kisgyerek
Bébinaplóból naplóírás
Ha feljegyeztük kisbabánkról, mennyit gyarapodott havonta, mikor vezettünk be újabb ételeket, hogyan fejlődött a mozgása, beszéde, milyen szokásai voltak, melyek voltak az első szavai, folytassuk naplónkat a későbbi évek során is.Eltört vagy csak megdagadt?
A gyerekek legtöbbször szerencsésen esnek el, vagyis ritkán kell számolnunk komolyabb következményekkel.Bőrápolás
A felnőttek bőre ötször olyan vastag, és jóval több zsírt termel, mint a kicsiké. Meglepően hangzik, de nulla fok alatti hőmérsékleten nagyobb a folyadékszükséglet.Könnyű léptekkel
A két lábon járás, a felegyenesedett testtartás jelentős terhet ró az apró gyereklábakra. Ha kezdettől fogva egészséges cipőbe bújtatjuk a kicsiket, jó eséllyel megelőzhetjük a lúdtalpat és az ebből fakadó panaszokat.Áldott csönd
Minden hanginger fejleszti a baba hallását, ám a kellemetlen, túl hangos zajok megijesztik. Az érzékeny gyerek pánikszerűen menekül, kétségbeesetten sírva fakad.Tiszta, párás levegőt!
A hűvösebb idő beálltával sűrűsödnek a felsőlégúti megbetegedések. A fűtött szoba száraz levegője csökkenti a nyálkahártya ellenálló képességét a kórokozókkal szemben.Feketelistán a fekete
Sosem adna egy pohár feketekávét a gyerekeinek reggelire, ugye? A kávé "felnőtt dolog", magas koffeintartalma miatt. Az már talán eszébe sem jut, hogy más úton rengeteg koffeinhez juttatja a kicsit a nap folyamán.Ólmos fáradtság
Felmérések bizonyítják, hogy a légszennyezettség következtében gyakoribbak a felső és alsó légúti betegségek. A gyerekek különösen érzékenyek a mérgező anyagokkal szemben.Hogyan tisztítsuk a fülét?
Fül-orr-gégész szakorvosok nem győzik eléggé hangsúlyozni, hogy a fülzsír nem kosz.Gombaevés
A gomba évezredek óta szerepel az ember értékes táplálékai között. Aromája számos fogást gazdagíthat, mégis óvatosan bánunk vele. Kisgyerekeknek vajon hány éves kortól adhatjuk?Mikor kell orvoshoz fordulni?
Évente nyolc-tíz megfázás elfogadható, és nem jelenti azt, hogy gyerekünk beteges vagy gyenge az immunrendszere - vélik az orvosok.Vizsgálatok a gyermekorvosi rendelőben
Már a jól felszerelt háziorvosi rendelőkben is lehetőség van a betegségek gyors és pontos megállapítására, ezért ma már kevesebb gyereket kell szakrendelőbe, kórházba vinni azért, hogy kivizsgálják a panaszait.Ha a kicsi nem bírja az autózást
A kisgyerekek általában szívesen autóznak, ám türelmük nem tart soká. Ilyenkor szeretnének kiszállni a gyerekülésből, mozgásra, hancúrozásra vágynak. Biztonságuk érdekében ne vegyük ki őket, ne engedjük, hogy ugráljanak, tornázzanak az üléseken.Gyógyítás barátságos környezetben
A Tűzoltó utcában többféle osztályon és szakrendelésen várják a gyerekeket a fővárosból és környékéről, illetve egyes speciális betegségek esetén az ország bármely részéről.Cukorból túl sok!
A háromévesek napi energiaszükséglete körülbelül 1100 kalória. Ennek mindössze tíz százaléka származhatna édességből az egészséges táplálkozás elvei szerint, négyévesek számára 145 kalória a napi édességmaximum, ez fajtától függően egy-két gombóc fagyi.