mozaikcsalád
Palik László elbüszkélkedett fia sikereivel
Úgy érzi, elég jól felkészítette az önálló életre.
Nem kell szeretni a “mozaikgyerekeinket” – mondja a mozaikcsalád-coach
Egy válás után új családot alapítani nem egyszerű feladat. Számtalan buktatója lehet, de egy jól működő mozaikcsaládnak egyáltalán nem az az alapja, hogy a pár szeresse a másik, előző házasságból hozott gyerekeit.
Attól, hogy a mozaikcsaládod nem filmszerűen ideális, még lehet megfelelő
Dr. Ságh Beáta háziorvosi szakmája mellett sok éve pszichológusként is dolgozik. Munkája során egyre inkább azt látja, hogy nem elég az egyént nézni, ha lelki gyógyulásról van szó, a mögötte álló család legalább annyira számít. Magyarországon a családok nagy része mozaikcsaládban él, a szakember ezért tartotta fontosnak, hogy könyvet írjon a témában.
Már ők is illetékmentesen örökölnek a szülőtől
Sok ezer gyerek életét könnyítették meg.
„Ha a párkapcsolat stabil, a mozaikcsalád is az lesz” – Terapeuták a mozaikcsaládról
Mit is jelent pontosan a mozaikcsalád? Milyen kihívásokkal szembesülhet egy pár és a család többi tagja egy mozaikcsaládban? Mi segítheti a harmonikus családi működést? A legújabb podcastünkben ezekről a fontos témákról beszélgettünk szakértőinkkel.
Gisele Bündchen meghatóan köszöntötte Tom Brady fiát
Tizenhat éves lett a visszavonult amerikaifutball-játékos, Brady, és exe is kedves sorokkal köszöntötték.
Már az egyszülős családoknak is van kedvezmény a fővárosi állatkertben
Új kedvezményekkel vásárolhatnak a családosok belépőt a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Rugalmas, testre szabható családi belépőket vezettek be, kedvezve az egyszülős- és mozaikcsaládoknak.
Elhagyta a szerelmét, mert az előző házasságból született lánya “égetnivalóan rossz” volt
A történet szereplői mindketten szülők voltak, korábbi kapcsolataik azonban zátonyra futottak. Az élet mégis úgy hozta, hogy egymás mellett ismét megtalálták a boldogságot, először legalábbis úgy tűnt.
Mostohatesók: így segítsd a jó viszonyt
A mozaikcsaládok bonyolult struktúrájuk miatt számos nehézséggel nézhetnek szembe, persze egyáltalán nem törvényszerű, hogy így legyen. Hogyan segíthetünk a gyerekeknek abban, hogy mindannyian jól kijöjjenek egymással?
Mozaikcsalád – hogyan működhet jól?
A gyakorlatias mozaikcsaládokat érintő kérdésektől a jellemző konfliktushelyzetekig...
Súlyos titok a házasságomban: kiderült a férjemről, hogy meleg
Vannak házasságok, melyeknek azért lesz végük, mert a férjről vagy a feleségről kiderül, hogy a saját neméhez vonzódik.
Baba, majd lombik, és újra baba
Rita még jóformán gyerek volt, amikor életet adott első kislányának. Akkor még nem gondolta, hogy a nagy család útját szánja neki a sors. Azt pedig álmában sem hitte volna, hogy a lombikprogram után nem sokkal, váratlanul újra babát fog várni