gyereknevelési elvek
10 dolog, amit az első gyereknél megtettem, de a másodiknál nem fogom
Amikor szülők leszünk, egy teljesen idegen terepen találjuk magunkat, tele aggodalommal. Nem csoda, hogy hajlamosak vagyunk túlzásokra, és mindent be akarunk biztosítani, csak nehogy baj történjen, nehogy elrontsunk valamit. Aztán jön a második baba…
Új irányokat vesz a gyereknevelés 2025-ben
Mint minden területen, a gyereknevelésben is megvannak az aktuális irányzatok, amelyeket követnek a szülők, vagy javasolnak a szakemberek. Úgy tűnik azonban, hogy az idei év számos meglepetést vagy trendfordulót hozhat a nevelési gyakorlatban.
6 tiltólistás dolog a gyereknevelésben
Talán könnyebben tudjuk meghatározni, mire van szüksége egy gyerek lelkének, mint arra, mi az, ami biztosan kárt okoz. Pedig érdemes néha átgondolni, melyek azok a dolgok, amik tiltólistásak egy kisgyerek mindennapjaiban.
A 10 legfontosabb szabály a gyereknevelésben
Van néhány alapszabály, amit érdemes betartani, hogy mindenki - gyerekek és felnőttek is - jól érezze magát a családban.
3 varázsszó, amitől a “legnehezebb” gyerek is megszelídül
Bármilyen nehéz életszakaszban vagytok is, létezik egy egyszerű stratégia minden szülő számára, amivel az összes rizikós helyzet könnyedén kezelhető. Mindössze három szóból áll a varázslat.
A gyengéd nevelés nem azt jelenti, hogy mindent megengedsz a gyereknek
Szelíd vagy gyengéd nevelésnek: úgy hangzik, mintha megengedő, határok nélküli nevelési elv lenne. Pedig erről szó sincs.
10 dolog, amit az első gyerekkel még csináltam, de a másodiknál már nem
Azzal, hogy elengedtem azt a rengeteg elvárást, amit az első gyerekemmel kapcsolatban éreztem, azon kaptam magam, hogy jobban élvezem az anyaságot, mint azt valaha is gondoltam volna.
Katonásan betartatja a szabályait az anya, kikezdték a netezők
A 21 éves anya annyira ragaszkodik nevelési elveihez, hogy nem is lehet a kisfiával olyan, aki nem tartja tiszteletben a szabályait, és ez alól a nagyszülők sem kivételek. Cukortartalmú ételt például senki sem adhat a gyerekének.
A szelíd nevelés nehezebb, mint amilyennek elsőre tűnik
A szelíd vagy gyengéd nevelésről sokat hallani mostanában, a kétségtelen előnyei mellett azonban nem mindig könnyű követni.
Mi az a tigrisszülőség?
A tigrisszülőség szigorú, tekintélyelvű módszer, amelynek célja, hogy magasan teljesítő gyermeket neveljen. Ez gyakran sok szabadidős lemondással jár azért, hogy a gyerek a tanulmányaira koncentrálhasson.
3 tipp, hogy könnyebb legyen a szülőség
Minden gyermek más, és minden szülőnek más az értékrendje, de néhány ökölszabály megkönnyítheti a szülőséget. A helikopterszülőség helyett a mérsékelt megengedő magatartás a szülők számára is könnyebb, és végső soron a legtöbb gyermeknek is jobb.
“Köszönöm az ebédet” – tippek erőltetés helyett
Köszönöm - a varázsszó, amit mindenki szívesen hall, sőt, sokan el is várnak a gyerektől. El lehet várni? Milyen életkorban? Meghaladottak a klasszikus illemszabályok?
Mit lehet tanulni az egyes nevelési stílusokból?
A legtöbb szülői stílusból, nevelési módszerből el lehet sajátítani valamit, szinte az összesből eltanulhatunk valamilyen hasznos elvet.
Engedd el ezt a 15 dolgot és boldog szülő leszel
A szülőség kihívásokkal teli, és néha elfelejtjük, hogy boldogok is lehetünk közben.
Gyereknevelés: szánj időt erre az 5 dologra
Információáradat és digitális korszak ide vagy oda, ezzel az 5 egyszerű dologgal sokat tehetsz azért, hogy a gyereknevelés sikeres legyen.