név
Kislányoknak is szuperül állnának, mégis csak nagyik viselik ezeket a neveket
Lehet, hogy első hallásra kicsit „nénisnek” tűnnek ezek a nevek, mi mégis azt gondoljuk, hogy egy most születő kislánynak is jól állnának.
Ezt jelentik a legszebb augusztusi névnapos nevek
Nagyon sok szép névnap esik augusztusra, ráadásul a csodás hangzás mellett a jelentésük is különleges ezeknek a lány- és fiúneveknek.
Ezt jelentik a TOP100 végére szorult keresztnevek
Azt, hogy mely nevek uralják a TOP100-as lista élvonalában, szinte mindenki tudja, a sereghajtókról viszont jóval kevesebb szó esik.
Nem értette a védőnő, miért akarjuk Szamócának nevezni „szegény kislányunkat”
A várandósság egyik legizgalmasabb feladata megtalálni azt a nevet, amit a születendő kisbaba visel majd. Nem ritka, hogy a két szülő nehezen jut dűlőre, a többi családtag és ismerős „elvárásainak” pedig végképp nehéz megfelelni. Talán nem is kell...
Mesebeli hercegnők nevei, amiket magyar kislányok is viselhetnek
Azok, akiknek kislányt hozott a gólya, előszeretettel hívják hercegnőnek a gyereküket. Ezt akár a nevükkel is kifejezhetik!
Ilyen különleges nevekkel bővült az anyakönyvezhető nevek listája
Hónapról-hónapra bővül az itthon anyakönyvezhető nevek amúgy is népes tábora, mutatjuk a májusi újdonságokat. Te adnád ezeket?
Kegyvesztett magyar lánynevek, amikből kiábrándultak a szülők
Tudjuk jól, hogy a legnépszerűbb nevek TOP100-as listájában nagy a jövés-menés, akadnak azonban olyan lánynevek, amik gyorsan kiestek a körből.
12 csodás babanév, amit bolygók inspiráltak
Mi mással fejezhetnéd ki jobban a gyerekednek, hogy határtalanul szereted, mint egy olyan névvel, amit a csillagos égről választasz neki?
Ötször annyi baba kapja ezt a lánynevet ma, mint 12 éve
Biztos, hogy nem csak átmenetileg kapták fel ezt a nevet a lányos szülők, hiszen a népszerűsége már több mint egy évtizede töretlen!
A nagy túlélők – Ezek a nevek 50 évvel ezelőtt is ott voltak a Top100-ban
A névadási trendek jönnek-mennek, ezt a 10 nevet azonban öt évtized alatt sem lehetett kirobbantani a Top100-ból. Meglepő listát mutatunk!
Mi történt ezzel a lánynévvel? 20 éve kiveszett a Top100-ból, pedig csodás a jelentése!
A legnépszerűbb nevek közül kirobbanthatatlan Anna egyik alakváltozata, mégis nagyon ritkán adják a mostani gyerekeknek.
Különleges nevet választott gyermekének a várandós Rihanna
A sztárpár első gyermeke tavaly május 13-án látta meg a napvilágot, az anyuka pocakja pedig ismét szépen gömbölyödik.
Sikerre született, aki ezt a lánynevet viseli, mégis alig kapják a mai gyerekek
Volt idő, amikor kétféleképpen is bejutott a Top100-ba, ma viszont csak elvétve találni ilyen névre hallgató kislányokat.
Van visszaút? Így lehet megváltoztatni egy gyerek nevét Magyarországon
Jóval kevesebben beszélnek róla, mint ahányan úgy érzik, mégsem jó a gyereküknek választott név. Ha te is ebben a cipőben jársz, most megtudhatod, hogyan hozhatod helyre a dolgot.
Itt a lista – Így hívják a legtöbb mai harmincast
Az akkori aranyérmes lánynév ma már a Top100 végén kullog!