génmódosítás
Újabb génszerkesztett babák jöhetnek
Csienkuj He kínai kutató után most egy orosz kutató jelentette be, hogy hasonlóra készül. Olyan szülők jelentkeztek nála, akik örökletes siketségüket nem szeretnék tovább örökíteni a kisbabáiknak.
Szuperagyuk lesz a kínai babáknak?
Kínában tavaly születtek meg a génmódosított ikrek, az eljárást a tudományos közélet elítélte. A beavatkozás lehetséges következménye, hogy a gyerekek memóriáját és tanulási készségeiket javíthatja.
Törvényt sértett a génmódosító kínai kutató
Bajban van az a kínai kutató, aki nem régiben csecsemők génszerkesztését végezte el. Kína bizonyítottnak látja, hogy etikai szabályokat és törvényeket is megsértett a kutató.
Ez nem sci-fi: tudományos eredmények az anyaság szolgálatában
Sajnos, van, akinek nehezebb teherbe esnie vagy éppen gyermeket szülnie, mint másoknak. A legújabb tudományos eredmények azonban sok mindenen változtathatnak.
Eltűnt a kínai tudós, aki génszerkesztéssel kezelt embriókat
Nyoma veszett a kínai tudósnak, egy nemzetközi génszerkesztési találkozó óta senki nem hallott róla. Ráadásul úgy tűnik, a génszerkesztés nem sikerült olyan jól, ahogy a tudós korábban állította.
Kína betiltotta a génszerkesztés folytatását
A kínai tudományos és technológiai miniszterhelyettes elfogadhatatlannak tartja a génszerkesztett babák kísérleteinek folytatását.
Itt vannak az első génmódosított ikrek
Kínában megszülettek az első génmódosított ikrek. A kutatók azt állítják, hogy az ikerlányok DNS-ét olyan eszközzel módosították, amivel akár az élet alapjai is átírhatók.
Botrány: emberi embrió génjeit módosították a kínai tudósok
Először módosították sikerrel humán embrió DNS-ét kínai tudósok. Nyugati biológusok komoly erkölcsi aggályaiknak adtak hangot emiatt - számolt be a South China Morning Post.