír a szeretetteljes köteléketekben. “Különösen a tizenévesek számára, akik már nem futnak kérve, mégis szükségük van a fizikai megnyugvásra – ugyanúgy, mint a felnőtteknek” – mondja Peg Sadie, pszichoterapeuta. “Öleld meg a gyerekeidet minden nap.”

4. Apró, kis gesztusok

Dicsérj, csempéssz az uzsis dobozba kis üzenetet. Mondj kedves dolgokat másoknak a gyerekeidről. Az, hogy miként cselekszel, sokat elárul arról, hogy törődsz velük. “Abból is érezni fogják, hogy szereted őket, ha extra apróságokat, figyelmességeket teszel értük, vagy ha szépeket mondasz róluk.”

5. Legyenek különleges, közös szokásaitok

Egy ilyen közös szertartásnak nem kell bonyolultnak vagy drágának lennie. Az az árucikk, amelyet a gyermekednek adsz így: az időd. “Lehet ez egy vicces lefekvés előtti mondás vagy rutin, vagy a kedvenc sütink elkészítése vasárnaponként” – mondja Sadie. “Bármi is legyen az, csináld rutinszerűen, tedd egyedivé és különlegessé.”

6. Vond be döntésekbe

Apró és akár nagyobb kérdésekben is kikérhetjük a véleményét, például melyik kifőzdéből hozzatok ma vacsorát. Ezzel elismered, hogy számít, ő mit gondol, és érdekel a véleménye. “Annak tudata, hogy ők is beleszólhatnak, növeli az összetartozás érzését és a biztonságot” – mondja Sadie.

7. Legyenek kiszámítható rutinok

Fontos a következetesség. “A lefekvési idejében, az étkezések idejében, az ébredésben, hogy mikor van a házi feladat és mikor a tanórán kívüli tevékenység ideje” – mondja Fran Walfish, család- és párkapcsolati pszichoterapeuta. “Minél stabilabb a gyermeked élete és kiszámítható a napi rutinja, annál jobban biztonságban és szeretve érzi magát, és annál kevesbé lesz szorongó.”

8. Egyformán figyelj minden gyermekedre

Ha két vagy több gyermeked van, akkor valamennyivel több tervezést és gondolkodást igényel, hogy mindegyik gyermeked szeretve és fontosnak érezze magát. Hogyan kell ezt csinálni?

Először is, tiszteletben kell tartani az egyéniségüket. Ne hasonlítgasd őket egymáshoz. Támogasd mindegyiket abban, amiben tehetséges. “Ha az egyik gyerek futballista akar lenni, a másik pedig klarinéton akar játszani, akkor ebben kell őket támogatni. Még akkor is, ha ezek történetesen nem olyan dolgok, amikhez te könnyen tudsz kapcsolódni” – mondja Morin.

Másodszor, tölts külön időt minden gyerekeddel, mindegyiknek egyformán éreznie kell, hogy fontos neked, hogy ő van a középpontban- mondja Dr. Walfish. Tölts el naponta legalább 10-15 percet külön-külön is velük, csak egyikőjükre figyelve, miközben olyan tevékenységet végeztek, amelyet a gyereked szeret. Most is kapcsold ki a telefonod és teljes figyelemmel fordulj a gyereked felé.

9. Figyeljetek a családi dinamikákra

A családi dinamikák befolyásolják a gyerekeket abban, hogy érzik-e a szeretetet. Sőt, rengeteget tanulnak a körülöttük lévő kapcsolatokból: ha látják, hogy a szüleik szeretet mutatnak egymás iránt, akkor ők is megtanulják, hogyan bánunk a családtagjainkkal. Fontos, hogy jó példaképek legyünk, hiszen a gyerekek mindent figyelnek, amit teszünk.

10. Ajándékok helyett jelenlét

Lehet, hogy közhelynek, de a gyerekek inkább a szülői jelenlétet részesítik előnyben, nem pedig az ajándékokat. Morin arra kéri a szülőket, hogy gondoljanak vissza saját gyermekkorukra, és vegyék észre, hogy mire emlékeznek a legjobban. “Valószínűleg emlékszel arra, amikor valamilyen vicces, vagy szórakoztató dolgot csináltatok a szüleiddel” – mondja Morin. “És valószínűleg nem emlékszel arra, hogy mit kaptál a születésnapodra, amikor 10 éves voltál. Ezt szem előtt tartva fontos elgondolkodni azon, hogy melyek azok az életleckék, amelyeket szeretnéd, hogy megtanuljanak a gyerekeid és mit szeretnél, milyen emlékeik maradjanak meg a gyerekkorukból.”

11. Támogasd akkor is, ha megbotlik

A gyermekeknek tudniuk kell, hogy szeretve vannak akkor is, ha hibáznak. Legyél te a fő támogatójuk – mondja Laura Gerak, gyermekpszichológus. Ha hibázik, akkor is fejezd ki neki, hogy büszke vagy rá, mert felelősséget vállal. Mindig beszéljétek meg a helyzetet, kérdezd meg tőlük, hogy mit tanultak az adott hibából, mit csinálnának másként legközelebb.

Azt az üzenetet érdemes átadni nekik, hogy nem mindig lesznek tökéletesek, mert senki sem az, de te hiszed, hogy képesek kezelni a helyzetet és ki fogják találni a megoldást. Ezzel az önbizalmukat is növeled, ami segít abban, hogy képesek legyenek kijavítani, ha hibáznak, ahelyett, hogy neked kellene közbelépned.