Gyerek

Négy egyedülálló anya vett egy házat, összeköltöztek és közösen nevelik a gyerekeiket

Több előnye is van a döntésüknek: pénzt takarítanak meg és a gyereknevelésben is nagy segítség.
2022. Március 21.
Négy egyedülálló anya vett egy házat, összeköltöztek és közösen nevelik a gyerekeiket (kép: Getty Images)

A Washington államban élő Herrin Hopper és Holly Harper már régebben viccelődött azzal, hogy egy nap kommunában fognak élni – írja a hvg.hu a Today-en megjelent cikk nyomán.

2020-ban mindkét nő elvált, ekkor a korábbi viccelődés kezdett komolyra fordulni. Harper a lapnak adott interjúban elmesélte, hogy csatlakozott hozzájuk még két anya a gyerekeikkel így kerestek házat, amit nagyon hamar, egy hétvége alatt meg is találtak.

“Valóságos paradicsomot jelent a gyerekeknek, hatalmas trambulinnal, kerttel, parkourpályával, edzőteremmel, nagyképernyős tv-vel és egy kézműves stúdióval. A gyerekeink imádják, hogy együtt mehetnek fagyizni, és mindig van játszótársuk, még a karantén és az otthon oktatás hónapjaiban is” – mondta Harper.

“Bármit megtehetsz, amit csak akarsz. Felejtsd el a szabályokat!” – biztatja a szülőtársait Harper.

Négy egyedülálló anya vett egy házat, összeköltöztek és közösen nevelik a gyerekeiket

A gyerekek mindig találnak valakit, akivel játszhatnak vagy bolondozhatnak (kép: Courtesy Siren House)

Forrás: hvg.hu